1# - ki tart és mit?
A legtöbb rajzoktató hely és lehetőség általában valamilyen szervezeti formában működik. Ilyenolyan Rajziskola, Grafitpálcás Műhely, és hasonló nevek alatt működő klubok, intézmények keretében folyik a tanítás. Mivel a mindennapi életben legtöbbször céges formákkal, kft-kel találkozunk, így logikusnak tűnik, ha az oktatás terén is hasonló szolgáltatóknak szavazunk bizalmat. Ám az oktatás és készségfejlesztés terén inkább a módszer az, amire figyelni érdemes.
Nagyon gyakran olyanok kezdenek fizetős rajzkurzusok indításába, akik amúgy saját területükön nem elég sikeresek. A plusz jövedelemforrás mindig jól jön, főleg, ha alapanyagokat is el lehet számolni a vállalkozási formának köszönhetően. Ebben nincs különösebb fennakadni való, de a jelenség jól példázza, hogy az oktatás minőségének, illetve a szaktudás átadásának szempontjai nem az első helyeken állnak ezeknél a vállalkozásoknál.
Tehát ha te a sulinak fizeted a „tandíjat”, és nem tudod, hogy konkrétan ki és milyen tudással fog képezni, akkor biztos lehetsz benne, hogy rossz helyet választottál!
Ilyen szerveződéseknél mindig háttérbe szorul az oktató vagy oktatók személye. Elsőre csak ritkán derül ki, hogy éppenséggel a leendő tanár mennyire áll a helyzet magaslatán. Az oktatók rátermettségének problémáit az is mutatja, hogy nem látsz előzetesen portfóliót tőlük. Nem tudhatod, hogy az illető – akit fizetsz – egyáltalán „megéri-e a pénzét”. És miután befizetsz, azonnal megindul a marketing, hogy egyértelműsítsék, idő kell, míg jobb képességekre teszel szert. Azaz ne lepődj meg, ha az oktató nem tud tanítani, a hiba benned lesz.
A nehézség az, hogy te magad sem tudod ellenőrizni az oktatás színvonalát, hiszen csak egyetlen helyre iratkozol be, és ezért nem lesz viszonyítási alapod. Csak a remény, hogy talán a legideálisabb helyre bukkantál. Tehát jobb az, ha egy oktató munkái alapján, vagy volt tanítványainak munkái alapján választasz képzést.
2# - a fejlődés mértéke nehezen meghatározható
Nagyon gyanús az is, amikor az iskola saját érdemeinek a korábbi tanítványok előtte-utána munkáit tartja. Látszólag nagy fejlődés mutatkozik ezen rajzok között, és kétségtelenül meggyőzően hatnak az ilyen képek. De vajon úgy is elismerően vélekednénk, ha tudnánk, hogy mennyi idő alatt érték el ezt a fejlődést? Vagy ha megismerhetnénk, hogy milyen kezdeti kézügyességgel rendelkeztek eleinte a tanulók?
Ugyanis nem mindegy, hogy valaki a nulláról szeretne építkezni és valahogyan egy pálcikaembert összehozni, vagy mondjuk felvételire készül. Alapesetben tisztázni kellene, hogy ki milyen szintre szeretne eljutni, és ennek megfelelően összeállítani a rá szabott tantervet, stratégiát. Ehelyett viszont összeterelnek mindenkit 2-3 csoportba, ahol – tőlük függetlenül – folyik az oktatás. És mindenki magára vethet, ha nem sikerül elsajátítani a hőn áhított tudást.
Az ügyesebbek képeit persze beválogatják a honlapra, de a korrekt az lenne, ha mindenkiét meg lehetne nézni. Sőt, én az igazán fair-nek azt tartanám, ha az iskolában eltöltött idő és ráköltött tandíj mértékét szintén mellékelnék a bemutatott fajlődéspéldákhoz.
Szóval, ha azt látod, hogy a suli a korábbi tanítványainak előtte-utána rajzaival igazolja magát, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem a teljes képet mutatják magukról. Csak azt igyekeznek bizonyítani, hogy valami változást azért el lehet érni náluk, de annak mértékét homályban hagyják. Mennyivel más lenne, ha nem azon lenne a hangsúly, hogy honnan, hanem hogy hova jutott 20 diákjuk alkotókészsége.
3# - varázslatosan egyszerűen
Számomra a legidegesítőbb, amikor az „olcsó és mindenre jó pirula” trükkjével reklámozzák magukat a helyek. Ennek talán a legismertebb példája a jobb agyféltekés rajzolás, amiről már több alkalommal egyértelművé tették, hogy egy általános iskolásokra fejlesztett pedagógiai koncepció. Semmi több.
Se CT-vel, se MRI-vel nem vizsgálták meg emberek agyát, hogy megfigyeljék az rajzolásban sorsdöntő jobboldali dominanciát. Egészen egyszerű okból kifolyólag: mozdulatlanul egy ilyen csőszerű gépben nehéz A2-es méretben rajzolni, főleg fém eszközökkel. De amúgy nincs is szükség ilyen vizsgálatokra, mert az agykutatás, a neurobiológia bőven igazolta a vélekedés képtelenségét.
Előadásaimon mindig elmondom, hogy én vagyok annyira maradi, hogy szeretem mind a két agyféltekémet használni rajzolás közben. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy külön fejezetet szenteljek A rajzolás művészetében a szakma biológiai hátterének, a látás, komponálás és visszaadás szervi, neurológiai és pszichológiai működésének.
De gyakran hangoztatott érv, hogy az egykoron élt nagy művészek többsége – vagy legalább is az átlagoshoz mérten nagyobb arányban – balkezes volt. Mondjuk az egykori nagy művészek felsorolása rendre kimerül a Leonardo, Michelangelo, Tolouse-Lautrec, van Gogh nevekkel, de nézzük, hogy miért olyan butaság ez a megállapítás!
1900 előttről nem nagyon maradtak fent információk a kézdominanciát illetően. Valamint a technikai megvalósításokból sem lehet visszakövetkeztetni, hogy melyik kézzel készültek bizonyos képek. Leonardo jobbkezes volt, és csak a jegyzeteiben látható tükörírása miatt gondolták balkezesnek. A „zseni” titkosírása nem volt több puszta hóbortnál, ugyanis egy üveglap segítségével tükröztette és másolta át feljegyzéseit. Michelangelo valószínűleg kétkezes lehetett. Egy szobrásznál ez nem meglepő, hiszen szakmájuk jellemzően két kézzel használható szerszámokkal végezhető. A festés terén freskói olyan nagy méretűek, és annyira pontosan szerkesztettek, hogy nem kellett különösebb kézkoordináció festésükhöz. Teljesen logikus, hiszen az állványzatokon sokszor hanyatt fekve dolgozott, és összekötözött, nehéz ecseteket használt. Amikor elfáradt az egyik karja, váltott a másikra.
Mondjuk Tolouse-Lautrec tényleg balkezes volt, bár művei annyira nem kifinomultak, hogy őt példának lehessen állítani. Rengeteg nyomatát – a kor szakmai eljárása szerint – nem maga készítette, hanem nyomdászok, litográfusok, akiknek a vázlatait átadta. Vincent van Gogh talán a legelterjedtebb példa. A színek, a napfény, a tragikus életút… ismerjük ezeket a mantrákat. Őróla a holland Van Gogh Múzeum tette egyértelművé, hogy biztosan jobbkezesként élt. Az írásai, levelezése, az ecsethasználata mind erre utal. Bár még mindig vannak kutatók, akik ennek ellenére azt mondják, hogy egy fordított gombolású kardigánja és egy balkezes palettája igazolja a tények ellenkezőjét. Ám ismerve szegényes, nélkülöző életmódját, egy ruhadarab és egy paletta elég sovány bizonyíték.
A varázslat, mely szerint fél aggyal jobban tudunk dolgozni, bolondság. Lehet benne hinni, de akármit csinál a rajzoló, agya teljes egészében működni fog munka közben. A két oldalon álló szemei, a látásérzékelés útvonalai, az agyi központok, a vizuális központok szimmetrikusan és két oldalon helyezkednek el, ahogy a prefrontális kéreg (a kreativitás lakhelye) is átnyúlik az agy mind a két oldalára. Nincs tehát lényegi különbség bal- és jobbkezes agy között (kivéve a corpus callosum-ot).
Mindezeket megismerve hamar egyértelművé válhat bárki számára, hogy mennyire banális, és hozzá nem értő koncepciókat alkalmaznak az ilyen rajzoktató szerveződések. Ezért figyelj, hogy a varázslatot, olcsó praktikát kínáló lehetőségeket elkerülhesd! Ezek csak el szeretnék hitetni veled, hogy a „titkuk megismerésével” alkotóvá válhatsz.
4# - stresszelsz vagy lazítasz
Nem mindenkinek tesz jót a tömegben rajzolás. Általában igaz az a vélekedés, hogy a tudás megszerzéséhez oda kell menni, ahol azt meg lehet szerezni. De a rajzolás egy kicsit más eset. Vannak olyanok, akik szoronganak tömegben. Én is feszengek, ha néznek rajzolás közben, ha látják, ahogy esetleg hibát vétek. Jobban kedvelem, ha csak a már elkészült és általam megfelelőnek ítélt munkáimat nézik meg.
Az olyanoknak, mint amilyen én is vagyok, a csoportos rajzolás kifejezetten pokoli élmény, mert idegesekké, stresszesekké válnak munka közben. Ellehetetlenül a koncentrálás, és nyögvenyelős lesz minden egyes lépés. Továbbá a csoportok számára más módon kell a műhelykörülményeket kialakítani, és erre aztán tényleg nem figyel a sulikban senki. Például a lámpákat az egész teremben fel szokták kapcsolni, amitől a modell bevilágítása máris értelmét veszíti. A fénycsöves lámpák kifejezetten rosszak rajzoláshoz, eltüntetik a tónusokat, tehát egyszerűen nem lehet látni azokat az elemeket, amit éppenséggel a papíron kellene visszaadni. Így hát, ha 3 főnél többen kell, hogy együtt rajzoljatok, akkor csak úgy iratkozz fel a kurzusra, ha fizethetsz harmadárat érte!
De amúgy miért ne lehetne egyedül dolgozni? Mi akadálya van annak, hogy mindenki maga fejlessze készségeit? Ehhez egyedül a tudásanyagot kell megszerezni, megfelelő fejlesztőgyakorlatokat megismerni, és nyugiban rajzolni. Az alkotási folyamatoknál mindenki maga dolgozik készségein, és ebben nem különbözik a rajz sem mondjuk az origamitól, makettezéstől.
A rajzolás művészete ezért rendelkezik egy fél éves munkatervvel, amolyan gyakorlatszerző menetrenddel, illetve számos látást és kézügyességet javító feladattal is. Pontosan ismertetek benne minden praktikus lehetőséget, melyek csiszolják a készségeket, illetve azokat, amelyek a képkészítéshez nélkülözhetetlenek. És persze leírom az önellenőrzés lehetőségeit.
5# - költséges választás
Számomra a legmeglepőbb pont a költségek szempontja. Hiába, nem tegnap kezdtem rajzolni, és mára eléggé megváltoztak az árak (az én időmben még fél pengő volt a cipó, és egy lyukas garasért kaptam 3 darab, igazi fa üveggolyót). Úgy 4-5 hónappal ezelőtt végeztem egy gyors netes kutatást arról, hogy éppen mit és mennyiért adnak a rajziskolák. És megdöbbentem!
Egy átlagos havi képzés, ami 4 héten keresztül, heti 2 alkalommal 3-3 órát jelent (tehát összesen 24 órát), nagyjából 60.000.-ra jön ki. Mint feltűnt, ez a 2.600.-os órabér egy elég általános összeg. De alkalmanként 7.800.-? (Ehhez képest a könyvemben egy 336 órás menetrend szerepel, de egy pillanatig nem venném komolyan, hogy ezért 873.600.-ot el lehet kérni!)
Ráadásul ezért alig kapnak valamit a tanulók! A saját idejükért fizetnek, hiszen az elszámolás alapja az órabér, de nem saját tanárral, hanem csoportban, egy közös oktatóval! 6 fő esetén jó, ha 10 perc jut 1-1 illetőre. És az is furcsa érv, hogy így viszont lehet egymás munkájából és mások hibáiból tanulni, ugyanis az eltérő stílusok és technikák miatt elég nagy különbség van tanuló és tanuló között.
Persze a sekélyes tematikát érzik az iskolák, és igyekeznek „változatos eszközöket és technikákat bemutatni”, vagy „különleges módszerekkel megismertetni” hallgatóikat. Csupa olyan ismeretet gyömöszölnek „tanmeneteikbe”, melyek nem a rajzolásban segítenek, hanem a művészkedésben. Hiszen lehet bármilyen tuti egy eszköz, magától az sem tud rajzolni.
Szóval ez az ötödik intő jel: ha nem tudod előre, hogy pontosan mit kaphatsz a pénzedért, akkor inkább ne költsd el!
A rajzolás tanulásához nincs másra szükség, mint elszántságra, alapvető eszközökre és egy megfelelő tematikára, amely utat mutat. Magam pontosan ennek jegyében készítettem el saját oktatóanyagomat, és helyeztem benne a hangsúlyt a egyénhez igazodó és optimális készségfejlesztésre.
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!