Ez a cikk a Mohaerdő Blogon jelent meg, 2009. november 22-én, egy pénteki napon:
Még régebben, jópárévemárannak, felhívódott a figyelmem Charles Moore kapitányra és munkásságára. Annyit elég előéletéről tudni, hogy egy amerikai Fa Nándor volt, versenyvitorlázott, hajózott, és egyszer az egyik ilyen megmérettetésről hazafelé egy új útvonalat választott ki hajójának. Mikor a hajó gyomrából feljött a fedélzetre, a ladik már javában egy tengeri szeméttelep közepén hasított. Teljesen megdöbbentette a látvány, elhatározta, hogy utánajár a jelenségnek és felkutatja annak okait.
A Keleti Szemétfolt
A Keleti Szemétfolt - ahogyan Curtis Ebbesmeyer elnevezte - kb akkora, mint Texas állam. Hogy értsük ezt az arányt nem amerikaiakként, ez a folt akkora, mint 7,5 Magyarország… hagyok időt… tehát képzeljük el, amint elindulunk mondjuk Miskolcról, és 7,5-szer messzebbre utazunk, mint Sopron, mondjuk Addis-Abebába, Etiópia fővárosába, vagy Kabulba, az afgán központba, esetleg Izland túlsó oldalára. Ezt a szemétfoltban hozzávetőleg 3 millió tonnányi műanyag alkotja.
A kezdetek kezdete óta szemetelnek az emberek a tengerekbe, csakhogy az eddig így odakerült szemét szépen le is bontódott. Különböző mikroorganizmusok a szerves anyagokat szétszedték és visszakerültek valahogyan a körforgásba, sőt, még a vasat is lebontják (többek között oxigénre) különböző bacik. De a műanyagot nem! Azt csupán csak az UV sugárzás tudja széttördelni apróbb részekké, de attól az még ugyanúgy lebeg a tenger felszínén. És ez maga a gond (persze, magán a szemetelésen túl).
Az áramlatokkal összeterelt műanyagfoltok a fajsúlyuk miatt a víz felső rétegében sűrűsödnek fel, és bár ezek a területek sivatagoknak számítanak (makro)ökológiai szempontból, attól még szerepük van. A tengerekben és óceánokban ugyanis a víz felső rétegében játszódik le a plankton képződés, a fotoszintézis, ami az alapját adja az itteni ökoszisztémáknak. Maga a vízi élet táplálékláncolata indul innen, amit aztán sorra több szinten más élőlények hasznosítanak. A minden nap kifejlődő fitoplanktonokat (mindenféle vízben úszó növényeket) estére a minden nap megjelenő állati apróságok fogyasztják el. A plankton és krill csökkenésével viszont sem az itt vadászó madarak (például albatroszok), sem az átvonulni akaró halfélék nem jutnak elegendő táplálékhoz. Képzeljük csak el, hogy a Föld ezen részére eső napfény a vízben a planktonokban hasznosul, növényi élőlényekké alakul az energia, majd állativá, majd más és más állati anyagokban raktározódik és működik tovább. Most viszont a műanyag darabok elszigetelik ezt a fényt a fitoplanktonoktól.
Ráadásul az apró színes vagy éppen áttetsző műanyagok nagyon hasonlítanak a krillhez, így a legtöbb itt vadászó nagyobb élőlény tápláléknak nézi a szemetet és elfogyasztja, így megpecsételve sorsát. Madarak, vízi emlősök, halak mindennapi élelmének részét képezik a szemétszilánkok, amik előbb-utóbb vagy megmérgezik őket, vagy egyszerűen elzárják emésztésüket, míg végül éhen halnak. Számtalan esetben a szemét megfojtja, megvágja az állatokat, ami a fertőzések miatt ugyanazt eredményezi.
Amikor Moore kapitányék méréseket végeztek, igyekeztek mindenhonnan mintákat venni, ügyelve arra, hogy a ciklikus mozgásokat is figyelembe vegyék, az áramlás folyamatos haladása mellett. Találtak veszélyes vegyianyagok hordóit, halászhálókat, gallonos fehérítő flakonokat, hihetetlenül sok PET palackot, de röplabda darabokat, TV részeket, kamionabroncsok részeit is.
Érdekes módon, elsődlegesen mégsem a szennyezés fizikai problémája a legfőbb gond. Hideshige Takada, egy japán környezeti geokémikus mutatott ugyanis rá, hogy a vízben nem bomló műanyagok idővel olyan olajos vagy olaj alapú mérgeket bocsátanak ki magukból, mint a jól ismert DDT és egy másik, közepesen mérgező szerves molekulát, a PCB-t. Minden évben 5,5 kvadmillió (5.500.000.000.000.000.) PET palack készül a világon, és amikor ezek egy része a vizekbe kerül, ott az UV fény hatására apró szilánkokká töredezik szét. Az átlátszó szilánkok aztán különböző kémiai folyamatok által veszélyes vegyületeket kötnek magukhoz és szállítják azokat ide-oda.
Felmerül a kérdés, hogy honnan jut ennyi szemét a tengerekbe.
Nos, bizonyára emlékszünk még arra, amikor egy szeméttározó telep gátja átszakadt keleti szomszédunknál, és hatalmas mennyiségű retek borította a Tisza felszínét. Akkor persze mindenki felháborodott a hírek képeit látva az úszó flakonokon és szeméten. Nincs ez máshogyan a világ másik felén sem. Mindazon szemét, mely nem tárolódik el a szárazföldön (vagy nem hasznosul újra), az idővel az óceánokba jut. Az illegális szemétlerakások, a gondatlanság, a bemosódás, a szimpla szemetelés, a direkt szemetelés mind-mind a vizekbe juttatja a műanyagokat, és az szépen utazik tova. Egészen addig, amíg egy óriás szemétfolt részét nem képezi. Ezek az áramlatok ugyanis körkörösen mozognak, így „zárt” rendszert alkotnak. És ha még hozzávesszük, hogy a Föld óceánjainak 40%-a ilyen áramlatfolt, ahol körbe-körbe úszik a műanyagszemét, akkor könnyű ráébrednünk a jelenség lehetséges méreteire: az úszó szemétfoltok jelenleg a bolygó negyedét alkotják.
Aki szeretne még 22 percet az életéből ennek a témának szentelni, és egy kicsit részletesebben, de érthetően megismerni a jelenségről, annak ajánlom Moore-t a TED videóján: https://www.youtube.com/watch?v=PXKpqHtkmHw
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!
az Algalita-nak, Moore alapítványának honlapja:
http://www.algalita.org/
képek pedig innen:
https://earthjournalism.net/stories/gyres-the-terrifying-true-story-of-the-garbage-that-could-kill-the-whole-human-race
https://nextnature.net/magazine/story/2021/notes-on-the-plastisphere
https://ourworld.unu.edu/en/ocean-plastic-estimated-at-5-25-trillion-pieces-but-wheres-the-rest