kicsit el voltam havazódva

de ez nem jelent semmit!
Maximum csak azt, hogy sok idő kellett ahhoz, hogy újragondoljam a rajzos/művészeti dolgaimat. Mondjuk az jó benne, hogy alapjába véve konstrukciós gondokat látok. Baj van a piaccal (Magyarország), az eladási rendszerekkel (galériás kereskedés) és nagyon nehézkes a kommunikáció kis költségvetésnél (passzív médiumok, passzív nézők és a gonosz titkárnők, akik minden meghívót kidobnak a kukába :) ).

Amúgy ez az átgondolás - amit ajánlok ilyen feszkósabb szituációkban mindenkinek - abból állt, hogy írogattam egy vagon papírgalacsint, összeszedtem a korábbi feljegyzéseket és ötleteimet, majd 1-1 klaszterbe rendeztem mindent. Hogy lássam, miből lehet továbblépni. 
Mindazon dolgokat, amik kimaradtak a cetlikről, amiket sehova sem tudtam behelyezni, na azok voltak a fölösleges dolgok. Azok mehettek is a szemétbe.

113 1 ötletelés gif.gif

És ami maradt, azokra lehet fókuszálni. Erre jön egy időbontás az év hátralévő részére, és ki is jön, hogy mi a realitás, mivel érdemes foglalkozni.

A másik ilyen „elmélkedős” folyamat, hogy visszanyúlok minden régebbi, nagyobb ötletemhez és kicsit belekezdek, hogy közben újragondoljam, mennyire lenne megvalósítható jelenleg. Van e értelme, működhet e a dolog, a létrehozása nem igényel e túl sok időt, pénzt, energiát.


de mi a konklúzió?
Hát leginkább az, hogy kicsit érthetetlen önmagában a művészet, a képek, a rajz. Már bőven írtam a nemrégiben engem lefagyasztott rossz élményekről, sőt, a blog is majdnem egy ilyen depivasúttá vált.
Miközben csak arról van szó, hogy nekem eléggé megdöbbentő azt látni, hogy a művészet eljelentéktelenedése milyen mértékű. De ezt fel lehet fogni úgy is, hogy nagyon bizalmatlanná vált a közönsége és vissza kell nyerni az elszórakozott bizalmat, és mivel a művészet nem egy adott ember dolga, ezért egy ember a bizalmatlanság tengerében pusztán csak egy csepp plusz-mínusz.

De maga a művészet ettől még létező dolog, csak ritkán jelenik meg minőségileg.

Volt egy félelmem a kiállítás képeivel kapcsolatban, ami gyakori realista és naturalista para. Méghozzá az a szitu, hogy ha a technikai és szakmai tudás, ha a toppon van, attól még önmagában nem jó és nem is szabad a témát beáldozni ennek, mert 1., a téma az indoka a kép készítésének, 2., pl kis mértben, reprón nem mond semmit, a műfaj vagy technika varázsa ott nem látszik mindig és így nem ad semmi rendkívülit. És ez a telefonkijelzőn élés korszakában, amikor jórészt szkájpolunk a rokonokkal és sms-ben szólunk a családnak a vasárnapi vacsora elkészültéről - vagy trendibb körökben mms-ben küldünk a gőzölgő levesről készült fotót -, szóval ebben a világban a ’nem mindegy technika’ jellegű üzenet végül is teljesen mindegy.
Azaz, a képrejtvények, cím és háttérleírások jelentőségét alaposan le kell csillapítani. A témának két lépéssel a technika előtt kell lennie.

Elvileg így a művészet - akár az én rajzaimban is - újra és töményen megjeleníthető és nem kell hozzá sem őstörténettől kezdődő magyarázat, sem sok oldalon olvasható alapismeretek. Hiszen a művészet - a fent és korábban említett problémáktól függetlenül - egy jó és fontos dolog.

113 2 art is.jpg

tehát akkor merre hova?
Ami most biztosnak látszik, hogy összerakok egy új kiállítást. Most persze még nem tudom, hogy 2047-re vagy későbbre, de nekikezdek a rajzolásának. Ennek koncepciója már meg is van, úgyhogy „csak” meg kell rajzolni.

Előkerül a régi-régi lámpa illusztrációs ötlet is, az UNBARproject, mely egy új stílusú, látványos, természettudományos-természetismereti könyvsorozathoz készül. Szerencsére pont 7. év van, ami azt jelenti, hogy burjánzik a természet és van bőven rajzolható-fotózható-preparálható alapanyag hozzá és a tél folyamán meg meg tudom majd írni a könyv szövegeit is.

Fannival elindítjuk teljes pompájában a TypoTrafikot, amit mondjuk eddig is megléphettünk volna, csak éppen nem volt rá idő. Erről majd még írok, akinek nem mondana semmit a név, de dióhéjban annyit, hogy egyediesített, design, kézműves (hand-craft) ajándékok és emléktárgyak készítésével és forgalmazásával fog foglalkozni, valamint kis darabszámú és magasnyomással (letterpres) készült nyomdatermékeket lehet majd készíttetni a Trafikban.

Úgyhogy beüzemeltem a ceruzafaragót, mert van mit csinálni.

113 3 elindult a tervezés.gif

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!