Ez a cikk a Mohaerdő Blogon jelent meg, 2012. szeptember 12-én, egy szerdai napon:

Még régebben felmerült bennem, hogy lehetne egy olyan bejegyzés, ami a legjelentősebb „ökoharcosokról” szólna, olyan emberekről, akik a környezetért, környezetvédelemért és úgy általában öko dolgokért a legtöbbet tettek. Nos, természetesen ez a koncepció nemcsak nekem jutott eszembe, hanem sok-sok szerkesztőségnek is, és amikor véletlenül a guardian.co.uk egy cikkében (egy 2008.11.28-as cikkében, az Eartshakers: the top 100 green campaigners of all time-ban) visszaköszönt a téma, lefagytam! Nem akarnék egy 100-as listát ideírni, elég, ha csak e guardian lista top20-át és az érdekesebb neveket illesztem ide.

1., Rachel Carson [alább hozzáfűzök valami újat róla!], 2., E.F. Sumacher, 3., Jonathan Porritt, 4., Sir David Attenborough, 5., James Lovelock, 6., Wangari Maathai, 7., Pince of Wales, 8., William Morris, 9., Al Gore, 10., Gro Harlem Brundtland, 11., Richard Sandbrook, 12., Amory Lovins, 13., Vandana Shiva, 14., Ansel Adams, 15., Fritjof Capra, 16., Aldo Leopold, 17., Chico Mendez, 18., David Bellamy, 19., Joseph Bazalgette, 20., John James Audubon.

Amiket egyáltalán nem értek, hogy hogyan kerülhetett fel egyáltalán egy ilyen listára 92.-ként Siddharta Gautama Buddha, vagy 99.-nek Jamie Oliver, 89.-nek a Dalai Láma 47.-nek Assisi Szent Ferenc. Vagy hogy miért kerülhet fel egy szervezet egy olyan listára, ahol főleg önálló emberek szerepelnek. Ilyen például a 100. a Father Christmas co2 kompenzációs ajándékküldő szolgálat. Ez azért is érdekes, mert a Greenpeace vagy bármilyen egyéb és ismertebb csoport (akiknek a vezetői, alapítói néhányan amúgy a listán vannak) ugyaníg szerepelhetne. De leginkább a nem megfelelő helyezéseket nem értem. Jane Goodall, akinek köszönhetően alapjaiban változott meg az állatok megfigyelésének módszere csak a 48., a híres gyermekkönyv író és természetjáró ikon, Gerald Durrell csak az 59. lett, míg Darwin (!) 87. (!!! Hát naná, hogy Darwin volt az őrjöngésem kirobbantója!).

Szóval nem teljesen tudom hova tenni a dolgokat, hogy mi lehetett az az elvrendszer, ami szerint így sorolták be a személyeket, hogy verselők, a BP vezetője és hasonlók sok esetben megelőznek természettudósokat, természettel foglalkozókat, olyan embereket, akik sokkal több más emberre hatottak, sokkal nagyobb hatással voltak, mint az előbbiek. Vallási vezetők, meg legendák alakjai? Hát akár beszavazhatták volna Bambit is, mert ő a leginkább a természettel harmonikusan élő médiaceleb mai napig. [Azóta természetesen tudom: hót korrupt, rohadó az egész működés és a pénzeső átmarketingezte az értékrendet. Gárdijen, így szeretünk téged.] No, mindegy. Nem érdekes, de azért sokat elárult David Adam, a cikk összeállítójának rálátásáról.

Wangari Maathai

Ámde! Szerepelt ezen a listán, méghozzá a megtisztelőbb 6. helyen egy hölgy, akit már régóta kiszemeltem témának. Ő Wangari Maathai, a híres – és nálunk teljesen ismeretlen – kenyai környezetvédő ikon. Szóval most az ő bemutatása következik. Wangari Maathai 1940. április vicces elsején született, Ihithe-ben, Kenyában és röviddel később (a nem érdekes részeket átugorva) állatorvosi diplomát szerzett Nairobiban, azt követően, hogy már az USA-ban és Németországban is tanult. 2003. januárjától 2005. novemberéig Mwai Kibaki kormányában volt környezetvédelmi és természeti erőforrás miniszter. [Kibakit ellenzéki szivárványkoalíció élén választották elnökké, 62%-os szavazati aránnyal] Rengeteg díjat és elismerést ítéltek neki.

A világ közvéleménye akkor figyelhetett fel rá igazán, amikor 2002-ben Nobel-békedíjat kapott „a fenntartható fejlődéshez, demokráciához és békéhez való hozzájárulása” címen. De mi is kellett ehhez?

1977-ben megalapította a Zöld Öv Mozgalmat, amely jelenleg már több mint 32 millió fát ültetett szerte Kenyában, Ugandában, Tanzániában, Malawiban, Lesothoban, Etiópiában és Zimbabwéban (ezért kapta Wangari a Fák Asszonya nevet). [2022-ben már 51 millió fánál tartottak… Nálunk meg 10 év alatt 10 millió fa a kihívás.] A program nagyon ötletes módon oldotta meg számos égető probléma integrált megválaszolását. Wangarit zavarta a társadalmában dívó sztereotípia és a kiszabott sors, melyeket a nőknek szántak. A nő akkoriban – és még mostanság is jószerével – a háztartási robotgép multifunkciót látta el (szolid áthallás, szült 2-3, de inkább 4-5 gyereket és akkor nem volt családon belüli erőszak), szinte semmilyen kereseti lehetőséggel és ebből adódóan függetlenséggel sem rendelkezhetett.

Egy olyan környezetben, ahol a szegénységből és a túlnépesedő társadalomból adódó terhelés miatt eléggé nekiindult a pusztulásnak.  Az elsődleges energiaforrás még ma is a tűz [faszén], így mindenki vágta a fákat, amivel passzívan a talaj erózióját segítették elő. Ismert sztori, nem is részletezném. Akkoriban persze nem volt mindenki által érthető az, hogyha kivágnak egy fát, akkor többet kellene utánpótlásnak ültetni, és eleve szelektíven kellene ritkítani. Nos, Wangarinak ez érthető volt, és bár eleinte nem operatív mozgalmakkal harcolt, mégis idővel egy nagyon jó mintaprogramot állított fel.

A program lényege az volt, hogy ha valaki vállalta, hogy ültet egy fát, annak biztosítanak csemetét, és miután azt pár évig életben és prosperitásban tudja tartani ültetője, a program fizet a fa után. Így az asszonyok megbecsült munkát végezhetnek, miközben maguk körül megóvják és gondozzák a környezetet és javítják mezőgazdaságuk hatásfokát is.

Természetesen nem csak a Zöld Öv hozta meg neki az elismerést, hanem számtalan kiállása, fáradhatatlan makacssága és szívóssága, amit a válása is jól példázott (A férje azért kérte a házasságfelbontást, mert „felesége túl makacs és nem lehet vele együtt élni”. A bíróság meg is állapította ezt a tényt.) Számtalanszor letartóztatták, amikor az erdőirtások ellen lépett fel. 1989-ben ez a szívós makacsság megmentette a Nairobi központjában lévő Uhuru Parkot, ahova egy felhőkarcolót terveztek. És ez a momentum volt az, amely meghozta az országos elismerést Wangarinak.

A BBC-nek nyilatkozta egyszer, hogy „Isten hétfőtől péntekig megteremtette a Földet. Szombaton megteremtette az embert. (…) A környezettel kapcsolatos problémák lényege az, hogy ha Isten az embert kedden teremtette volna, szerdára már halott lett volna, mert addigra már nem lettek volna meg azok az élethez szükséges legfontosabb alapelemek, amelyek a túlélését biztosították volna számára.”

Az egyik kedvenc anekdotám tőle/róla az, amely 2009. május 26-án, egy vele készült riportban hangzott el. 2009. április 2-án ugyanis Londonban a G20-ak üléseztek és megszavazták, hogy 30-50 milliárd dollárral bővítik az Afrikának szánt hitelek kereteit az IMF és a Világbank segítségével, dacára a válságnak. A cikkben aztán Wangari arról beszélt, hogy bár nagyon örül a segítségnek, de aggódik, hogy megfelelően fog-e hasznosulni a segítség. Ugyanis szerinte több olyan dolog is gátolja az afrikaiakat, amiket nem olyan egyszerű kívülről megoldania másnak. Ilyen az apátia, a magabiztosság hiánya, a félelem, vagy az, hogy felelősséget merjen vállalni az ember a saját életéért. Így hát sokkal egyszerűbb megoldásnak tűnik, ha az illető egy harmadik fél kezébe adja a sorsa feletti irányítást, ami lehet egy kormányzat, segélyszervezet, vagy egy isten. [Magyar lakosság, szevasz!] Wangari egy szindrómának tartotta ezt az állapotot, amit csak súlyosbított a függetlenségi hullámok után kialakult szuperkorrupciós viszonyrendszer, a hozzá nem értés, a legalizált formái a lopásnak és az uram-bátyám kormányok. (Wangari könyve, a The Challenge for Africa: A New Vision, Random House, 2009 pont ezt taglalja).

Ahogy az interjúban említi, egy nap makadámdiót termesztő farmerek csoportja érkezett hozzá panaszkodni. Tudni kell, hogy a makadámdiót használják a bőrgyógyászatban, kozmetikumokban, de koleszterincsökkentőnek is és olaj előállítására is, valamint, hogy Afrikában (főleg Kenyában) több helyen termesztenek ilyen diókat, melyeket egy lépcsős kereskedői közvetítéssel főleg Japánba exportálnak. Egy diófa 3 év után lesz termő, és a termés akkor megfelelő, ha már enyhén elkezd fermentálódni (kb mint a mi diónk, ha már a burka minimum kocsonyás).

Szóval jöttek a farmerek és kiborultak. Az volt a gondjuk, hogy amikor a makadámdió termesztés elindult (értsd, a kereskedői láncolat felállt és egyre több terményt tudnak értékesíteni és már a farmerek is kellemesebben tudnak belőle élni), a szomszédjaik elkezdtek lopkodni. De mivel a diót csak akkor szokták betakarítani, amikor már teljesen érett és magától leesett a földre, a lopkodást a még zöld terméseknél kezdték el. Addig rázták és botozták a fákat, míg azokról le nem estek a termések. Ekkor fogták a zsákmányt és teába áztatták, hogy barnás, érett színük legyen. A gond az lett, hogy bár az afrikai oldal kereskedője bevette a szállítmányt eladásra, de mire azok Japánba érkeztek teljesen megrohadtak a felfőzéstől és áztatástól, így ott már nem vették át a szállítmányt és nem is fizettek. Ezzel a módszerrel a tolvajok 1 év alatt bedöntötték a minőségi termelést, az afrikai kereskedőt és a felvevőpiac bizalmát egyaránt. Végül már odáig jutottak, hogy kivágták a fákat a nyers terméssel együtt.

Hogy mi a tanulság a történetnek? Maathai a problémát abban látta, hogy a ’tolvaj farmerek’ sokszor nem is tudtak sokat arról, amit termelnek (főleg, hogy sokuk teljesen írástudatlan volt), hogy azt hogyan hasznosítják és eleve mire, ugyanis akkor tudták volna, hogy mi lesz, ha a teás megoldásba kezdenek.

Azt javasolta nekik, hogy mindenki kezdjen együtt működni, hogy kiderítsék mi is történt pontosan, állítsanak fel egy regisztert, amivel ki tudják szűrni, hogy ki adott el diót akkor is, amikor nem volt annyi vagy egyáltalán fája. Majd, ha ezzel megvannak, akkor kezdjenek neki újra a termesztésnek.

Sajnos Maathai kikerült a Parlamentből, mielőtt tudott valami érdemlegeset elérni, de – ahogy mondja –, neki bőven elég volt, hogy megértse, a fő gond az oktatás és az összefogás hiánya, hogy sokan nem tudják mit miért csinálnak és nem gondolnak bele cselekedeteik következményeibe.

Wangari Maathai 2011. szeptember 25-én halt meg. Hamvait a róla elnevezett Nairobi Béke- és Környezettudományi Intézetben helyezték végleges nyugalomba.

Linkek:

a Zöld Öv Mozgalom honlapja (a fotók is innen)

Wikipedia

Nobel-díj honlapja

kitekinto.hu (már nem működik https://kitekinto.hu/afrika/2011/10/02/wangari_maathai_oroksege/)

[És a háttérben meghúzódó Gyur… Rachel Carson szál: Rachel Carson az egyik ősanyja az ökológiai mozgalmaknak és gondolkodásnak. Tengerbiológus, környezetvédelmi, ökológiai író volt. Legismertebb írása a Néma tavasz, amely a vegyipar káros környezeti hatásait mutatta be és a DDT amerikai betiltását eredményezte. Ez a könyv magyarul is megjelent, ráadásul legalább 3 kiadásban. Mivel januárban szanálni kezdtem könyveimet, és sok egyéb mellett a Néma tavasz példányomat is, felléptem az internetbe, hogy kivegyem belőle, mennyit is ér a Néma tavasz. Meglepődésemre sehol nem volt egy vásárolható példány sem, de mivel 2 percen belül hozzájutottam a pdf verziójához, és eleve 250 darab és 13x20cm-es, szellős tördelésű oldal van benne, ráadásul ma már romantikusas-csipogós stílusban, így egy NORMÁLIS 4500.- os árat szabtam a könyvnek.

1 perc alatt lecsaptak rá öten! Az első vitte, de a többi elkezdett licitálni. Molyoltam, így ott nem tudtam sorrendet cserélni, de nem is szerettem volna. Hiszen legyen másnak jó napja, a könyv nem ér ennyit (tényleg, a pdf miatt), és semmi értelme nincs annak, hogy pont egy ilyen kultikus ökológiai könyvet a polcon tároljak.

Úgy alakult, hogy a második keselyűvel más könyvek miatt találkoztam. És ő még akkor is 10.000.-ért vette volna meg a könyvet. Elmagyaráztam neki, hogy ne legyen már hülye, ott van pdf-en, ha ennyire kell neki. Ja, hát nem neki, hanem egy haverja keresi és az 14.000.-et adna érte (ezalatt a magyar könyvkereskedelem teszkója a booltlájn 30.000.- árul 2 példányt). Ja, hogy a haver keresi… hát hogy örülne most Rachel, ha látná, hogy mennyire nem ment át az üzenete és egy fontos olvasmány helyett kereskedelmi licitáru lett munkájából.]

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!