hol a pepszim?

Itt van ez a katamódosítás dolog. Kérdeztek engem is. Na nem a kamara, nem a senkiházi parrák úr viktor, de nem is az egyből spam-be érkező, kamarai hírlevélen keresztül (amelyben reikitanfolyamot hirdetnek).

A lényeg, hogy a jövőben:

- katás csak magánszemélynek adhat számlát (a többinél majd mérlegel!), de cégnek, vállalkozónak, szervezetnek, egyesülésnek nem

- évi 18 millióig van a keret (havi 50.000.- adóért), de 12-ig alanyi áfamentesként (azaz a 12-18 milla közötti 6 guriga áfaköteles), így a 6 millióból lejön 27% áfa... tehát a 18 az voltaképp 16.380.000.- (utóbbi, az áfa mentesség és nem mentesség a havi 1,5 milliós felosztás miatt érdekes)

- lehet szüneteltetni, minimum 30 napokig, ilyenkor nem fizetve az adott hóra az 50-et, csak a 8400.- csekkes tb-t

- KÜLÖNBEN: átalányadózni kell, ami olyan, hogy helyből 50.000.- helyett és MINDIG 68.000.-et kell fizetni (bérminimumhoz kötött minimális tb, szocho)

- és éves szinten, ha meghaladod a 2.000.000.-nyi összforgalmat, összes számlázásod ez a szintet eléri, akkor már 46,5% az adó (18,5% tb + szocho 13% + szja 15%)

Helyből onnan indulunk, hogy az acélos gazdasági állapotoknak köszönhetően van kb 9,5-10,1-11,3%-os infláció… a kaméleonék szerint. Valójában a papíroknál (és cellulózoknál) 2 év alatt legalább 50%-os emelkedés volt, érthetetlen költségekkel és logisztikai, asztrológiai, urológiai felárakkal van kikövezve a vásárlás. A nyomdafestékeknél 2 havonta változik az ár, lassan már a rendelésigénylő mail megírása közben jelzi a tér, hogy 'há-háááá, valaki tüszizett Kínában, jön a lezárás, majd az ellátási gondok, +10.000.- a rendelni való!'. Ráadásul számos dolog nem beszerezhető, így nem is olyan egyszerű elégetni a pénzt. Külön küzdeni kell érte! A keretezés már tiszta gyászban megy, nem mindig van üveg, ha van, rossz minőségű, a fát felszívja az építőipar, évente 1-2 alkalommal kell bevásárolni. Vagy hozatni a habból faragott műanyag keretkéket.

De tudjátok, kedves olvasók, ez az egész azért szar, mert ha nem veszik meg a dolgainkat külföldön/itthon és a katás számlázással, akkor az átalányadózással első sorban ti szívjátok meg. Mondom is, hogy miért! Én vagy bárki a kulturális, a szellemi szabadfoglalkozású kasztban ugyanúgy érteni fogunk a munkánkhoz, de nektek nem lesznek minőségi dolgaitok, vagy olyan segítség, aki gondolkozik, kitalál, tervez, szociálismunkál, megír, feltár, összegyűjt, elemez, tanít, információt generál nektek és helyettetek. Vagy nagyon drága lesz nektek, vagy rossz esetben a katások a ti munkahelyeitekre nyomulunk be.

Nodemert az átalányozással 2.000.000.-ig az van, hogy kifizet az alany 12x 68.000.-et a semmire (tb+eü). A tb esetében egy roskadozó struktúrába, ami a nulla állapotától függetlenül sem fog működni pár évtized múlva. Azaz 65-ös életkor határral ( :D ) számolva aki most 40, de inkább 45 alatt van, az soha nem fog kapni tényleges állami nyugdíjat! Felette sem biztos, hogy élete végéig fog kapni, de ez a 45, ez az alsó szint (mindenkinek, nem csak a vállalkozóknak). Szóval, 12x 68.000.- elmegy - mondjuk úgy - a mai nyugdíjasok finanszírozására, gyógyszerezésére. A tb rendszer épp összeomlóban, de orvost 45 alatt, és nem gyerekként elég ritkán lát az emberek többsége. Engedjük el!

Ez éves szinten máris 1.184.000.-ra csökkenti a 2 milliós álomhatárt. De számoljuk hozzá a vállalkozás egyéb költségeit! Alsó hangon 70.000.-ot, a honlap-webshop költségeire, a pc programjaira, a teló és ilyen számlákra, mindenre, ami kell a vállalkozáshoz. 1.184.000.- helyett máris 344.000.-nál járunk. HAVI 28.670.-, havi 166.670.-os forgalom mellett. Természetesen a havi, de inkább 3 havi könyvelőt is kihozzuk ebből 60.000.-ért, így a példa máris havi 8.670.-ra módosul. Ez az alapállapot.

számoljunk máshogyan!

Nézzük fordítva, hogy megérje! Mondjuk havi FFFÉÉÉÉÉL milliót keressünk! Mer' az má' szép nem?! De!

Tehát a havi képlet: 500.000.- + 70.000.- + 20.000.- és x 46,5%-a = bruttó x.

(590.000.-/100%) *146,5% = x,

azaz:

x = 864.350.-

Teljesen irreális! Főleg abban a világban, ahol a rezsi, a lakhatás már a havi 200.000.-at nyaldossa Pesten és az agglomerációban, vagy a havi kaja a minimum 45.000.-et. Vagy a most szükségessé váló havi könyvelés legalább 40.000.-/hó lesz, nem negyedévi 60.000.-. Teljesen irreális, ha a képkészítést vagy a bármilyen termékkészítést nézzük és valamilyen formában, netes vagy analóg módon galéria, kereskedő közbeiktatásával adja piacra termékeit a készítő… mert azzal 30-35% jutalék vagy üzletbérlés vagy ilyesmi is keletkezik. Ezeket a költségeket eddig benyelték a katások, hiszen ők nem tudtak költségelni. És most érkezünk a probléma lényegéhez: még rendszeres és havi fix 864.000.-ből sem lehet kihozni átalányozással például az olyan munkát, mint az enyém, mert 864.000.-os eladásnál 259.200.- megy a kereskedőnek. És ez nevetséges, vagy kormányul: Ez felháborító!

Egyedül akkor működik a dolog, ha havi szinten mindig van munka, sokat lehet spórolni (nem drágul minden, nincs járulékos költség, jó a közvetítő platform, stb), és nem kell tartalékolni. Ha a KÖRÜLMÉNYEK megengedik. Ez a katások jelentős részénél eddig is így volt, főleg éltek a keresetükből, pontosabban, szervezték életüket. Tudván, hogy nem lesz nyugdíj, előtakarékoskodtak. Még azok is, akik 2012-ben a kata meghirdetésekor elkezdtek átigazolni az evából, ők is tudták, hogy rengeteg lehetőségről le kell mondaniuk. EUs kkv támogatásokról, pályázatokról, navos adóigazolásokról (mert a nav is úgy gondolja, hogy a katás az biztosan adócsaló), banki hitelről, költségelésről. Aki gyűjtött és fejlesztett, hogy mondjuk műhelye legyen, majd saját cége, annak sokat vagy minőséget kellett produkálnia. Részben ezért fejlődtek a katázó-számlázós ellenőrző programok, a netes kereskedelmi megoldások, a moduláris honlapépítő szájtok és hasonlók. A katás közösség maga szervezte az életét, függetlenül az állami hőbörgés hullámaitól. És mellette 10 év alatt eléggé megváltoztak a lakhatás körülményei, a hőn áhított lakás vagy házvásárlás lehetősége, a megélhetés, így nem mondható, hogy ma túl sok tartalékkal rendelkeznének.

ÉS, álljon itt még erősen: a kormány, amely létrehozta az eva helyett a katát, és, amelyik egy mozdulattal rekvirálta a magánnyugdíj megtakarításokat, LESZARTA ezeket a vállalkozókat a koronaőrület előtt, alatt és után is. Magukból indultak ki, lopjon mindenki magának megélhetést!

Szóval, ezekkel a változtatásokkal már mindenkinek sokat kell majd güriznie, valószínűleg a minőség romlása árán, főállásban, és ami igazán meredek, hogy a puszta megélhetésért. Ha bárkinek céljai vannak, akkor erőteljesen többet kell keresnie valahogy… valószínűleg feketén, egy életre szakítva a magyar állammal és rendszereivel.

De persze nem eszik olyan forrón a főispán talpáról népre vakart kutyapiszkot!

Emelünk még árakat, hiszen jogászok vagyunk, és azok meg puszta számok, nem?! Emeljünk Bicskéig! Nem? De!

Hozok egy másik példát: ott van a könyvírás és kiadás esete. Passzióból, önszorgalomból kitaláltam 2,5 éve, hogy elkészítek egyet, amely a világvége kulturális hátteréről (felzabálás-túlszaporodás), az esélyekről (hiú ábrándok, naivitás, butaság) és a potenciális megoldásokról (nincs, de amúgy van 1db, amibe inkább belehal mindenki) fog szólni. Hátha valakinek van/lesz hasznos infó benne (Hübrisz likes this!). 3 kötetes könyv, kb 1,5 millió karakter. Első kötetét ingyenesen felteszem az internetbe, hogy akit érdekel, elolvashassa. Ha pedig tetszik neki, megvásárolhatja, de a 3 kötetet egyben (az elsőt is megkapja). Oké-oké.

Jön az első vállalkozói kérdés, hogy hány példány készüljön, hiszen az anyagból nem húznék (így is sokat kell), a 3 kötet mérete fix. Általában senki sem olvas, dísznek drága a könyv, stb, így csak 50x3 példányt nyomtattatnék… azt is nehéz lesz kerülgetnem eltüzelésig. Ennek költségei: 300.000.- korrektúrázás, 60.000.- borítópapír, 330.000.- nyomdaköltség, és Fanni nyomtatja majd az általam tervezett borítót, én tördelem, én illusztrálom, én forrásellenőrzöm (ami nem jó, de mindegy) az egészet. Meg ugye eleve megírom, hamár ennyi minden elkészül hozzá.

Na, ez 690.000.- összesen, amit zsebből, előre kell finanszíroznom. HA VAN HELY A NYOMDÁBAN ÉS ÉPPEN VAN PAPÍR. Ez így 3 kötetenként 13.800.- költségre jön ki (sok ingyenmeló mellett). És ennyiért nem feltétlenül vesznek már könyvet. De legyen, előrendelik az olvasók, megfognak annyit a 12x-es rezsicsöki áramáron és gázzal világítanak a továbbiakban. Megveszik, és 15.000.- fodóforintért (folyton inflálódó Forint). Kijön, hogy 50x 15.000.-, azaz 750.000.- az egész buli - cég nem veheti meg! Csak magánszemély!!! Költségek után 60.000.- eksztrakataprofit jön össze 2,5 év munka után (amúgy 7 példányt le kell adni (1db a korrektornak és 6db a központi archívumba megy), amely szerint a végösszeg nem plusz 60.000.-, hanem (690.000.- mínusz (43 x 15.000.-, azaz 645.000.-) = ) mínusz 45.000.-. Persze, el lehet adni több könyvet is, mert az 50 után már 8400.- haszon keletkezik 3 kötetenként.

Akkor mennyi legyen a szép summa (ahogy Csernus mondta, "Mennyi a guba?")? Három hóra 200.000.- és az ingyenmelókkal együtt mondjuk 700.000.- haszon? Azaz 700.000.-/8.400.-, megintazaz még 84db 3 kötetes pakkot kellene eladni a tollasodáshoz… a hát tollasodáshoz.

(Mindezt csak azért írtam le, hogy érthetőbb legyen, hogy mi van sok kulturális-szellemi katás milliói mögött.)

Igen Pali, jól látod!

Nem kellenek senkinek a rajzaid, könyveid, előadásaid! A világvégére meg szarunk rá! A piac rendezi magát. Szorgos népünk inkább a kolicsökin tépelődik és nem fókuszálhat két balatoni fetrengés közben artisztikus picsogásokra. Nem veszünk fel +1 pulcsit, hogy a 20°C-ra fagyott szobában tudjunk minőségi könyvet olvasni! NEM! Nem-nem-soha! Lesz 21°C és pólóban pörizünk, mert a kulturális szint itt tart az országban.

Mondanom sem kell, hogy a korrektor, az illusztrátor, a tördelő, a borítónyomdász és én is mind katások vagyunk/voltunk és az átalányadóval mind emelésre kényszerülünk. A legszarabbul a prodzsekt tetején ülő jár, más esetében egy kiadó vagy a magánkiadó. Hiszen a kiadó "bújtatottfoglalkoztatta" az összesmindenkit, tehát mindenki neki emel 30%-ot, és neki is szükséges átengednie az emelést a szűkös keret okán rá a vásárlóra. Aki 2 dolgot tehet: kifizeti vagy nem veszi meg.

Előbbivel a fogyasztó jár rosszul, aki eddig is "erkölcsösen fizette be" a futószalagos bérének bruttó részét az államba és most meg rohadtkatásokozik. Na ő most a nettójából fizeti a katások bruttó átalányrészét. Ezt ugyanis nem rendezi majd a 'piac', mert ezeken a területeken - ellentétben a futószalagnál állók világával - mindig is valamilyen verseny volt. Itt nem ugyanazt a könyvet írjuk, nem ugyanazt a képet rajzoljuk, képességek szerint könyvelünk, gondolkodunk, tehát a piac itt verseny (kereslet-kínálat) szerint koordinálta eddig is az árakat. Nem voltak a munka minőségéhez és típusához képest eksztra hasznok (most a kulturális és szabad szellemi foglalkozásúakról írok, nomeg a kézművesekről, a többi profil más elbírálás). Itt áremelés lesz, minimum 30%, de valószínűleg a sok megszűnés miatt inkább 40-50% a reális. 

Természetesen a vásárló dönthet úgy is, hogy nemolvas, mert az szar, és nem veszi meg drágán a könyvet, mert korábbi ikea katalógus van ingyen is. Igen, ebben az esetben a kiadó vagy a magánkiadó jár rosszul. Ő nem fogja kiadni a könyvet, se drágán, se olcsón. És akkor kihúzhatja magát a' előremegy vásárló, hogy dejól megoldódott ez a helyzet.

el lehet menni rendes munkát végezni!

Úgy élnék egy olyan országban, ahol mindenki mondjuk árufeltöltő vagy kasszás vagy nagyáruházi hentes. Ott mindenki boldog lenne, sokat keresne és abból HELYETTE valaki más mindent erkölcsösen leadózna. És az adóból boldogan épülhetnének a magánbirtokok, a stadionok, márvány autópályák a legtehetősebb kasszások és mészárosok álmai szerint. Nem lenne probléma, mert mindenki elmehetne a munkába!

Rossz ez a változás, túl nagy áremelkedést generál, ellehetetlenít sokakat, ráadásul szakmákat tesz tönkre. A társadalom szöveteit marja tovább.

Ennyi.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

5 tipp, hogy felismerd, ha egy rajzsuli rossz

1# - ki tart és mit?

A legtöbb rajzoktató hely és lehetőség általában valamilyen szervezeti formában működik. Ilyenolyan Rajziskola, Grafitpálcás Műhely, és hasonló nevek alatt működő klubok, intézmények keretében folyik a tanítás. Mivel a mindennapi életben legtöbbször céges formákkal, kft-kel találkozunk, így logikusnak tűnik, ha az oktatás terén is hasonló szolgáltatóknak szavazunk bizalmat. Ám az oktatás és készségfejlesztés terén inkább a módszer az, amire figyelni érdemes.

Nagyon gyakran olyanok kezdenek fizetős rajzkurzusok indításába, akik amúgy saját területükön nem elég sikeresek. A plusz jövedelemforrás mindig jól jön, főleg, ha alapanyagokat is el lehet számolni a vállalkozási formának köszönhetően. Ebben nincs különösebb fennakadni való, de a jelenség jól példázza, hogy az oktatás minőségének, illetve a szaktudás átadásának szempontjai nem az első helyeken állnak ezeknél a vállalkozásoknál.

Tehát ha te a sulinak fizeted a „tandíjat”, és nem tudod, hogy konkrétan ki és milyen tudással fog képezni, akkor biztos lehetsz benne, hogy rossz helyet választottál!

Ilyen szerveződéseknél mindig háttérbe szorul az oktató vagy oktatók személye. Elsőre csak ritkán derül ki, hogy éppenséggel a leendő tanár mennyire áll a helyzet magaslatán. Az oktatók rátermettségének problémáit az is mutatja, hogy nem látsz előzetesen portfóliót tőlük. Nem tudhatod, hogy az illető – akit fizetsz – egyáltalán „megéri-e a pénzét”. És miután befizetsz, azonnal megindul a marketing, hogy egyértelműsítsék, idő kell, míg jobb képességekre teszel szert. Azaz ne lepődj meg, ha az oktató nem tud tanítani, a hiba benned lesz.

A nehézség az, hogy te magad sem tudod ellenőrizni az oktatás színvonalát, hiszen csak egyetlen helyre iratkozol be, és ezért nem lesz viszonyítási alapod. Csak a remény, hogy talán a legideálisabb helyre bukkantál. Tehát jobb az, ha egy oktató munkái alapján, vagy volt tanítványainak munkái alapján választasz képzést.

2# - a fejlődés mértéke nehezen meghatározható

Nagyon gyanús az is, amikor az iskola saját érdemeinek a korábbi tanítványok előtte-utána munkáit tartja. Látszólag nagy fejlődés mutatkozik ezen rajzok között, és kétségtelenül meggyőzően hatnak az ilyen képek. De vajon úgy is elismerően vélekednénk, ha tudnánk, hogy mennyi idő alatt érték el ezt a fejlődést? Vagy ha megismerhetnénk, hogy milyen kezdeti kézügyességgel rendelkeztek eleinte a tanulók?

Ugyanis nem mindegy, hogy valaki a nulláról szeretne építkezni és valahogyan egy pálcikaembert összehozni, vagy mondjuk felvételire készül. Alapesetben tisztázni kellene, hogy ki milyen szintre szeretne eljutni, és ennek megfelelően összeállítani a rá szabott tantervet, stratégiát. Ehelyett viszont összeterelnek mindenkit 2-3 csoportba, ahol – tőlük függetlenül – folyik az oktatás. És mindenki magára vethet, ha nem sikerül elsajátítani a hőn áhított tudást.

Az ügyesebbek képeit persze beválogatják a honlapra, de a korrekt az lenne, ha mindenkiét meg lehetne nézni. Sőt, én az igazán fair-nek azt tartanám, ha az iskolában eltöltött idő és ráköltött tandíj mértékét szintén mellékelnék a bemutatott fajlődéspéldákhoz.

Szóval, ha azt látod, hogy a suli a korábbi tanítványainak előtte-utána rajzaival igazolja magát, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem a teljes képet mutatják magukról. Csak azt igyekeznek bizonyítani, hogy valami változást azért el lehet érni náluk, de annak mértékét homályban hagyják. Mennyivel más lenne, ha nem azon lenne a hangsúly, hogy honnan, hanem hogy hova jutott 20 diákjuk alkotókészsége.

3# - varázslatosan egyszerűen

Számomra a legidegesítőbb, amikor az „olcsó és mindenre jó pirula” trükkjével reklámozzák magukat a helyek. Ennek talán a legismertebb példája a jobb agyféltekés rajzolás, amiről már több alkalommal egyértelművé tették, hogy egy általános iskolásokra fejlesztett pedagógiai koncepció. Semmi több.

Se CT-vel, se MRI-vel nem vizsgálták meg emberek agyát, hogy megfigyeljék az rajzolásban sorsdöntő jobboldali dominanciát. Egészen egyszerű okból kifolyólag: mozdulatlanul egy ilyen csőszerű gépben nehéz A2-es méretben rajzolni, főleg fém eszközökkel. De amúgy nincs is szükség ilyen vizsgálatokra, mert az agykutatás, a neurobiológia bőven igazolta a vélekedés képtelenségét.

Előadásaimon mindig elmondom, hogy én vagyok annyira maradi, hogy szeretem mind a két agyféltekémet használni rajzolás közben. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy külön fejezetet szenteljek A rajzolás művészetében a szakma biológiai hátterének, a látás, komponálás és visszaadás szervi, neurológiai és pszichológiai működésének.

De gyakran hangoztatott érv, hogy az egykoron élt nagy művészek többsége – vagy legalább is az átlagoshoz mérten nagyobb arányban – balkezes volt. Mondjuk az egykori nagy művészek felsorolása rendre kimerül a Leonardo, Michelangelo, Tolouse-Lautrec, van Gogh nevekkel, de nézzük, hogy miért olyan butaság ez a megállapítás!

1900 előttről nem nagyon maradtak fent információk a kézdominanciát illetően. Valamint a technikai megvalósításokból sem lehet visszakövetkeztetni, hogy melyik kézzel készültek bizonyos képek. Leonardo jobbkezes volt, és csak a jegyzeteiben látható tükörírása miatt gondolták balkezesnek. A „zseni” titkosírása nem volt több puszta hóbortnál, ugyanis egy üveglap segítségével tükröztette és másolta át feljegyzéseit. Michelangelo valószínűleg kétkezes lehetett. Egy szobrásznál ez nem meglepő, hiszen szakmájuk jellemzően két kézzel használható szerszámokkal végezhető. A festés terén freskói olyan nagy méretűek, és annyira pontosan szerkesztettek, hogy nem kellett különösebb kézkoordináció festésükhöz. Teljesen logikus, hiszen az állványzatokon sokszor hanyatt fekve dolgozott, és összekötözött, nehéz ecseteket használt. Amikor elfáradt az egyik karja, váltott a másikra.

Mondjuk Tolouse-Lautrec tényleg balkezes volt, bár művei annyira nem kifinomultak, hogy őt példának lehessen állítani. Rengeteg nyomatát – a kor szakmai eljárása szerint – nem maga készítette, hanem nyomdászok, litográfusok, akiknek a vázlatait átadta. Vincent van Gogh talán a legelterjedtebb példa. A színek, a napfény, a tragikus életút… ismerjük ezeket a mantrákat. Őróla a holland Van Gogh Múzeum tette egyértelművé, hogy biztosan jobbkezesként élt. Az írásai, levelezése, az ecsethasználata mind erre utal. Bár még mindig vannak kutatók, akik ennek ellenére azt mondják, hogy egy fordított gombolású kardigánja és egy balkezes palettája igazolja a tények ellenkezőjét. Ám ismerve szegényes, nélkülöző életmódját, egy ruhadarab és egy paletta elég sovány bizonyíték.

A varázslat, mely szerint fél aggyal jobban tudunk dolgozni, bolondság. Lehet benne hinni, de akármit csinál a rajzoló, agya teljes egészében működni fog munka közben. A két oldalon álló szemei, a látásérzékelés útvonalai, az agyi központok, a vizuális központok szimmetrikusan és két oldalon helyezkednek el, ahogy a prefrontális kéreg (a kreativitás lakhelye) is átnyúlik az agy mind a két oldalára. Nincs tehát lényegi különbség bal- és jobbkezes agy között (kivéve a corpus callosum-ot).

 Mindezeket megismerve hamar egyértelművé válhat bárki számára, hogy mennyire banális, és hozzá nem értő koncepciókat alkalmaznak az ilyen rajzoktató szerveződések. Ezért figyelj, hogy a varázslatot, olcsó praktikát kínáló lehetőségeket elkerülhesd! Ezek csak el szeretnék hitetni veled, hogy a „titkuk megismerésével” alkotóvá válhatsz.

4# - stresszelsz vagy lazítasz

Nem mindenkinek tesz jót a tömegben rajzolás. Általában igaz az a vélekedés, hogy a tudás megszerzéséhez oda kell menni, ahol azt meg lehet szerezni. De a rajzolás egy kicsit más eset. Vannak olyanok, akik szoronganak tömegben. Én is feszengek, ha néznek rajzolás közben, ha látják, ahogy esetleg hibát vétek. Jobban kedvelem, ha csak a már elkészült és általam megfelelőnek ítélt munkáimat nézik meg.

Az olyanoknak, mint amilyen én is vagyok, a csoportos rajzolás kifejezetten pokoli élmény, mert idegesekké, stresszesekké válnak munka közben. Ellehetetlenül a koncentrálás, és nyögvenyelős lesz minden egyes lépés. Továbbá a csoportok számára más módon kell a műhelykörülményeket kialakítani, és erre aztán tényleg nem figyel a sulikban senki. Például a lámpákat az egész teremben fel szokták kapcsolni, amitől a modell bevilágítása máris értelmét veszíti. A fénycsöves lámpák kifejezetten rosszak rajzoláshoz, eltüntetik a tónusokat, tehát egyszerűen nem lehet látni azokat az elemeket, amit éppenséggel a papíron kellene visszaadni. Így hát, ha 3 főnél többen kell, hogy együtt rajzoljatok, akkor csak úgy iratkozz fel a kurzusra, ha fizethetsz harmadárat érte!

De amúgy miért ne lehetne egyedül dolgozni? Mi akadálya van annak, hogy mindenki maga fejlessze készségeit? Ehhez egyedül a tudásanyagot kell megszerezni, megfelelő fejlesztőgyakorlatokat megismerni, és nyugiban rajzolni. Az alkotási folyamatoknál mindenki maga dolgozik készségein, és ebben nem különbözik a rajz sem mondjuk az origamitól, makettezéstől.

A rajzolás művészete ezért rendelkezik egy fél éves munkatervvel, amolyan gyakorlatszerző menetrenddel, illetve számos látást és kézügyességet javító feladattal is. Pontosan ismertetek benne minden praktikus lehetőséget, melyek csiszolják a készségeket, illetve azokat, amelyek a képkészítéshez nélkülözhetetlenek. És persze leírom az önellenőrzés lehetőségeit.

5# - költséges választás

Számomra a legmeglepőbb pont a költségek szempontja. Hiába, nem tegnap kezdtem rajzolni, és mára eléggé megváltoztak az árak (az én időmben még fél pengő volt a cipó, és egy lyukas garasért kaptam 3 darab, igazi fa üveggolyót). Úgy 4-5 hónappal ezelőtt végeztem egy gyors netes kutatást arról, hogy éppen mit és mennyiért adnak a rajziskolák. És megdöbbentem!

Egy átlagos havi képzés, ami 4 héten keresztül, heti 2 alkalommal 3-3 órát jelent (tehát összesen 24 órát), nagyjából 60.000.-ra jön ki. Mint feltűnt, ez a 2.600.-os órabér egy elég általános összeg. De alkalmanként 7.800.-? (Ehhez képest a könyvemben egy 336 órás menetrend szerepel, de egy pillanatig nem venném komolyan, hogy ezért 873.600.-ot el lehet kérni!)

Ráadásul ezért alig kapnak valamit a tanulók! A saját idejükért fizetnek, hiszen az elszámolás alapja az órabér, de nem saját tanárral, hanem csoportban, egy közös oktatóval! 6 fő esetén jó, ha 10 perc jut 1-1 illetőre. És az is furcsa érv, hogy így viszont lehet egymás munkájából és mások hibáiból tanulni, ugyanis az eltérő stílusok és technikák miatt elég nagy különbség van tanuló és tanuló között.

Persze a sekélyes tematikát érzik az iskolák, és igyekeznek „változatos eszközöket és technikákat bemutatni”, vagy „különleges módszerekkel megismertetni” hallgatóikat. Csupa olyan ismeretet gyömöszölnek „tanmeneteikbe”, melyek nem a rajzolásban segítenek, hanem a művészkedésben. Hiszen lehet bármilyen tuti egy eszköz, magától az sem tud rajzolni.

Szóval ez az ötödik intő jel: ha nem tudod előre, hogy pontosan mit kaphatsz a pénzedért, akkor inkább ne költsd el!

A rajzolás tanulásához nincs másra szükség, mint elszántságra, alapvető eszközökre és egy megfelelő tematikára, amely utat mutat. Magam pontosan ennek jegyében készítettem el saját oktatóanyagomat, és helyeztem benne a hangsúlyt a egyénhez igazodó és optimális készségfejlesztésre.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

A rajzolás művészete - BELEOLVASÓ

Az alábbi bejegyzésben az A rajzolás művészete című könyvből olvashatók szemelvények.

részlet a látás biológiája című fejezetből

… A háttér és előtér viszonyában gyakran olyan rajzok készülnek, melyek teljesen figyelmen kívül hagyják a téma körüli vagy mögötti részt. A készítő elégedett munkájával, mert csak a főtémára, a lerajzolt figurára, arcra vagy tárgyra figyelt, és utólag már nem mer a háttérrel foglalkozni. Ezt annyiban helyesen teszi, hogy a háttér legalább annyira fontos eleme a képnek, mint a témája, ezért utólag kipótolni nem lehet. A térbeli orientáció szükségessége miatt a háttér visszahat az előtérre, így hiba esetén az egyik lényegi elem könnyen agyonütheti a másikat. De az előtérben elhelyezett téma is befolyásolja a hátteret, ha nincs hiteles kapcsolat közöttük. Hiteltelenség esetén a kettő elválik egymástól, és két külön képként fog viselkedni.

A két képtér viszonyát több látórendszeri sajátság teszi nehézzé. Az egyik, hogy egy látott látvány esetében sohasem látunk hátteret, mert szemünk mindig valahova fókuszál, és mindig a fókuszba kerülő dolog a téma. A másik, hogy a látott képen mindaz, ami az éleslátási területet körülveszi, az csak egyfajta kontextus, amit az agy teremt meg. Ha ezt nem tenné, olyan érzés lenne a látás, mintha egy nagyítólencsék nélküli távcsövön át szemlélnénk a világot. Kiesne a „minket körülvevő tér” illúziója, nehezen lehetne értelmezni a konkrét dolgok síkja és a saját magunk közötti teret. Rajznál ezt nyilván lehetetlen megoldani, mert az ábrázolt téma és az „előtte” és „mögötte” megjelenő tér látványa egy síkra kerül.

Rajzolás és festés terén ezt a helyzetet egy elvi alaptézis oldja fel. Mindaz, ami a képen van, az pontosan szemlélhető. Tehát amikor egy képet néz valaki, akkor azon mindennek élesnek kell lennie, különben érthetetlen térillúziók kerülnek elő. A nézőre van bízva, hogy mit néz, a kép készítőjének csak arra kell ügyelni, hogy az eltérő térmélységeket kifejező területek mindig élesen látszódhassanak. A homályos térillúziót pedig minden néző saját látórendszere alakítja ki.

Ebből a tézisből ered az is, hogy függően a kép méretétől és a témától, hozzávetőleg 1:1 arányban kell visszaadni minden elemet. Azaz akkorának kell lennie a témának, mint amekkora az a valóságban. Természetesen előfordulnak olyan helyzetek, amikor indokolt a lépték nagyítása vagy kicsinyítése, de ezt indokolt módon kell megoldani. Az 1:1 arány nem a pontos mérhetőséget teszi lehetővé, hanem tudat alatt beállítja a nézőt a képtől számított megfelelő távolságba. Ahonnan „életszerű” látványban részesülhet. Tehát, ha valami mondjuk 40 centiméter magasnak tűnik 1 méter távolságból a mindennapokban, és a rajza a rajz síkjától még 2 méter körüli térmélységet modellez, akkor a képen 3 méternek megfelelő léptékkel csökken a 40 centiméteres magasság. Ez szépen tetten érhető a történelmi témájú és nagy méretű festményeknél. Túlnyomó többségükön az alakok 210-220 centiméter magasak, és a képterük összes eleme ehhez mérten nagyobb. Viszont ezeket a képeket olyan helyekre szánták, ahol nehéz megközelíteni őket, és csak távolabbról váltak szemlélhetővé. Így a nézők számára nem hatottak óriásoknak a figurák, nézőpontjukból élethűre csökkentek az arányok. Mivel az 1:1 arány egy viszonyítási szempont, ezért nem lehet lemérni, nem lehet átszámolni, kimatekozni, bízni kell az arányérzetben.

A háttér-előtér kezeléssel kapcsolatban napi szinten lehet találkozni azzal az általános problémával, amikor fotóról másolt rajzoknál nem élesedik vissza a háttér. Ami a fényképezés sajátja, hogy egy síkra vagy mélységszakaszra élesíthető a fénykép, az a rajzban hiba. A fotón mindig a téma éles (jó esetben), és a háttér körít, és ezért nem tud bonyolultabb vizuális összefüggéseket átadni. Mélyebb, bonyolultabb értelmezéshez szükség van az egész képre jellemző élességre.

Így hát a fényképek nyakló nélküli másolása nem mondható szerencsésnek. Muszáj előre mérlegelni, átgondolni a hátteret, a fotón kialakuló életlen elemeket, mert ha ez nem történik meg, akkor hibás lesz a rajz. Célszerű több fényképet készíteni, melyek eltérő mélységekre vannak élesítve, de ebben az esetben szintén óvatosan kell eljárni. Ahogy a szem dominanciája szerinti távolra mutatásnál, úgy ilyenkor is előjön a különböző élességű képek közötti arány és leképzési változás. Az látszik, hogy a fényképek színei, tónusai változnak az élesség síkjától függően. Az alakok kontúrjai elmozdulnak, néhol addig nem látott kitakarásokat, vonalakat eredményezve.

Az én javaslatom azoknak, akik fényképről kívánnak dolgozni, hogy először csináljanak egy etalon fényképet, amely a főtémára éles, és az egész beállítás látszik rajta. Arányaiban olyan nagy háttérrel, amilyent a rajzon is szeretnének. Azután a lehető legközelebbről készítsenek egy főképet, amin a beállítás a legélesebben, de már „faltól-falig” látszik. Amin maximálisan csak a téma tölti meg a fényképet. És végül kattintsanak a szektorokról, egymás melletti területekről közelibb és éles fotókat.

Minden bizonnyal már az etalon képen lesznek olyan torzulások, melyek az optikából adódnak, de ezek észlelhetők és javíthatók. Ez a kép remek eszköz a kompozíció tanulmányozásához, a fény- és témabeállítás, háttér és előtér viszonyának megfigyeléséhez. A főképen szerepel majd minden olyan információ, amelyek a megrajzoláshoz szükségesek lesznek. Már ennyi is elegendő lenne, de alakulhat úgy, hogy a főképen akadnak nem egyértelmű részletek. Utóbbi probléma feloldásában segítenek a szektorfotók. Az ezeken fellelhető pici elmozdulások egyértelműsítik a fő- és etalon kép bizonytalan pontjait. Nagyon fontos, hogy a háromféle képből csak egy van, méghozzá a főkép, amiről rajzolni lehet. A többi eltérhet tőle, más tónusokat, kontúrokat hordozhat, és ezek megvezethetik az alkotót.

A fentiektől függetlenül azért eleinte ideálisabb modell után rajzolni. Jó néhány, látással és látvánnyal kapcsolatos jelenség egyszerűbben fedezhető fel és tanulható meg, ha nem már egy síkra vetített beállítást adaptál képpé a tanuló. A rajzi, festészeti összefüggések nem a fényképezőgépek lelkivilágáról szólnak, ezért eleinte a legfontosabb az emberi látórendszer megfigyelése és kiismerése. Több szakmai lépést – mint a helyes, célravezető bevilágítást és beállítást – a fényképezéshez is szükséges elsajátítani. A megfelelő fényképek elkészítése szintén egyszerűbbé és gyorsabbá, sőt, könnyebbé válik akkor, ha már tudja az alkotó, hogy mit szeretne rajtuk viszontlátni. …

a kotrasztlátás szerepe a térillúzióban

részlet az a művészet idegtudománya című alfejezetből

… A látás biológiájának bemeneti és értelmező rendszere amolyan passzív részét képezi a rajzolásnak. Nem árt, ha egy rajzolni vágyó tisztában van ezekkel az összefüggésekkel, de nem létfontosságú ismeretük a gyakorlatban. Az emberi agy olyan működésre alakult ki, hogy az értelmezést, ismeretalkotást, azonosítást, vagy szervezetének irányítási feladatait tudatán kívül végzi. Így nem kell az éntudat figyelmét elvonnia az alapvető üzemelés során.

A képkészítés esetében hasonló automatizmusok irányítják a munkát. A művészettörténeti értekezésekben és a művészeket csodálók körében ’ösztönszerű alkotómunkának’ nevezik mindezt, azonban ez félreértés, hiszen az ösztönszerűség nem valamiféle zsenialitás, született képesség megnyilvánulása. Pusztán arról van szó, hogy alkotáskor a látórendszer megállapításait és a motorikus kézmozgás összehangolását más agyi folyamatok veszik koordinálásuk alá. A vizuális információk megítélése, módosítása, majd visszaadása olyan gyors lépésekben történik, hogy az alkotó tudatos énje nem is értesül róla. Még az sem tűnik fel neki, hogy kezét hogyan irányítja, mozgatja. Kvázi végrehajt, és egy kép esetében mindezt próbálkozások, kísérletezések nélkül teszi.

Ebből adódóan két kiemelt jelentőségű megállapítást lehet tenni. Az egyik, hogy meg kell tanulni odafigyelni arra a belső hangra, amelyik átveszi uralmát a látó- és motorikus központok fölött, és – tulajdonképpen – a tényleges alkotást végzi. A másik, hogy az egyre jobb készségek eléréséhez a passzív folyamatokat, a látás értelmezési folyamatát (szemekből a V1-be, és a fogalmi tár értelmezése) és a kezek irányítását tréningezni kell. Edzeni, hogy olyan folyamatok kezelése, melyek nélkülözhetetlenek az alkotás gyakorlatában, ösztönösnek tűnő képességgé váljanak.

A művészeti munka több, eltérő időben és más biológiai folyamatokkal végbemenő láncolat. A visszaadandó látvány felismerése (megihletődés), majd megismerése az első lépés. Az asszociációk, képzet- és érzéktársítások, valamint a kulturális összefüggések összegyűjtése a második lépés (mélységi összefüggések). Harmadiknak a leendő kép létindokának, a funkciónak meghatározása lép be a sorba. Ezen a ponton alakul ki a válasz a ’mért szülessen a kép?’ kérdésre. Negyediknek jelenik meg a szakmaiság, a szakmai tudás, ami eldönti, hogy hogyan lehet a választott látványt visszaadni, miként lehet azt alakítani, társítani hozzá összefüggéseket, jelentéseket. Ugyanekkor dönti el egy alkotó, hogy milyen eszközökkel, milyen technikában, milyen formában hozza majd létre képét. Az ötödik lépéssel indul el a szakmai koncepció a megvalósítás útján. Feltéve persze, hogy rendelkezik a megfelelő készségbeliséggel, és képes „megugrani a küszöböt”. A készségbeliséget egyszerre táplálja a kézügyesség és olyan elméleti szaktudás, amivel a látott és megváltoztatott látvány elemeit, elvont hatásokat, fontos részleteket, finomságokat lehet visszaadni.

Ezen öt lépés juttatja el az ötletet a kész képig.

Az eddig leírt biológiai ismertetés kizárólag a megihletődés és a mélységi összefüggések folyamataira korlátozódott, ugyanis a funkció, a szakmaiság és a készségbeliség már nem az érzékelésen, hanem a visszaadás folyamatain alapul. Az alkotói kognitív folyamat egy tudattalan szakaszból lép át egy tudatosba, majd onnan a személyiség magasságába, ahonnan az alkotó ’én’ döntései szerint visszatér a tudatosba, hogy onnan koordinálva tudatalatti folyamatokkal létrehozza az alkotást. Mint látszik, a folyamat eleje és a folyamat vége homályos a reflexszerű működésük miatt, miközben a tudatos, középső rész túl kusza ahhoz, hogy letisztult módon érthetővé váljon. Ezért a köztes szakasz átlátásához az agy egy másik sajátosságára kell fókuszálni, arra, hogy a tudati szintek közötti átjárást miként működteti.

Tudniillik biológiánkban van egy külön rendszer, ami ezeket a szintugrásokat végzi.

A látóközpontok által érzékelt adatok a fogalmi tárban alakulnak a tudatunk számára érthetővé. A tár értelmezésében és tálalásában kapunk információt szinte minden „valóságosról”, és szintén ezekből a valóságadatokból kiindulva vonatkoztatunk el ábrándjainkban. A valóság ismereteiből alakítjuk ki azokat az elképzeléseket, amelyek nem valódiak, fikciók, fantazmagóriák, illetve tervek, vágyak, lehetőségek. Ezeket a fogalmi tár ugyanúgy képi modellezéssel látja el (az ábrándozó „lelki szemei előtt láttatva” azokat), így a nem valós valamit is kielemezhetővé teszi. Ennek szép példája az eltérő tudományos és kulturális területeken meglévő képi rendszerek esete. Különböző területek művelői, kutatói, ismeretalkotói a fizikában, a biológiában, az informatikában egyaránt képi eszközök segítségével gondolkodnak, mi több, még a zenét is képi kottákkal teszik olvashatóvá. De a számok és képletek, vagy az írás is képi rendszert alkotva kódolja gondolatainkat. …

részlet a tónus és vonal című alfejezetből

… Az érdeklődők, rajzolni vágyók bőségesen el vannak látva különböző rajzoktatási, rajztanulási sémákkal, de ezeknél az elgondolásoknál általában hiányoznak a gyakorlatból táplálkozó alapok. Az én meglátásom szerint a rajztanulás, a vizuális szakmák megismerése önfejlesztő folyamat. A készítők maguk határozzák meg céljaikat, és az ezek elérése felé vezető terveik, megoldási ötleteik kijárásával szereznek tapasztalatot és tudást. Külső segítő személy vagy mentor nélkülözhető, ha az alkotó elég elszánt és képes tenni terveiért. A mesterségek kitanulásánál inkább arra van szükség, hogy a szakmai szempontokat legyen módjuk megismerni a tanulóknak. Hogy képessé válhassanak arra, hogy útjukon a maguk szájíze szerint építsék tovább a művészet világát.

A hagyományos elgondolás szerint a síkábrázolási eljárások közé a rajzot, a festést és a grafikát szokták sorolni. Magam ezt a bontást nem kedvelem, mert ez egy funkciószempontú, az alkotás technikai kivitelezése szerinti felosztás. A grafika sokszorosító eljárások gyűjtőneve, és ezen az sem változtat, ha a rajzot „egyedi grafikának” hívják.

A látványelvű rendszerezésben minden csoportosítás a kész látványból kerül levezetésre, és a technikai megoldások, eszközök csak alárendelt szerepet kapnak. Mondhatni, a cél mindig fontosabb az eszköznél, és ha nincs megfelelő eszköz a cél eléréséhez, akkor fejleszteni kell arra alkalmasat. Mivel egy kép megalkotásánál az említett látvány megértése, felépítése az elsődleges, így észszerűbb, ha a vizuális síkművészetek is ezt a fontossági sorrendet járják be. Ezért alkalmasabb a szín és a tónus felől közelíteni. A festészetben a szín a főszereplő, minden szakmai tudás ezt segíti. Az összes további festészeti eszköz, trükk és megoldás csakis a szín kiemelésében és kiteljesítésében működik közre. Egyszínű, monokróm eszközei miatt a hagyományos rajzolásban ugyanerre a szereposztásra nincs lehetőség. A grafit és szén világában a színérzékeltetés csak pici jelentőséggel rendelkezik (ezért nem tekinti önálló ágazatnak a klasszikus felosztás).

Rajzolás során a fény-árnyék viszonyok alapján képződik le egy látvány. Ahogy az a látás biológiai működése fejezetben bemutattam, a szemek receptorai párhuzamosan érzékelnek színeket és fényerősséget. Ezt a kettősséget egyszerre nem lehetséges visszaadni egy alkotáson belül, hiszen agyunkban ezek összeolvadásával születik a látott kép. Határozottan elkülöníteni vagy szétbontani nem vagyunk képesek. A látórendszer, kezdve a szemektől egészen az agy látóközpontjának széléig, egy olyan különleges eszköz, melyet használni kiválóan tudunk, de működési elvéről, részletes, lépésenkénti eredményeiről minimális a tudásunk. Az agy a szín esetében – a visszaverődő fénycsóvák hullámhosszai alapján – színinformációt és alakbéli jellemzőket ért meg. A fényerősség megállapításával viszont a térről gyűjt információkat, megérti a dolgok formáit, térbeli összefüggéseiket. (Fontos megjegyeznem, hogy az itt tárgyalt forma és a funkció és forma esetében használt fogalom két külön dologra vonatkozik.) A térbeliséget összegző ’forma’ és az azonosíthatóságot, jelentésbeliséget átfogó ’alak’ a kétféle vizuális érzékelésben létrejövő adathalom. Ám ezt a két képolvasatot az agy már összeolvadva értelmezi és rendezi fogalomtárába.

Ironikus módon a rajzolás csupán technika lehetett, hiszen eszközeit egyszínűség jellemezte, miközben a látás mechanizmusa szintén rendelkezett egy monokróm úttal. Nem lehet megállapítani, hogy azért kezdett az ember fekete-fehér képeket rajzolni, mert tudat alatt lát fekete-fehér látványt is, vagy a fekete-fehér eszközök hatására felismerhetővé vált a fényerősség látásának léte.

Az említett alak és forma között óriási különbség húzódik. Egy pillanatig sem szabad elfelejteni, hogy a látás folyamán síkbeli képek sűrű, egymás utáni érzékelése, elemzése történik. A mozgást, elmozdulást és a képzettársulásokat (asszociációk), valamint az egyéb érzékszerveink által gyűjtött információkat leválasztva csak statikus, síkbeli képek léteznek. A vizuális művészetek pedig ezekre a látott képekre reflektálnak. A mozgás kiküszöbölésével a képen látható tárgyak egymáshoz viszonyulása, elhelyezkedése már korántsem annyira magától értetődő. Szagok, illatok, hőérzet, ízek, mechanikai érzetek nélkül további fontos adatok „esnek ki” a képekből. Szépen demonstrálja ezt a megtisztított képiséget, hogy gyors felismerhetőség nélkül pusztán csak dolgokról beszélhetünk személyek és tárgyak helyett. Legvégül egyedül alakja és formája marad mindannak, amit szemlélünk. A filozófiai formába göngyölt sorok úgy talán érthetőbbek, ha gondolatban eddig még sohasem tapasztalt, ismeretlen valami szemlélését képzeljük el. Nincsenek referenciafogalmaink arról, hogy mit látunk, nincsenek ősképek, nincsenek más érzékszervektől érkező megállapítások, és az egész jelenet egy mozdulatlan pillanatba merevedik. Ebben az állapotban a fogalmi címkék hasztalanok, csak és kizárólag formákat és alakokat tud agyunk elkülöníteni, miközben a valami látványának megértésére törekszik. …

grafit (ceruza) tanulmányrajz

részlet az a grafit című alfejezetből

… Ezeken túl még egy nagyon lényeges dolgot meg kell említenem a B-s hegyek esetében. Grafitpor grafitporhoz nehezen tapad, ezért is szükséges a megfelelő mennyiségű viasz a hegyekbe. De ezt azért is fontos észben tartani, mert így érthető meg, hogy a B-vel rajzolt közép- vagy sötét tónusú felületekre a H-s vagy HB-s grafit miért nem tud megtapadni. Csak alig képes ledörzsölődni a hegy, mert a már papíron lévő B-s viaszrétegen megcsúszik, de utóbbi be is fedi a H-s ceruza hegyét, így gátolva annak használatát. Ezt a jelenséget kiemelten kell kezelni egy rajz felépítése előtt, alatt, mert meghatározza a rajz készítésének irányát, sorrendiségét. A logikus az lehetne, hogy minden a sötétből halad a világos felé (de ez az életben sem így működik, sajnos). Ahol a kép fekete lenne, ott jól bele kell masszírozni a B-s, 2B-s hegyet a papírba. Majd ezt követően már kevésbé erőteljesen jönnek a középtónusok, aztán HB-re váltás után a világosabbak, egészen a halovány és lágy felületekig.

Valójában viszont a megfelelő sorrend a HB-ből indul, és két szélső irányba halad. Először a képen szereplő és legnagyobb területet fedő középtónust kell beállítani. Ez általában -1K-tól 2K-ig terjedő érték. Ezt pedig világos irányába a HB, illetve H-s hegyekkel lehet építeni, míg a másik, a sötét irányba B-s hegyekkel célszerű folytatni. Látszólag úgy tűnik, hogy a -2K kiesik a sorból, viszont itt inkább az van, hogy -1K-tól egészen -7S-ig már lehet vegyesen használni a ceruzákat. Én azt vallom, hogy B-s hegyet tisztán nem praktikus használni, ha a HB is szerepet kap egy képen. Elütnek egymástól, vagy összességében túl sötét lesz a rajz. Viszont ha egy réteg HB-s alapozásra kerül rá a B-s tónus, akkor úgy egységes és gazdagabb tónusvilág építhető ki.

Itt külön felhívnám az olvasó figyelmét, hogy nem kell megijednie a sok jelöléstől, számtól és hasonlótól. A gyakorlatban rendszerint automatikusan működik ez a tónuskeverés. Mindössze szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy a két grafithegytípus eltérő jellemzőkkel bír, és nem egy meseszerűen tökéletes tónusvilág összeilleszthető skáláját alkotják.

Említettem még, hogy létezik HB és F jelölés is. Nos, ezek amolyan történeti mementók, ugyanis ezt a két jelölést – tudomásom szerint – eredetileg a Koh-i-Noor vezette be. A HB az alapceruzájuk jelölése volt, amolyan aranysztenderd, melynél a H a ceruzamanufaktúra alapítója, Joseph Hardtmuth emlékét őrzi, míg a B a központi gyár városát, Budějovicét. A Koh-i-Noor esetében a HB-s ceruzájukhoz képest vannak keményebb, tartósabb grafitjaik, illetve szintén ehhez viszonyítva vannak tónusosabbak is.

Az F jelölés hasonló szerepet lát el. Ez Franz Hardtmuth, Joseph unokájának kezdőbetűjét jelöli, ugyanis ő volt az, aki a ceruzák sorozatgyártását forradalmasította. Az F és HB jelölések között lényegi eltérés nem nagyon van, tónusértékük és keménységük azonos. Részben utóbbi jellemző miatt terjedhetett el, hogy az F a fineness, azaz finom, illetve kiváló minőséget jelöli.

Találni még 4H, 5H, és háromnál több B-vel jelölt grafitokat is. Rajzos ténykedésem elején magam is rajongtam az ilyen „tömör” grafitrudakért, ám idővel rá kellett ébrednem, hogy a kezdő rajzolók esetében ezekkel fizettetik meg a tanulópénzt.

Az ilyen „szénceruzáknál” figyelmeztető jel, ha a lakkozásukat lekaparva belüknek amolyan zsírkrétaszerű tapintása van. A síkművészetekben a pigment egy nagyon fontos és drága alapanyag, ezért még az is gyanús lehet, ha egy szériában a B-s és a 7B-s ceruzának is azonos az ára, miközben az egyikben lényegesen több grafitnak kellene lennie. A sok H-s jelölésű ceruzák annyira kemények, hogy felszántják a papír felszínét. Bolyhos, szöszös és ezért nem egyenletes felületeket alakítanak ki. A sok B-sek viszont megtapadnak, de csak egy bizonyos pontig. Vagy teljesen eltömítik a papír pórusait és egyből a maximális fekete tónust adják, vagy „koszolnak” és foltos felületet produkálnak. Egyik sem jó, én már hosszú évek óta mellőzöm ezek alkalmazását.

Ha már a ceruzáknál tartok, ki kell térnem a hegyezőkre is. A klasszikus pengés ceruzahegyező olyan, mint bármelyik borotva. Eleinte jól funkcionál, de hamar kicsorbul az éle. A ceruzák testét adó keményfa már pár hegyezőhasználat után eltompítja a penge élét, és utána akadozva, ugrálva tudja csak faragni az eszközt. Ezeknél az ugrálásoknál a bél gyakorta megreped és rajzolás közben vagy már a faragás alatt el is törik. Ezért célszerűbb sniccerrel (tolópengével) hegyezni. Kell hozzá némi gyakorlat, cserébe viszont a feladatnak megfelelő hegyet lehet kialakítani. Mert bizony ez is szempont.

Mivel a hegy csúcsának terhelése szabályozza a grafit morzsolódását, ezért a hegy alakja határozza meg, hogy tónusos és határozott vonalakat, vagy csak tónusozáshoz felületeket alakít ki a ceruza. Egyszerű, de szép vonalrajzoknál az előbbi eljárás eredményesebb. Ilyenkor tompább, kissé szabálytalan hegyet kell faragni. Grafitképeknél határozottság és pontos hegy a megfelelő.

Van viszont egy nagy hátránya a grafitceruzáknak. Méghozzá a léptékük. A grafitbél önmagában túl vastag a maga 2-3 mm-es méretével. A részletesebb és 1:1 arányú képek ennél akkurátusabb, részletesebb, finomabb munkát igényelnek, ezért hamar lassúvá és unalmassá tudják tenni a rajzolást az ötpercenként végzett hegyezések. Eleinte persze jobb ceruzával dolgozni, mert kevés gyakorlattal rendelkező rajzolónak még más szempontokra kell figyelnie. A rajzoló kezének ereje, izmainak összehangoltsága, a ceruzára gyakorolt erő mind olyan megszokást igénylő dolog, amelyeket ceruzával hamarabb és kényelmesebben meg lehet tanulni. A tónusok kiismerése és sikeres megrajzolása után a rajzoló észre fogja venni, ha eljött az ideje a ceruzák elhagyásának. Ilyenkor a rajzra nézve fel fog tűnni neki, hogy bár szép szürkés, jól telerajzolt a munkája, de mégsem elég pontos. Néhol kicsit homályosnak tűnik, és mintha hiányozna belőle a határozottság. Ez az érzet (amely roppant idegesítő szokott lenni) jelzi, hogy grafithegyléptéket kell váltani, és ideje mechanikus töltőceruzát beszerezni. …

és egy kis ízelítőnek

A rajzolás művészetének kiegészítő videói több rajz készülésének folyamatát mutatják be, audiokommentárral.

A filmekből elleshetőek a rajzi előkészületek, a vázolás folyamata, a több rétegben felvitt grafitozás menete, és szinte minden olyan lépés, amely egy aprólékos rajzhoz nélkülözhetetlen. Természetesen a videót a készítő narrációja kíséri, így az olyan apróbb trükkök is bemutatásra kerülnek, melyekre a nézők talán ügyet sem vetnének.

A videók az A rajzolás művészete könyv kiegészítői, de önmagukban is számos érdekességről és praktikus tanácsról mesélnek.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

A Realizmus. - a valóság természete könyvbemutató beharangozója

„Majd kétszáz évvel ezelőtt egy ifjú természettudós, egy bizonyos Charles Darwin összerendezte meglátásait korábbi megfigyeléseiről, utazásairól és elkészítette első feldolgozását meglátásainak. 35 oldalba rendezte ezeket, de tudta, hogy felfedezései számos bonyodalmat okoznak majd, így a kivárás mellett döntött, és elkezdte felépíteni tételeihez a bizonyításokat. Ugyanebben az évben Louis Daguerre, az ember vágyódásának és szenvedélyének egyik szimbólumát helyezi találmánya célkeresztjébe, és elkészíti az első fényképét a Holdról. Röviddel utána a varázslat technikai hátterét a Francia Tudományos Akadémián keresztül az emberiségnek ajándékozza, és megszületik a fényképezés, a dagerrotípia technikája megindul hódító útjára.

Akkor, amikor a világon először használnak kőszenet vas olvasztásához, illetve az ’OK’ rövidítést első alkalommal említik írásban - egyszerűsítve vele az „oll correct” kifejezést -, egy fiatal elhatározza, hogy önálló úton, saját meglátásait követve nekikezd, hogy kialakítsa művészetét. Egy új művészetet, mely adaptálja a kor minden frissességét és a társadalmi változások előremutató hatásaihoz méltó lehet. A Louvre falain látható festmények másolásával nekilát, hogy eltanulja a művészet szakmai tudását, és megtörve az addigi dogmákat és merev szabályokat, létrehozza a modern művészetet. A fiatalt Gustav Courbet-nak hívják, és úttörője lesz az új szemléletnek, melyet a kor mozgalma és a szemlélet lényege szerint minden követője csak úgy nevez, hogy realizmus.

a valóság születése

Akit a realista stílus választ, aki rátalál erre, a gondolkodásának megfelelő formanyelvre, annak minden művészeti-szakmai mozzanat egy határozott és magától értetődő logikát követ. Nem arról van szó, hogy bármit egyszerűen képes megvalósítani, hanem arról, hogy számára lehetségessé válik a szisztematikus készségfejlesztés, a valóságról alkotott megfigyelései és meglátásai egy rendszerbe képesek illeszkedni.

Számomra ez csak utólag vált érthetővé, mikor már több éve rajzoltam és kutattam a művészetünk történetét [a realizmusét]. Hiszen a képek készítése egy kétségekkel körülbástyázott, eléggé elzárt folyamat, és űzésekor sok, addig mágiának tűnő mozzanatról derül ki trükkszerűsége. Amikor először felkértek, hogy előadás formában meséljek valóságunkról, akkor egy 3 éves kalandba vágtam bele, aminek eredménye lett a Realizmus. - a valóság természete című könyv.

Egy könyv, illetve egy történet, melyet még nem meséltek ilyen hosszan és átfogó módon, kitérve az ember tudatának, körülményeinek, gondolkodásának változásaira és felfedve, hogy miért született meg a valóság filozófiája.„

Pali

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

nyomdában a Realizmus

Teljesen kiírtam magam! olyan szinten, hogy még egy-egy blogposzt is nehézséget jelent. :) Persze örülök neki, csak még megy az izgalom, hogy hogyan fognak reagálni a leendő olvasók. Pontosabban megy az izgalom mindenen, mert azért ez nem volt olyan egyszerű menet. Ugyanúgy érzem magam, mint egy kiállítás zárása után. A végén már nem volt se kedvem, se energiám akár csak egy oldalába is beleolvasni a könyvnek, mert akkor kényszerűen elkezdtem volna bővítgetni.

De amit terveztem, azt - szerintem - sikerült összerakni benne. A könyv tartalmával kapcsolatban eddig csak a korrektorom véleményét tudtam meg, mivel csak ő olvasta egészében, és kicsit tartottam tőle, hogy munkájából adódóan máshogyan fogja véleményezni. Hibákat keresni indult rá az oldalakra, így óhatatlanul is akadozva olvasta. Ezért is lepett meg, amikor úgy mellesleg azt írta, hogy neki rengeteg új dolgot adott a Realizmus. Hogy többször rácsodálkozott azokra az összefüggésekre, melyek láncba fűzve vonulnak végig az oldalakon. Írta, hogy több, a könyvben tárgyalt tényről maga is tudott, de egymástól távol eső, függetlennek tűnő dolgokat úgy kapcsoltam össze, hogy elgondolkoztatta. Jöttek a „jé tényleg!”-ek, és ezt a feladata mellett fontosnak tartotta velem is megosztani.

Amikor a Realizmus.-ról beszélgettem többekkel, párszor említettem (de lehet, hogy itt a blogon is), hogy azok voltak az érdekes pillanatok írás közben, amikor bizonyos részek hirtelen összekapcsolódtak. Egy ekkora anyagot nem kizárólag folyamatában lehet írni. Voltak szakaszai, amelyek önállóan készültek el, mert éppen olyan a hangulatom volt. Vagy néha még megerősítő információkat kellett gyűjtenem, ellenőriznem adatokat, és a már megírt részek átolvasásakor tűnt fel, hogy általam ritkán használt szavakat teljesen következetesen használtam. Logikus, hiszen mindet én mondtam, írtam. Sőt, még jó, hogy nem tök új fogalomkészletekkel operáltam fejezetenként. De mégis, nagyon meglepő, amikor észreveszi az ember, hogy néhány kifejezés, amit szinte sohasem használ, és 180 oldalon is csak 3-4 alkalommal kerül leírásra, akkor különböző részeknél ezek a szavak mégis össze tudnak kapcsolni egy hosszabb gondolatot.

A legtöbb felismerés úgy alakul ki, hogy egymástól elszigetelt ismeretanyagok „valahogyan” összerendeződnek. Legtöbbször kronologikusan, de néha a logika szabályai szerint. Utóbbiak az „aha” momentumok. Aha, tényleg! Akkor ez meg az ezért volt így meg úgy. Ezek az összefüggések és felismerések a megértésből adódnak, és a legnehezebb bennük, hogy ne visszamenőlegesen alakuljanak ki, hanem ok-okozati úton. Hogy ne az legyen, hogy én valamit elképzelek, és utána ehhez a dologhoz keresek legitimáló igazolást. Mert az úgy értelmetlen, illetve könnyen hazugság is lehet. Nagyon sok művészeti anyagban ezt a visszamenőleges módszert alkalmazzák, és számos félreértés és hülyeség pont ezekre épül. Könnyen észre lehetne venni, hogy mi a probléma a megállapításokkal, ha további ismeretanyagokkal is ütköztetnék a téziseket, de odáig nem terjed már a dolog. Felfedezés kell, és ha ez az elvárás, akkor lesz is.

Na, nekem ez az egyik fő parám volt. Hogy ne ilyen majdénjólmegmondom-os izé legyen a könyv. Természetesen az lesz, de nem abban az értelemben, hogy a világlátásomat szeretném rátukmálni másokra. Sok év, sok szöszölése és adatgyűjtése, értékelése után kialakult megállapításaimat állítottam össze, és a menet közben kialakult felismerések ezért is voltak olyan meglepőek. Mert igazolták, hogy ott is vannak kapcsolatok, ahol nem számoltam velük, és abba az irányba mutatnak, amerre haladni szeretnék.

de vége lett

Furcsa ez, mert nagyon nehéz úgy írni a Realizmus. - a valóság természetéről, hogy eddig 2 emberen kívül senki sem olvasta az egészet. Én meg már mesélnék háttérdolgokat is, de valószínűleg nem nagyon fogok tudni, mert nem spoilerezhetem el a történetet. Sem most, sem később. Gondolni kell a majd-majd-majd olvasókra is. Mint a 7-re, aki lesz. :)

Pár napja egy ismerősömmel beszélgettem, és azt vettem észre sorai között, hogy valószínűleg ő is, a nekem megelőlegezett bizalom miatt rendelte elő a könyvet. Én meg részben meg akartam nyugtatni, hogy nem kidobott pénz lesz a költése. Próbáltam valahogy átadni, hogy ne szociális cselekedetként értelmezze azt, hogy egy „elsőkönyvestől”, vagy egy ilyen helyzetben előfinanszírozva (Early Bird) megrendel egy könyvet. Ez ugyanis nekem kellemetlen. Tudom, hogy egy maximálisan jószándékú ember, csak én nem tudok mit mondani - ebben a pillanatban - a könyvről. Később sem fogok tudni, csak akkor, ha külön beszélgetünk, és ő már elolvasta (vagy kidobta a 4. oldal után).

Mert mit mondhatnék róla? Hogyan ajánlhatnám mások figyelmébe? Nincs se konkrét témája, se semmi, amivel fel tudnám címkézni. A hashtag-ekkel is bajban lennék, mert vagy 150-et kellene használni, vagy egyet sem. Egyszerűen nem lehet bekategorizálni az anyagot úgy, hogy az ne legyen félrevezető, vagy hibás, hamis.

Mondanám, hogy olvassa el mindenki, akit csak kicsit is érdekel az emberi gondolkodás, a szellem története. Aki tényleg érdeklődik az iránt, hogy a ráké’ van az ember, egyáltalán milyen értelme van bárminek. Meg, azok is vágjanak bele, akik szeretnének a művészethez közelebb kerülni, ahogy… ahogy eddig még biztosan soha nem jutottak. Nekik különösen meglepő lesz az egész. Ahogy én észrevettem, az esetek többségében még a művészetrajongók sem tudják, hogy mi is rajongásuk tárgya. Nem látják az összefüggéseket, és nem gondolnak bele abba, hogy a művészet egy 4 ezer éves gondolkodási forma. A tiszta, legmagasabb szintű művészet értelmében. De ha nagyon liberálisan nézzük, akkor van ez 35 ezer éves is (a tudományos gondolkodás meg kisPista a kb 7000 évével).

hogy most mit várok tőle?

Nem volt különösebb célom a megírásával. A 2. napon már el kellett vetni a könyveladásokból meggazdagodás kósza elképzelését is. Szóval ez még csak kicsit sem vezetett. Összességében is kb 50%-os veszteségnél járok, de - ahogy egy kedves ismerősömtől (nem az „altertól”, hanem a másiktól) megtanultam - nem úr az, aki nem pazarol. Jó, hát vannak, akik moziba járnak, meg utaznak, én meg könyvet írok, míg Fanni meg elvisel. :)

Amit én vártam a sok gépeléstől az inkább az volt, hogy a több éves jegyzeteimet - melyeket már az Intézet idején is írtam - végre összegezzem. A művészettörténet és realizmus előadások anyagait maximumra bővíthessem, és így egy egységes olvasatot alakíthassak ki magamnak. A rajzikázásban is eljutottam oda, hogy a működési konstrukció talán végre ki tud alakulni, hogy a háttéripar is felállt végre. Két szegmens, a filozófiai-elméleti, és az életmódbeli viszont még mindig hiányzott. És most az előbbi végre megoldódott. Nem kell tartani attól, hogy kompromisszumok vagy kényszeres önismétlések torzítsák el a rajzokat. A következő rajzokat.

Úgyhogy most végre visszatérhetek a papír elé.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

füstöl a billentyűzet!

De elkészült a könyv. Már mondjuk napok óta, csak ellenőrzések folytak. Mostmár nyugodtan hátradőlhetek, és várhatom, hogy a korrektor mikor hív fel sírva!

365.700 karakter, de még ez nem a végleges szám. Hawkingot azért lekörözi. :) És csak 160-szor szerepel benne az isten szó, 49-szer meg a realizmus valamilyen formában. És úgy egyszer sem, hogy mondjuk „isteni realizmus”. Hát hiába, a történeti rész adva vagyon, azon sokat nem lehetett mit módosítani.

Most, hogy újra találkoztunk - billentyűzet nélkül, csak ketten -, Fanni kérdezte, hogy mi a top legjobb és legrosszabb dolog a könyvírásban, és gondoltam ide is megírom. Kinyíllott a pitypang! A jó az, hogy segít egységesíteni, rendszerezni a gondolatokat, amik azért sok év alatt eléggé kuszává lettek. A téma eleve átfogó, és más, ha egyben lehet kezelni, és úgy következtetni. Bizonyos összefüggésekre nem figyeltem fel én sem, amikor valamilyen részletében beszéltem vagy foglalkoztam egy-egy témával. Így, egyben viszont jobban kijön, hogy például mennyire nem hosszú az emberi kultúratörténet és történelem. Hogy a tudományos fejlődés milyen kis semmi, ha a korát vesszük.

A nyelvi dolgok szintén meglepően működnek írásban. Gépelni folyamatosan 12 órákban segít, hogy tényleg lényeges mondanivalókat alkosson a beszélő, és ne dúsítson. Hogy mondjuk vissza legyenek egyszerűsítve az alanyok a mondatokban. Mert nem lehet pontosan körüljárni bizonyos dolgokat, írásban nem fér bele azok leírása. Egyszerűbb formában, pár szóban kell megadni ezeknek a valamiknek a meghatározását. Ez azért probléma is, mert a (szép)irodalom pont erről a dúsításról szól, illetve, hogy az egyszerűsítés sokszor a jelentést is haikuzza. Leírásokat alkalmaz, hogy a fantáziát pörgesse, közben meg megköti a képeket. Általában ehhez az egyszerűbb leíráshoz vannak inkább hozzászokva az olvasók, szóval nekik talán nehezebb lesz olvasni a könyvet. Node, majd meglátjuk.

viszont akadtak érdekes és meglepő pillanatok is

Egy ideje foglalkozom a realizmussal, és nagyon meg is lepett, amikor az adatok visszaelleőrzésekor azzal kellett szembesülnöm, hogy mennyi mindent máshogy, de leginkább sehogy sem tanítottak. A történelmi összefüggések terén, még hírből sem lehet hallani fontos részletekről. Mintha lemaradt volna mindenki 52 lépéssel az aktuális ismeretek világában. Oktatási szinten. És ez elég nagy gond, mert az oktatásban eltöltött évek után már nem nagyon foglalkozik ilyen kérdésekkel senki. Bőven megutáltatják vele a régmúltat, mire felnő. A végére már egyenesen összeesküvés-elméletként kezdtem szemlélni a helyzetet, hiszen az tényleg nem normális, hogy történt valami, és annak egy nagyon visszabutított és részdarabkáját ismerik sokan, mint egészet. Főleg a mai világban, amikor mindenki nagyondetudja a tutit, és vérre menő harc megy szöszmösz apróságokon. Hogy kamu-e az a kép, amit igaznak vélünk a múltat illetően? No, hát például ilyesmikről írtam.

A másik, ami fura volt, hogy kiemelt témákban járatos egyének, akikre szakértőként tekintenek a társadalmak, szerintem nem teljesen értik azt, amiről beszélnek. Amikor a tér és idő összefüggéseiről soroltam a sorokat (mert ezt a témát IS érintem), akkor többször is rákerestem az aktuális megállapításokra. És olyan ömlengős észosztásokra találtam, hogy az csak na! Embereket kérdeznek a tér és idő témakörében a fizika, természettudományok teréről, és ők meg hadoválnak össze-vissza. Tisztelet a kivételnek, de olyan komplikáltan és bonyolultan válaszolnak a kérdésekre, hogy kizártnak tartom, hogy maguk értenék válaszaikat. El tudják mondani a valahol olvasottakat, kikutatottakat, de azzal, hogy átfordítani, vagy máshogyan megfogalmazni már nem képesek, nekem azt sugallják, hogy nem értik a témát. Tudják, de nem értik. Ugyanis mindenki valahogy el próbálja képzelni a teret és az időt - főleg a kvantumfizika és az asztrofizika szintjén -, és senkinek sem tűnik fel, hogy pont azért nem kerülnek hozzá közelebb, mert próbálják elképzelni. Volt is vitám ezen a területen olyanokkal, akik a keresztkérdéseimre mindvégig azzal jöttek, hogy megismételték a korábbi mondataikat. Csupa fizikai kifejezéssel, jelöléssel és ákombákommal. Ezek persze úgy is vannak, csak a tudomány nyelvén. De ha nem képletekben kell elmondani a lényeget, akkor megállt a tudományuk. Szívesen lelődözném a poénokat, de nem tudom, mert ezekről amúgy oldalak szólnak.

A harmadik sokkolódás a nyelv terén ért. Na nem az, hogy egy idő után már a rádióban hallott szövegeket kezdtem javítgatni, vagy az egyik valóságsóban elhangzó nyelvi hibákon anyáztam. Ez is humoros volt, de most inkább arra szeretnék utalni, hogy teljesen tök fölösleges volt irodalom és nyelvtan órákra járni. Ez nem ilyen sulikibeszélő-világfájdalom poszt, csak szeretném érzékeltetni, hogy mennyire kevés a közoktatás. Érettségi tantárgy volt mind a kettő, de hogy minek? Avítt szar az egész, amit anno tanítottak, az irodalmi nyelvből meg maximum a vámpírosregény-színvonalú szövegek értelmezését lehetett felszívni. A hosszú mondatok para! Hogy a nyelv egy sokkal összetettebb dolog, mint egy mindennapos eszköz? Naná! De alig használják így páran. A korrektorom, mikor megkerestem és átküldtem pár oldalt, ujjongva írt vissza, hogy mennyire örül, hogy összetett alanyokat és bővített állítmányokat írok, és hogy meghaladja a szókészlet az 500 szót, mert mostanság ilyenekkel nem nagyon szokott találkozni.

A részletesség pont azért fontos, mert így az egyik beszélő tematizálni tudja a másik olvasó gondolatait. És ez nem a bővítés-egyszerűsítés szitu, amiről előbb írtam. Egyszerűsítéssel együtt marad bő a téma. De közben az irodalmi nyelv is teljesen rossz - szerintem. Mert az meg a másik véglet. Több írásba is beleolvastam még a sajátom elkezdése előtt, és érthetetlenül hülyeségnek találom néhány top író szövegformálását. Most lendüljünk túl azon, hogy első könyv meg, beleugatolok más SZAKMÁJÁBA. De tényleg rossz sok agyonsztárolt sztár sztárstílusa. És itt nem az időjárásjelentő nő könyvére (Amikor eljött a dér) vagy a focikommentátor meseregényére (Szotyi, az elgurult labda), vagy egy műsorvezető élettörténetéről szóló könyvre gondolok (Buci, Balázs, Én - személyiségek zavarában). Ájuldozós, sálas írókról van szó, akik fájdalmasan terjengő sorokban gépelnek a semmiről. Nem kell ehhez irodalmi Nobel, hogy észre lehessen venni. Elég, ha valakinek drága az ideje és 40 sorból kell bemérnie, hogy elolvas-e valamit vagy sem. Kötött keretekben próbálnak határokat tágítani, és kicsit öncélúvá válik az egész, amit csinálnak. Mintha az Aranyember első oldalát kellene 50x elolvasni, egymás után, majd véget érne a regény. Saját szakmámból pontosan tudom, hogy lényeges mondandó, témaválasztás nélkül nincs értelme akármilyen gyönyörű művészetnek sem.

Úgyhogy, remélem nem fogok csalódást okozni.

persze, ami egyszer kész, az valójában sohasem

És ez most is így van. Amint elkészült az anyag, és kezdtem előkorrektúrázni, hát nem egyből 26 új ötletem támadt? De! Az az érzésem alakult ki, hogy valami hiányzik még a könyvből.

 Úgyhogy grátiszból írok pár sort hozzá. Tudom, tudom, hogy ez általános jelenség, és szinte mindenki így látja, aki hosszan dolgozott egy íráson. Nem volt egyszerű összerakni az anyagot úgy, hogy az egységes maradjon, ne csapjon bele túl sok témakörbe és részbe, valamint - remélhetőleg - érdekes is legyen. De mégis szükséges 3 plusz kitekintést beletenni, így ez majd még hozzájön a 365.700-hoz.

A realizmus előadások alkalmával, az utolsó 3 órában (1 alkalom 3 óra) a „Miért nem lesz művészet 20 év múlva?!” a téma. És ez a plusz pár oldal azért is szükséges, mert nagyon akartam olyen véget kreálni a könyvnek, mint az előadásoknál szokott lenni. Olyan depiset. Szerencsére sokkal másabb lett eleve a könyv zárása, de nem elég konkrét, ezért írok még hozzá egy kicsit. Pátosz, nyálka, szirup és egyéb ragacsoktól mentes már így a történet, de valami kompaktabb véget kell kerítenem a dolgoknak. Persze biztos, hogy néhányaknak ez is sok lesz, de azzal meg nem tudok mit kezdeni, és nem is kell. Majd jól nemolvassák el, azt kész.

Úgyhogy december elején megjelenés! A nyomdától függ, de kb 10-e körül.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Chopin sem klimpírozott ennyit!

Háttal nem kezdünk mondatot! De ha már muszáj, akkor miért ne! Zsúfoltan alakulnak a napok, ez a könyvírás eléggé nagy prodzsekt. Nem azért, mert nehéz, hanem az összetettsége olyan, hogy néha nem bírja a szarka farka.

Volt egy elgondolásom a legelején, hogy mi mindent lenne jó egybeépíteni, bemutatni, de tegnap már ott tartottam az agyalástól, hogy a Survivor 11 játékosának neve is próbára tette felfogóképességem. És amikor Buci - a műsorvezető - kérdezgette őket egymásról, már Fanninak kellett fordítania.

De miért? virnyogja be a szünetben a fluimucil gyerek, és még többen mailen és kommentekben. Miért van a cím után pont, miért ilyen a szöveg stílusa és hasonlók. Úgyhogy itt a remek alkalom, Descartes története kicsit pihizik, és a gifpark kinyitja kapuit.

Cirádás fogalmazásomon is érződik, hogy kicsit meghajtott a Realizmus. készítése. Okozott egy kisebb krízispillanatot, amikor panaszok érkeztek a nyelvtani és stilisztikai hibákra, és ettől annyira megakadtam, hogy válságtanácskozást hívtam össze. Érdemi munkát nem végeztünk, mert 3mp és némi cefre után, inkább a világvége hangulatában filozofálgatni kezdtünk a magyar létigékről és a rossz irodalomról. De azért hasznos volt a dolog (ez úton is köszi nektek, akik kollaboráltatok velem a minap!).

Ami feltűnt, hogy a mai marketing irányította világlátásban nem jellemző, hogy a nézők, olvasók több lehetőségben gondolkoznának. Mindennek van egy formája, amit készpénznek és készpénzen vesznek, és csak az és úgy lehet. Egy könyv előrendelési időszakában a könyv már tuti készen van. Biztos. Egy könyv beleolvasós része betonba van öntve, és nem fog változni. Biztos. A helyesírás és a stílus fix, és ha már reklámozgatják a könyvet, akkor az nem kerül korrekcióra. Biztos. A gyakorlat viszont tök más. Adott pár nap felszabadítható idő, vannak körülmények a könyvkiadás világában, valahogy meg kell oldani a könyv ismertetését is, és ezekkel lehet kezdeni valamit. Egyfajta keretek ezek. Mivel a könyvkiadás is üzlet, így minden részletében egy fogyasztói igénynek akar megfelelni. Olyan nyelven szól a lehetséges olvasóihoz, amit ők látni szeretnének, olyan kötésben jelenik meg, ami jól mutat a karácsonyfa alatt. Hatméteres mosolygó fej van a borítón, ami akár aranyérkenőcsöt és túrórudit is egyszerre el tudna adni.

Gyanakvásra adhat okot, hogy az árat a lehető leginkább leszorítják, mert a sok marketingen azért az olvasó át tud látni. Ő jár piacra is, ahol 1 kiló paradicsomból tudja, hogy 30 deka rohadó félben lesz, de nem is baj, hiszen neki csak 60 deka kell. A könyveknél is ez megy. Erre is utaltam, amikor valahol a megelőlegezett bizalomról írtam. 10 könyvből 5 egy sz*r, 3 túlélhető, 1 jó és 1 szekszicsokoládé.

De mivel az egészet egy kiadó-kereskedő dobja a piacra, így a minőség jelentette kockázat szétterül a 10 könyvön. Ennek hála, az ár is lejjebb tud menni. Látszólag mindenki jól jár. Persze, egyszerűbb lenne, ha egy kiadó minőségi szempontok szerint venne be könyveket, de ne legyünk telhetetlenek. A minőség szubjektív… Viszont így a ’könyv’ már nem az, ami volt. Nem gondolatok közvetítésére szolgál, hanem egy közigény átlagára áll be. És teszi ezt minden elemében. Egyféle betűtípus, hogy jól lehessen olvasni, szégyenteljes papírlapok (azok sokszor nem a környezetvédelem miatt gagyik), könnyített borítók, gyártási hibák. Kaptam egy vágyott könyvet 3 napja, és kinyitva látom, hogy hát nem sikerült a borítóragasztása. Rosszul lett beállítva a kötőgép a nyomdában. Fanyar volt, főleg a könyv tartalma miatt (Pulitzer díj, napjaink legfontosabb kérdését járja körül, stb). És ezt az egyik legnagyobb magyar kiadó láttamozta le… De nem zavar, mert nekem a könyv csak forma, hogy a benne foglalt gondolatokhoz hozzá tudjak férni.

Én is gyűjtöttem régen őket, de már nem, mert megdrágultak és nem tudom eldönteni, hogy jó lesz e az adott darab vagy sem. Borító alapján nem lehet meghatározni, az ár már nem mond semmit, de még a beleolvasás is olyan, hogy nem látszik - ha van benne - az átfogó koncepció. Írás közben vettem észre magamon, hogy ennek sok jelentőséget tulajdonítok. Elindul egy szöveg a-ban, és 180 oldallal később a ZZZÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ-ben kell befejeződnie. Nem simán a b-ben, hanem a fanfárokkal teletűzdelt nagy z-ben. A lötyögős sztorikat sohasem szerettem, mert nem a lényegen vonulnak végig. Így viszont tényleg nem lehet mit mondani a Realizmus.-ról, mert előzetesben mégsem tölthetem fel a 90%-át.

magánban nyomulni kicsit más

Jobb, mert minden eszköz, lehetőség és részlet a könyv tartalmát szolgálja. Rosszabb, mert minden más ponthogy nem. A stilisztika parákat hallva annyira nem tudtam megérteni, hogy mi lehet a probléma, hogy Wikipédián kellett kikeresnem már a stilisztika jelentését is. Irodalmi nyelvünk szépen szóló szajkócserregésére lenne szükség? Vagy a tagmondat tagmondatának tagmondatai között elvész a határozói igenévből alakított, főnevesült alany? Sok filozófiai könyvet olvastam, és sok nem író által született publikációt is. És arra jöttem rá, hogy azok tetszettek, melyekben dúsnak tűnő, de pontosan megfogalmazott mondatok vannak. Ugyanakkor nem egy folyamatos elképzelésre kényszerítenek. Zavar, ha nem lehetek biztos abban, hogy értem, amire a „költő gondol”! Zavar, ha nincs darabkába gondolva egy írás, ha nem veszi egy szerző a fáradságot, vagy nincs tekintettel arra, hogy az olvasónak nem biztos, hogy van 52 egybefüggő órája olvasni. És nem azért nincs, mert könyvektől elfordult bunkó, hanem mert nem ő van a könyvért.

A forma is ilyen. A könyv esetében minden adott, és az CSAK úgy lehet a megszokott, a jó. De én pont nem egy megszokott könyvet szeretnék. Nem akarom, hogy felnyitásakor Mozart csendüljön fel, nem akarom, hogy simán el lehessen olvasni. Szeretném, ha a fontos pillanatokban, egy furán írt szó megakasztaná az olvasót, hogy agya beérhesse a gondolatokat. Jobb lenne, mert nehéz 4000 év teljes szellemi fejlődéséről átfogóan írni. Úgy szeretnék szólni benne, hogy az önmagát egybites lumpen elemnek tekintő véglény is meg tudja érteni a mindent felszántó descartesi tételt. Ennek fényében pedig nem érdekel túlzottan a hagyományos stíl. Rajzból tudom, hogy ez a fakezűek útmutatója, amiről azt hiszik, hogy megmenti őket a kreativitás hiányától.

Maúni! Tiszta idegbe vagyok!

hát lásd meg, amit mondok!

Korrektúra lesz. Mert magam is tudom, hogy kell valaki, aki átnézi. A külső szemlélő nagyon fontos az írásnál, mert az író ugye a gondolatait hallja, a külső szemlélő pedig a betűket olvassa. De azért lektor nem lesz, mert nem szűrni és moderálni szeretném magam, hanem érthetővé tenni. A kurátorok is saját magukat helyezik a művészek elé, a lektor is ezt csinálja… szerintem. A címben marad a pont. Ha valakit zavar, akkor - szerintem - túlfeszüli a formákat és nem mosolyodik el azon, hogy a realizmus egy önmagát definiáló dolog, egy filozófiai és gondolkodási mód. Egy fogalom. Nem igényli, hogy nyitott maradjon, mert kerek, egész. Realizmus és pont.

De, ha valakit tényleg ez a pont zavar, akkor inkább ne is olvasson bele, mert lesz még sokkhatás számára itt-ott.

Hogy másegyébbel is van gond, az annyira nem probléma, mert minden párhuzamosan fut, és folyamatos alakulásban van. Nincs több időm sajnos, de ez elég lesz, nem kell megijedni. Például most is írom a könyvet (nem tudom abbahagyni, meg 1 hét alatt 30 oldalnyi új ötlet merült fel), és majd csak ez után jön a korrektúra, tördelés és a többi. De közben meg szükséges volt bemérni, hogy mennyi érdeklődő várható, milyen költségekkel kell kalkulálnom, stb. A madárkáknak föl kellett repülniük.

mit adnak nekünk a Lómaiak?

Magamat is meg tudtam lepni sokszor a fejezetek építése során. Én ugye gyakrabban találkozom a könyvbe kerülő elgondolásokkal, így nem vártam túl meglepő fordulatokat az írástól. De mégis akadt pár. A folytonos eredet és adatellenőrzéseket végig kellett járnom, és ilyenkor el-elkalandoztam az internetben. Ami nagyon jó, mert frissebb és pontosabb példákra is bukkantam, nomeg számomra is megmosolyogtató összefüggésekre.

Remélem tetszeni fog az olvasóknak a könyv… ha nyomtatásba is kerül. Mert még van a mai meg 2 nap az Early Bird szakaszból. Alakul a kritikus tömeg, hogy neki lehessen vágni a nyomtatásnak, de még azért nem vagyok nyugodt.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Early Bird-ök, avagy egy könyv kiadásának rajtjáról

Na, jönnek e a fecskék, melyek elhozzák a tavaszt, illetve, esetemben érkeznek e a varjak, akik a télbe kormányozzák az időt?

Nekilendültem a könyvírásnak, és mivel a magánkiadás mellett döntöttem, így egy nagy adag munkát is bebiztosítottam még mellé. Persze, ez igazán szükséges volt, hiszen a kiadókkal egyeztetésnek szerintem soha sincsen kölcsönösen kielégítő eredménye elsőkönyves szerzőnél vagy fiatal írónál. Nézegettem sok statisztikát, de mindig arra jutottam, hogy a kereskedelmi és partneri modelljük annyira nem működőképes a szerző szempontjából. Fokozatosan szétkopott és elmarketingesedett a könyvajánlás, könyvmegismertető rendszer, az újságírók olyan könyveket olvasnak el és ajánlanak, amik mellé 500.000.- és 1.500.000.- közötti motivációt biztosítottak a kiadók, és még így sem tudnak sokszor nagyobb példányszámban eladni.

Nemrég egy kerekasztal beszélgetésen az egyik legnagyobb kiadó vezetője mesélte, hogy egykori konkurense mezei könyvárus volt, aki fólia alól az utcán árulta a könyveket és a hidegben jött arra rá, hogy akkor lenne ez az egész jó buli, ha ő maga nyomtatná, szállítaná, szervezné és adná ki a könyveket, hiszen „abban van a nagy pénz”. És fel is építette a birodalmát, sikeres is volt. Sőt, a modell annyira működött, hogy a sovány magyar piacra az ilyen kapacitás és erőkoncentráció hatására 3-4 hozzá hasonló kiadóóriás alakult, akik így már képesek voltak behozni külföldi szerzőktől is műveket. Ám, mint minden ilyen centralizációnak, így ennek is lettek hátulütői. Méghozzá az, hogy nem fizettek „sokat” a szerzőknek, akik így a szokásos módon reagáltak, visszavettek a teljesítményből.

Egyre debilebb könyvek jöttek ki, egyre csillámporosabb kötésekben, és szinte csak a legkeresettebb területekre mentek rá. Gasztro, gyerekkönyvek, rongyirodalom, celebritásfelnyalás. Sőt, a kedvencem az, amikor egy celebritás egy szellemíróval megíratja a kedvenc receptjeit, kamu háttértörténetekkel, és ezt a főzőcskekönyvet fellazítva még azt is a papírra diktálja, hogy a gyerekeinek milyen meséket szokott mondani lefekvéskor. Rányomják a borítóra, hogy XY sztár, a háziasszony és anya, és máris ömlik a sok érdeklődő. Még az sem szúr senkinek szemet, hogy egy hasonló méretű könyv, ami kicsivel konkrétabb, de sokkal hasznosabb dolgokról szól, és 14 pontos (gyermek) helyett 10 pontos (felnőtt) betűkkel van írva, szóval, hogy egy ilyen JOBB könyv miért kerül feleannyiba. A celebritásnak ugyanis minden utolsó, metróaluljáróban eldobott rágógumi alatti szutykon is négyzetméteres plakáton kell szerepelnie, hogy tudhassa meg mindenki, ő a szárgasztromutter. Félreértés ne essék, én is megvenném a Curtis Majkától (asszem ez a teljes neve ;) ) a Kutatásaim a kvantumfizika területén című művét, vagy a Tilla a Tillától a 365 gondolat az űrhajózás történetéből című könyvét. Tehát itt nem kifejezetten a celebekkel van gond. Meg lehet, hogy nincs is gond, csak én reagálom le így. Na, mindegy.

early varjaknál tartottunk

Nekem tehát ez a modell nem jön be, főleg, mivel a képek terén ezt a „működjünk együtt, fizess rá és eladom a cuccaid nagy jutalékkal” dolgot már jópárszor benéztem.

Akkor már legyen a Kickstarter és hasonló közösségifinanszírozós rendszerekre építve a kiadás. Bár, ezzel meg az a gond, hogy ilyen hazai és működőképes felületek nincsenek, a külföldiek meg nem tudnak mit kezdeni a magyar adószabályokkal, devizával és alap struktúrákkal, szóval ebből is ki kellett hagyni a lényegi elemet, a külső partnert.

Nembaj! Jöjjenek a varnyúk, mert mindegyik számít, sőt, még ari gif-eket is rakok ide róluk!

Mi lehet olyan bonyolult ebben a magánkiadásban? (Hú, de fogok sírni, mikor rámpenészel majd a 2 raklap könyv… amit ki sem fogok tudni nyomtattatni.)

Hát az, hogy könyvet mindig bizalmi alapon vesz az ember. És pont ugyan ezért nem vesznek már, csak igen kevesen, hiszen sok volt a csalódás, drága pénzen. És én is mit tudnék mondani előre, hogy dejó lesz a könyvem (amúgy igen, nagyon jó lesz!)? Vagy, hogy nagyon megéri már előrendelni is, hiszen 25% kedvezmény van rá (és igen, nagyon megéri, mert mi az a 3.000HUF amúgy)? Vagy netalán ajándékozzak mellé ingyenes átvételi lehetőségeket Budapesten (lesz az is, méghozzá 5 helyen!!! Ilyet?! És még Dunakeszin is egy pont!!!!!)? Nem! A megoldás, hogy dedikálni fogom őket, és már most olyan mennyiségű oravecznóris és páolókoellós mottóm van, hogy Laár András is megnyalná tőlük mind a 10 csakráját.

De, komolyra fordítva a szót, én nem szeretek tukmálni és győzködni másokat, hogy demennyire én. Viszont minden marketinges ismerősöm azt tanácsolja, hogy menjek ebbe bele, mert ez kell a mai világnak. És, mivel sohasem hallgatok másra, most azért megfogadom a tanácsaikat, hogyha mégsem alakulnának jól a dolgok, akkor 2 ujjal is mutogathassak rájuk. Úgyhogy kis ajánlót is gépelnék ide:

A Realizmus. - a valóság természete egy két könyves ötletem első része. A másikról is tettem már említést itt a blogon, az lesz A rajzolás művészete. Persze, nem kapcsolódik a két könyv, mert utóbbi kifejezetten rajzi szakkönyvnek készül, míg ez, a Realizmus. közfogyasztásra, mindenkinek (mondjuk 16 év felett, bár a mai fiatalság egyre korábban válik ivaréretté). Évek óta tesztelgetek szinte mindenkit a művészet értelmezése terén, és a mensás előadások alkalmával is már vagy 300 individuum hallgatta meg a véget nem érő barokk körmondataim… meg is sértődtem kicsit, amikor irodalmi Nobelt kapott egy olyan könyv, amiben több száz oldalon van egyetlen mondat végigvezetve. Hát én 0-24-ben így beszélek! Más is megmondhassa! Külön ügyeltem rá, hogy az elkalandozó történetmesélésem - például barokk körmondatokról - a könyvben ne kapjon teret, mert néha nem lehet követni, így ígérem, egy vonalon vonul végig változatos variáltsággal gondolatmenetem, és az ilyen 5db ’v’-vel kezdődő költői képekből is csak keveset talál majd az olvasó, mert, bár engem szórakoztatnak, másokat nem. :)

nasszóval, minden IS lesz a könyvben!

Persze, vakon venni könyvet nem az igazi, úgyhogy fokozatosan, a kampány hevében fel fogok tölteni pár részt belőle, hogy ízelítőt adhassak a hangulatáról.  És azért még ide is idegépelem, hogy milyen előnyökkel jár a korai varnyú lét:

- számukra a majdani 3950HUF helyett, 25% kedvezménnyel, 2950HUF-ért kapható a könyv (minden október 6. és 20. között leadott előrendelés esetében)

Aki az alábbi link legalján elküldi elérhetőségét nekem, azokat 20-án értesítem, hogy mi lett az eredménye a kampánynak és, hogy elindul e a nyomtatás, vagy várni kell tovább a csodát. Ha a csoda 20-ig mégis megtörténik, akkor az értesítő üzenetben minden fizetéssel kapcsolatos információt és részletes időbontást megküldök. Technikai okokból kifolyólag csak bankkártyás, online fizetésre lesz lehetőség!

- ingyenes átvételi lehetőségük is lesz Budapesten és Dunakeszin

Előbbi 5 helyen, szétszórva, hogy minél nagyobb területet le lehessen fedni, illetve Dunakeszin pedig nálam. Itt olyan különlegesség is jár majd a könyv mellé, hogy személyesen én viszem majd ki a kapuig… valószínűleg. :)

Természetesen, kérésre az is megoldható, hogy a könyveket postázzam, de a karácsony közeledte, illetve a szokásos kézbesítési problémák miatt ezért nem tudok felelősséget vállalni, és csak teljes szállítási áron tudom küldeni a könyveket.

- ha szeretnék, szívhez szóló szép üzeneteket is írok a könyvbe és még alá is írom

Szóval, dedikálást is lehet kérni. Ez amolyan plusz, ha valaki ajándékozni szeretné, vagy olyan megelőlegezett bizalmat érez a könyv iránt, hogy már most tudja, hogy tuti nagyon fog neki tetszeni, akkor magát is meglepheti vele.

Végezetül, induljon akkor a téboly, kezdődjön a 2 hét kampány!

Ja, ő itt pedig egy másfajta crow:

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Menthetetlen a helyzet

Legalábbis annak tűnik, és ami annak tűnik, az legtöbbször az is, ha nem keresünk még időben valami megoldást rá.

nem halad a kiállítási helyszín megtalálása

Ez egy szomor, ahogy Kati néni mondta anno. De azért nem feszülöm túl a helyzetet, mert nem is nagyon reméltem mást. A kereskedelmi galériákat ugye kilőttem, mert - mondjuk úgy - nem partnerek a művészetben. Viszont az összes többi hely vagy nem válaszol, vagy 2073-ig le van kötve.

Na, mindegy, ez annyira nem is lenne lényeges, ha nem futnék bele a cápás problémába, hogy a rajzaim túlnyomó részét nem lehet részleteikbe menően élvezni pusztán a netre digitalizált formában. Régebben próbáltam digitalizáltatni a képeket, el is ment pár rajz egy „szakértő” fotóshoz, de sajnos elvérzett a project akkor, amikor visszaküldte nekem a 40megás reprókat és szóvá kellett tennem, hogy jók lettek, de legközelebb figyelhetne arra is, hogy mondjuk a grafit ne csillanjon be a képeken.

Ezt követően ment némi kísérlet azon is, hogy akkor csináljuk azt, hogy több képből fotózom össze a rajzot, de akkor meg vagy annyi utómunka kellett a végeredményhez, hogy az már eltért az eredeti képtől vagy csak simán nem tudtuk megfelelően összeállítani az 29. próbálkozásra sem.

Ha viszont nincs kiállítás - ráadásul rendszeresen -, akkor nem ismerik meg a rajzokat, és akkor nem gurul a szekér sem, szóval a kígyó végül a farkába harap.

és mi lesz akkor a művészeti élettel?

Bár vannak kezdetleges kísérletek a naaagy megmentésre, nekem az a benyomásom, hogy ezek is már paródiákba kezdenek fordulni.

Művészeti terápiák alakulnak fakezűeknek, felnőttek járnak rajzolni tanulni az egész napos taposómalom mellett, és a legkülönfélébb agyféltekés rajzkurzusok is szép számmal szaporodnak… sőt, mostmár van jobb agyféltekés nyelvtanulás is. Összességében úgy elveszettnek érzem kicsit a szellemi tartalmat. Mert milyen már, hogy mindent művészetnek hívnak, amikor valami ecsettel őrjöngést csinálnak. És ezekért - túlnyomó részben - ráadásul még fizetnek is a résztvevők (értsd, dolgoznak, hogy pénzt költsenek arra, ami nem fog semmit sem osztani-szorozni életükben, de legalább addig sem kell mással foglalkozni).

A minap a Mensa Suli programjába hívtak, hogy meséljek a csemetéknek a rajzról, és ez alkalomra készítettem mindenkinek egy talpakon álló üveg állványt, amivel lehet fejleszteni az ügyességüket. A feladat lényege, hogy különböző tükröződéseket kell lerajzolni, de most nem is ez az érdekes a sztoriban, hanem az, hogy miközben a 12db vastag üveglapot elkezdtem kicsomagolni előttük, akkor hirtelen bezsongtak a gyerekek, hogy mi az-mi az?

- Azok micsodák? - kérdezte az egyik srác

- Hát minek tűnnek? - kérdeztem

- Azok tabletek?!!!?!?!?!??!!!!!

- Hát persze, az új Ipad 8, ami nemrég jött ki! Ezen fogtok rajzolni. - mondtam

- Igeeen?! Húúú! - szólalt meg a moraj

- Nem is tudtam, hogy már kijött a 8-as! - tette hozzá az egyik kislány

(Hangsúlyozom, hogy üveglapokról van szó!)

- Hát azért hoztam… Jajj, ne őrüljetek már meg, ezek üveglapok!

- ÉS AZOKON FOGUNK RAJZOLNI? - kérdezték a legnagyobb megdöbbenéssel.

Ugye, a gyerekeknél gyakran előfordul, hogy egy tip-top ajándékot 3 másodperc alatt félredobnak, de a sarokban a szöszökbe ragadt, döglött légy kieső lábaival hetekig el tudnak játszani. Hát itt is így volt, kijelzőkaparászás helyett az üveglap vitte a prímet (az 1-et, 2-t, 3-at, 5-öt, 7-et, 11-et, stb). Minek hatására, óra végére elő is került 1-2 rajz, illetve el is került 3-4. Amivel büszkélkedni akartak azzal inkább mégsem, illetve, amivel eredetileg nem mertek, azzal mégis. És amiket megmutattak, azok mindegyike optikai trükkökről szólt (Escher féle, illetve logikai problémákról). És elgondolkodtam, hogy tejóég, tényleg 11-12 éves lárvák optikai trükkökkel szórakoztatják magukat? Mármint simán, valaminek az egyszerű rajzolása már olyan kevés lenne? Hogy fogják így megérteni a lágy, finom érzékiséget egy képen, ha még ki sem fog tudni fejlődni a látásuk?

könyvet írtam már? nem?! akkor majd most!

A kiállítótér keresgéléssel párhuzamosan a szokásos életparázgatás is haladt. Hogyan tudunk majd egyről a kettőre lépni, mit kell még csinálni, hogy forrásokat szerezzünk a vágyainknak. Én szeretnék hidropóniát meg táptalajon növényeket laborozni, de Fanni is mutat képeket időnként egy szigetről, ahol csak kóbor kutyák élnek, ott alakítottak ki nekik egy menedéket, full ellátással, szóval azt gyanítom, hogy ő meg szeretne egy saját kutyamenhelyet.

Amikor ezek a befeszülések vannak, akkor nem csinálunk mást, mint visszanyúlunk a korábbi ötletekhez és újraadaptáljuk őket a realitásokhoz, hogy hátha most majd jól meg lehet csinálni azokat.

Így jött a könyvírás ügye is. Egészen pontosan könyvek írása, mert bár a Realizmus.-ról blogoltam már, de van egy másik koncepcióm is. Még rémzős koromban gyakran látogattam a Lyka Könyvtárat, ahol van 2 polc a rajzos könyveknek. Oda kerülnek a tipikusan a ’hogyan lehet rajzoli’ témájú könyvek, és ugye azzal sokat el is árultam, hogy ez a téma összesen 2 polcon van, de mellette kiemelném, hogy ez a Rémzőművészeti Egyetem könyvtára… talán ott többet várna az ember.

Vannak tragikusabbnál tragikusabb művek (Művészeti anatómia, A ló anatómiája, az Ember anatómiája, Kis rajziskola, stb), melyek már a fetisizmus határait súrolják a Rajzi tanszék oktatógárdájának lelkében, de engem egyik könyv sem kötött le igazán.

A felépítésük pocsék. Mindig a szerző saját, önálló rajzai vannak benne, melyek vagy csak nagyon lengén kapcsolódnak a tárgyalt témához, vagy semmi közük hozzá, és lehet érezni, hogy kellett a nyomdai ívhez az üres helyeket valamivel feltölteni. Soha nem egy rajzolni vágyó helyébe képzelve épül fel a könyv. Nincs szó gyakori hibákról, nincs szó valamilyen a-tól z felé tartó koncepcióról, hanem csak úgy ’nesze, örüjjé!’ alapon jönnek egymás után az oldalak. Szép példa erre a megcsináltságra, hogy egy rajzolásról szóló könyvet, amiben csak fekete-fehér ceruzarajzok vannak, azt mégis színesben nyomtatják, mert az úgy jó!

Már akkor felmerült bennem, hogy kéne egy normális könyvet összehozni, egy szakkönyvet, ami segítheti az autodidakta fejlődést, de nem korlátozza értelmetlen és íratlan szabályokkal a rajzolni vágyót.

Ekkoriban persze még nagyon tartottam attól, hogyha kiadom a titkaimat, akkor gyorsan jól leelőznek majd, aztán idővel megértettem, hogy egyfelől, ezt ott nevelték belém, hiszen ott a (szak)tudás tényleg könnyen elsajátítható, mert annyira nulla, illetve másfelől nincs még egy olyan hülye, aki rászánna annyi időt a rajzolásra, amivel be tudna előzni. Nomeg, akárhogy is nézem, abba korba értem, amikor már kis bolyongás után akár világegyház is épülhetne meglátásaimra, szóval, gyakran elgondolkodtat, hogy lassan illene átadni a saját meglátásaimat olyanoknak, akik talán hasznukra fordíthatják. Meg hamar elszáll az a még 20 év, és én nem akarok az útjába lenni a következő generációknak.

A rajzolás művészete… jó-jó ez csak munkacím egyelőre

Úgyhogy a 117. helyre felkerül a teendők listán A rajzolás művészete megírása. Egy kb 180 oldalas, A4-es méretű könyv, mely a gyakorlási lehetőségektől, tippektől, trükköktől kezdve elvezet egészen a képek felépítésének részletes útmutatójához is. És nem amolyan ’így KELL’ csinálni módon, hanem bemutatva a szakmai szempontokat. Valószínűleg majd kitérek benne az összes olyan egyéb eljárásra is, melyeknek semmi értelme sincs (jobb agyféltekézés például) vagy a haszna nem abban áll, hogy belelátunk mindenfélét (anatómia).

Aztán megnézzük, hogy mi lesz.

Most úgy néz ki a dolog, hogy november körülre készül el, illetve a nyomdából akkor jön ki, és addigra fut fel a marketing kampánya is, ami azért eléggé meredek és nagy kunszt lesz, mivel nem tervezek semmilyen kiadóval együtt működni. Nincs nagy szükségem arra, hogy Stahl Judit vágja a hagymát a könyvön vagy valamelyik szelebritás énekeljen a könyvvel kiadott DVD-n, és az sem jön be, hogy még 30 ember indokolatlan fizetését én álljam, úgyhogy inkább a magánkiadásra gyúrok.

Nomeg, ugye a Posta és a pályázatok mellett a 3. hobbim a pénzégetés. És ez bővelkedni fog az antiliberális fordulatban, amiben Deák Liberál Ferencnek többször is a seggire fogok égetni.

De, hát egyszer élünk. :)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Humor

Általában, amikor egy hosszabb ideje nem jelentkezem bloposzttal, akkor mindig több dolog fut párhuzamosan, és nem nagyon lehet érdemi dolgot mondani ezekről vagy eleve, annyira kavarodnak a dolgok, hogy, ha akár 5% stabilitás is van a kilátásokban, az már nagy szám.

Na, hát ez most sem volt másként… bár még mindig megy a levelezés több szálon, de azért kezd teljesen lefutottá válni a mostani kör.

De, még mielőtt belekezdenék, fontos, hogy külön kitérjek rá, hogy én alapjában egy vidám, realista ember vagyok, aki törekszik a jóra és a jobbításra és általában ez is köt le. Tehát, amikor megy a savazás vagy a nihilkedés, akkor azt a maximális derűmmel és realista felfogásommal együtt kell érteni. Legtöbben, akikkel beszélgettem néhány blogbejegyzés után, nem értették, hogy minek kellenek ezek a lehúzások és erről már sokat tettem említést korábbi posztokban. De mit lehet tenni, én olyan vagyok, aki inkább szeret tudni és beszélni arról, ha valami nem működik, vagy csak rosszul, mintsem beülni egy fék nélküli autóba, határtalan optimizmussal.

kicsit hosszú volt ez az elmúlt 5 hónap

Volt minden benne, ráadásul eléggé hullámzó hangulatban. Mentek ugye a művészetörténet és realizmus kurzusok, valamint az anyagok rendszerezése (hátha lesz belőlük könyv), aztán a karácsonyi cécó, illetve az év végi képkisöprés is, valamint a még szükségesnek ítélt fejlesztések elindítása… digitális rajztábla, számítógép fejlesztés, képkeretező, illetve asztalos munkapad és műhely összerakása és az apróságok. Mellette a Trafik ügyeinek intézése persze, mert az egy másik sajátláb, amin állni kellene.

Több ismerősöm sem érti amúgy, hogy minek ennyireígy egy-egy dologba belekapni, kb 2 havonta hallgatom, hogy miért nem csak 1-2 projectre fókuszálunk és űzzük csak azt, mert így szétforgácsolódik az időnk, és minden csak „áll”.

Hát, kedves ’jellemzően8órásismerőseim’, igazatok lenne, ha már csináltatok volna saját vállalkozást, vagy bármit, amiben az összes munkakört maximum 2 fő tudja elvégezni. Nem csak azért a 2 fő, mert ennyi van, hanem mert ennyien értenek hozzá.

100 éve hallgattam egy interjút egy kortárs művésszel, aki azt nyilatkozta, hogy ő egy héten 5 napot csak találkozik, marketinget csinál és, ha 1 napja van művészettel foglalkozni, annak már örül. Akkor én megfogadtam, hogy ezt nagyon nem szeretném, mert ez az eredmény szemszögéből kontraproduktív folyamat. De ugye, ez óta eltelt 100 év, és dúsultunk Facebookkal, vállalkozással, nomeg rengeteg tapasztalattal, ami mind-mind csak rontottak a helyzeten.

a mohaerdő

Hogy csak egy példát említsek a hanyatló és lehangoló körülményekre, kb 10 éve kezdtem el a mohaerdő.blog-ot, melyet így az évforduló kapcsán gondoltam átemelek ide. Aktualizálom a cikkeket, frissítem az infókat.

Azt a blogot (is) nagy reményekkel kezdtem el, főleg azért, hogy olyan infókat osszak meg, melyekről amúgyis olvasok, de lefordítva és összeszedve más is tudja olvasni és élvezhesse a természet varázslatosságát… Írtam Wangari Maathai-ról, az erdők anyjáról, aki újraerdősítésben látja a szegények kitörési útját, és sokszor az életét kockáztatva harcol az esőerdők megóvásáért. Írtam a világ 30 legszennyezettebb helyéről, „élőben” közvetítettem az OTTHONUNK bemutatóját, Yann-Arthus globális projectjét, mely rengeteg munkával próbált változást elérni. De volt szó az óceánok műanyagfoltjairól is, mikor még nem folytak a nájlonzacskók a csapból is. A Koppenhágai Klímacsúcsról is volt beszámoló, sőt, a borneói olajpálma ültetvényekkel indult anno a mohaerdő is.

Szóval, ezeket a cikkeket szerettem volna újraszerkeszteni és az idei Föld Órájára készülve posztolni… csak az elmúlt 10 év közben Wangari meghalt, és azóta is beárnyékolja történetét egy félreértelmezett, de nagyon is érthető kijelentése az AIDS-ről. A világ 30 legszennyezettebb helye toplista mit sem változott, sőt, ma már azokkal a számokkal fel sem lehetne kerülni az első 50-be kb. Az Otthonunk után elkészült az Egy utazás története (videó itt), mely hidegzuhany az első, amúgysem túl vidám részhez képest. Ja, igen. A műanyag foltok. Hát azóta az is kiderült, hogy a műanyag szennyezés olyan mértékű, hogy már a többszörösen marketingdíjas, csudijó áriavizek is tele vannak műanyag mikroszemcsékkel, és ezrével pusztulnak az állatok a tengerekben és tengerek környékén, de már az emberek szervezetében is nagy arányban halmozódhat a sok kis izé.

Koppenhága kudarc lett. Az USA 2050-re kitűzött 83%-os üvegházhatású gázkibocsájtás csökkentése, de Kína 40%-os és az EU vállalásai is - ma már jól láthatóan - röhejesek.

A 2015-ös Párizsi Klímacsúcs persze marketingre azért jó volt, de készített még egy adag papírt arról, hogy milyen célokat kell figyelmen kívül hagyni majd, a következő csúcsig.

És Borneó… hát a kihalás szélére kerültek a bolygó talán második vagy harmadik legintelligensebb élőlényei, az orángutánok. Persze, mindez nem annyira fontos az emberiség számára, hiszen az El Nino* hatás rendszeresnek ígérkezik, ami mellett inkább az egészet elindító ok, az olajpálma ültetvények kiszáradásán kell aggódni.

*El Nino - az egyenlítői tengeráramlatok felmelegedése okozta száraz periódusok megjelenése. Ennek hatására egyfelől kevesebb lesz a csapadék, másfelől magasabb lesz a szárazföldi hőmérséklet, módosulnak a klimatikus viszonyok, nem csak lokálisan, hanem globálisan is. A jelenség főleg a legnagyobb bioszférákat tizedeli szélsőségesen.

De ez kit érdekel, hiszen a klímaváltozást nem lehet a belébe tölteni és kisütni!

„nem lehet, hogy a makrotikus viszonyokat vetíted a mikrotikus helyzetedre?”

Persze, tűnhet minden úgy, hogy ha beborul az ég, akkor még mindig világíthat egy gyertya bent a házban, szóval nem kell annyira túlfeszülni a világ bajait. De a Jurassic Park óta tudjuk, hogy a., klónozott Dolli bárány valójában velocyraptor lehetett, illetve b., ha egy lepke meglibbenti a szárnyát a Sorna szigeteknél, akkor Tajvan-on elered az eső.

Mivel minden mindenre kihat.

Erről hosszasan tudnék szövegelni, de érdektelenség miatt inkább most nem. Csinálok inkább egy snittet és a következő részhez ugrok!

- snitt -

Szóval, az 5 hónapban nagy erőbedobással csináltuk a dolgokat. A kurzusok és képkisöprés szerencsére ezt segítette is, de nem lehet minden nap képkisöprést és kurzusokat csinálni, így kell kicsit messzebbről is tervezni. Sok - szerintem - jó ötletünk van, hogy mit kéne, és próbáljuk fillérenként felépíteni őket, de már kicsit fárasztó a százezredik jó ötleten dolgozni.

A minap nekikezdtem egy új kiállításhoz helyszínt keresni, és teljesen lefagytam, hogy mi van jelenleg.

Ugye, az ominózus galériaszerző kalandozásom eléggé rosszul zárt, a hülyének nézés csimborasszóját mutatta be az az 1-2 galériás, akik eleve „láttak esélyt együttműködésre”. Hiúábrándoltam azon, hogy majd milyen jó lesz leülni és kijelenteni 30 évesen, hogy „áhámm, ezt elértem, én, magam”. De persze, még időben utánaszámoltam a dolgoknak (rossz szokás), és lefújtam az egész hóbelebancot. Na, azért sokat segített az is, hogy kiderült, a hülye szerepét szánják nekem a kegy-gyakorlók és az meg nem annyira jött be.

A nem rajzolók kedvéért, egy ilyen ’új kiállítás’ összerakása amúgy egy olyan 4 hónapos munka. Mindennel együtt simán 8 is lehet. A személyes rögeszméim miatt (legyen élményszerű, igényes, ne egy sufniban vagy egy művház büféjében legyenek kicelluxozva a képek, illetve képek kerüljenek ki, ne valami koszok és piszokok, papír hordozókon, stb) ez nagyon erős 8 hónapot jelent.

DE IDE EL SEM JUTUNK, hiszen nincs megfelelő hely! :DDDD Pár kivételével minden (úgy értve, hogy MINDEN) hely le van foglalva a következő 22 hónapra. A kurátorok (a művészkedni nem tudó, és művészettörténetet sem ismerő illetők, akik viszont művészeknek képzelik magukat) mindenhol már ennyire előre összeállították a kiállítások anyagát. Maradt persze pár hely, ahol a tulajdonos Magyar Állam úgy gondolja, hogy egy nyirkos katakombában lehetne 3 hétre bérbe venni a falakat, 1 millióért (a biztonsági őr és a rezsi ennyi), ha viszek lámpákat, szervezem a biztosítást, marketinget, keretezést, szállítást, megnyitót... ééés, természetesen mindenhol megemlítem őt, a Magyar Államot. A maradék pár hely amúgy még túlélésért küzdő művház, kereskedelmibb galériák és ilyesmik.

Most nagyon úgy néz ki, hogy 2020 őszéig tehát nem lesz kiállítás. Jó-jó, ugye az 1-2 helyről még várok választ (190 helyből van még 3, mely nem válaszolt). Megint alternatív, gerilla módszerekhez kell nyúlni, 10x több kört futni, a heti 5 helyett 10 napot marketingelni, és közben a külföldi eladásokra, terjeszkedésre pörögni.

a pályázatok, melyen nem futottam egy kört sem

Van a makrotikus Nemzeti Kulturális Alap, egy nagy, pályázati rendszer Magyarországon, mely kb már csak az egyetlen forrást biztosító szerv az MMA mellett. A feladata, hogy mikrotikus projekteknek segítsen. Évente 2 ütemben pályáztat mindenféle kulturális programra. Lehet könyvkiadás, táncbemutató, színdarab, kiállítás, bármi, ami valamelyik kollégiumához befér tematikában. Számla ellenében lehet költségeket megtéríttetni egy előzetes pályázati dokumentáció elfogadása után. A pénzt nem lehet szolgáltatásra vagy fizetésre fordítani, hanem kizárólag „tárgyi” és szervezési költségekre… illetve egyszerűen: költségekre.

10 hónapja regisztráltam a pályázati rendszeren, aminek keretében minden adatomat meg kellett adnom, majd az azonosító kártyáim digitalizált képeit is fel kellett töltenem nekik, és végül - hogy teljessé váljon a dolog - el is kellett küldenem kinyomtatva az igazgatóságra azokat a pdf-eket, melyeket ugyanoda fel is töltöttem. Remélem azért, mert nincs papír és nem azért, mert xy munkatárs nem tudja kinyomtatni a monitort náluk.

Elsuhant 10 hónap, és nézem, hogy profilom „hiánypótlásra vár”, ami valószínűleg a kinyomtatott pdf-ek nem beérkezése lehet. Kedves rajongóim, MOST nem a Posta volt a ludas. Felhívtam a 2 telefonszámukat 6 napon át napi 4x. Fel sem vették. Utána írtam 2 mailt a két legilletékesebbnek tűnő munkatársnak. Utóbbi mozzanat eredményes is volt, mert 1 nap után írtak, hogy már megváltozott a szabály és nem kell beküldeni a papírokat.

Persze, nagy talány, hogy akkor mégis miért nem aktiválódott egyből a profilom, de mivel 1 nappal a mail megírása előtt olvastam el az egész (!) honlapjukat újra, és ott akkor is a régi szabály volt a kihirdetett, így inkább örültem, hogy tudom, hogy aktiválják.

Izgulni nem izgultam, mert április 1-én, 28-án és május 1-én nyíltak azok a pályázatok, melyekre már javában gyűjtöttem az árajánlatokat, írtam a dokumentációkat és ilyesmik.

Eljött a másnap, reggel egyből néztem a profilt: ’AKTÍV’. Jesz! Hát mégis működik a dolog (totál szarul, de legalább így). Majd másnap felléptem, hogy elkezdjem feltölteni, küldésre készen az anyagokat április 1-re, 28-ra és május 1-re. De nem tudtam nekikezdeni! Miért? Mert már a kiírások is eltűntek eddigre.

Nem értettem, hogy miért, hiszen nekem kinyomtatva meg volt az összes, a kódokkal, mellékletekkel, képernyőmentésekkel együtt, csak éppen az NKA-nál nincsen már fent semmi.

Egy hét után derült ki, hogy mi lehet a gond (2 belvárosi galamb májából jósoltam ki ezt a megoldást, mert amúgy semmi infó sincs erről). A kollégiumoktól elvonhatták a pénzeket, hogy azt a miniszteri keret javára, pályáztatás nélkül kiszórják. Sok normálisnak tűnő dolog is kapott pénzt, és én személy szerint örülök, hogy az 1584 fős lakosságú Bánhorváti meg tudja rendezni a 11. krumplislángos fesztiválját (2 millió), illetve, hogy a Makovecz dolgokat kiadó Editio Plurilingua Kft. teljes 1 fős csapata el tud jutni a Havannai Nemzetközi Könyvvásárra, mint résztvevő (5 millió).

De ne savazzunk! Inkább kérlek Titeket, hogy mondjatok olyan dalcímeket, melyeket Kovács Kati énekelt és eddig csak bakeliten lehetett hozzájuk jutni! Ha nem megy, akkor nektek is jó lesz, hiszen nemsokára CD-n (céééééééédéééééén!) is meg fognak jelenni (7.424 millió). De ha éppen nem Kovács Katira pörögtök, akkor van más jó hírem is, hiszen az EDDA is kapott pénzt az Aréna beli koncertjének támogatására (6 millió)! Ami azt is jelenti, hogy Attillánkat visszahozták az ufók, illetve, hogy már nem nélkülöz annyira, hogy újra tudjon az alkotómunkának is élni… mondjuk, a 2016-os 78 milliós céges forgalma mellett meg is lepődtem volna azon, ha nem kap kiegészítést.

Igyunk inkább egy csésze kávét, és találjunk ki valamit!

vegyünk egy nagy levegőt, mert azt rendszeresen amúgyis kell

Akkor lendüljünk neki máshogyan a dolgoknak. Mivel már úgyis megszoktam, hogy minden hétre legalább 3 forgatókönyvet kell kitalálni, ami további a-b-c alváltozókkal operál, amik még legalább 1-5 verzióra vannak tekintettel, így most sincs másként. Felkutattam a lehető legideálisabb határidőnaplovat, és összeszedtem minden korábbi ötletet, rendszereztem a cetliket, összeszedtem a legújabb szélmalmokat, aminek neki lehet indulni és kialakult - így március közepére - az idei stratégia… májusig. :) Akkor kell majd újra átnézni mindent.

De azért az feldob, hogy mostmár lassan a papírgyártáson kívül minden mozzanatot házon belül készítek ahhoz, hogy kiállítást lehessen csinálni, és egy-két apróság elkészültével ezt a self-made-man dolgot is ki fogom maxolni.

Úgyhogy, induljon a csata az új kiállítás rendezéséért!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Véget értek a kurzusok és személyi sérülés sem történt! ;)

Pedig oly sokszor beígértem, hogy a depivasút biza célba fog érni, de végül mégsem így történt. Pedig volt benne minden, kezdve a ’miért nem lesz 20 év múlva művészet?!’ témától ’a tragédia újjászületésén’ át, egészen a művészet pénzügyi kérdéseiig… amin én sírni is tudnék legtöbbször.

de hova is alakultak a dolgok

Eleinte az volt a tematikám, hogy egyfajta ízelítő-ismertető jellegű előadássorozatot rakok össze a művészet történetéről, de kifejezetten a realizmus szempontjából. Nekem ez már hamar kialakította a sarokkövek elhelyezését, de mivel én foglalkoztam a történettel, és a szakmai oldalról jövök, így nem remegtem azon, hogy ki hogyan fogja majd megsértve érezni magát… ha egyáltalán. Túlzottan sohasem érdekelt, hogyha valami olyat mondok, ami másnak kényelmetlen, akkor azt csomagoljam vagy tompítsam (ez amúgy nagy kamu, amikor múlt évben kaptam egy kritikát, Fanni 4 napon át mást sem hallgatott, minthogy véget vetek a kurzusoknak, és inkább kussolok). És pont a művészet terén nem lett volna jó tompítani.

Az első szériában úgy válogattam össze az anyagot, hogy kb 1,5-1,5 órákban beszélek a saját történeti felosztásom szerint. És mikor kaptam 1-1 kérdést, vagy jól megbeszéltem magammal, hogy ez vagy az kevés lesz, akkor mindig egy csipetnyit hozzátettem. Így el is jutottunk oda, hogy legutóbb már 2,5-3 órákban magyaráztam az átfogó filozófiai és tudományos áttörések, irányváltások plusz anyagai miatt.

Aztán idén az interaktivitás jegyében filmes párhuzamokat is beépítettem az anyagba, hogy még strukturáltabban lehessen nagyjából bemutatni az anyagokat. Valahogy így:

művészettörténet, egy kicsit másként

Még képzős afterélményeim egyike az volt, hogy összefutottam egy művészettörténésznek tanuló ismerőssel, aki nagyon nagy koponyával rendelkezett és eszméletlenül rajongott a történelemért. Persze, máig nem értem, hogy minek megy az ember művészettörténésznek, de mindenkinek lehetnek problémái. Szóval, a legutóbbi találkozásunk az utolsónak is bizonyult, ugyanis elkezdtünk beszélgetni hazavonatozás közben valamilyen modern művészeti szörnyűségről, és én szokás szerint elmondtam, hogy az a bizonyos műalkotás nem több, mint mű alkotás, marketingszemét és ez pontosan, szépen látható szakmai szemmel.

Na, azt nem tudtam ekkor, hogy a srác ebből írta épp a szakdogáját és kicsit mellre szívta, hogy ő ömleng oldalakon át állítmány nélküli mondatokban valamiről, amit egy szakmabeli 4-5 rövid, tömör mondatban (igen, olyanokat is tudok!) beszánt. 7 kezemen meg tudnám számolni hány olyan esetnél voltam jelen, amikor biztosan tudtam, hogy az előadónak, oktatónak, valakinek fogalma sem volt arról, hogy éppen miről is beszél a művészettörténeti témában, és ebből számtalan félreértés és következmény adódott utána.

Ez volt az egyik oka, hogy akkor összeállítsam az én meglátásaimat. A másik pedig az, hogy meglehetősen gyakoriak az olyan szituációk, amikor régebbi történésekről nagyon jelenbeli szempontok szerint vagy nem azok eredeti kontextusa szerint alakítunk véleményt.

Például, amikor alá vagy túlbecsüljük bizonyos írott anyagok jelentőségét, és kifelejtjük a gyakorlat sajátosságait. mint, ahogyan anno az eldugott kolostorokban elmélkedő katolikus filozófusok megállapításait, melyek pár megmaradt és valamilyen minőségben lefordított antik görög műre épültek. Ma, amikor villámgyorsan fel lehet kutatni forrásokat, ráadásul rengeteg különbözőt, ez a - szintén mai szemmel - beszűkült középkori világ anno a maximum volt. És, ebből adódóan ma „megértően” viszonyulni a régi tévedésekhez ugyancsak hiba. Eldönteni valamiről, hogy az helyes volt vagy sem, kétféleképpen lehetséges: vagy lezárt módon, hogy egykor az helyes volt e vagy a jelenben megítélve, azaz, hogy most helyesnek ítélhető e.

És ennek nagyon nagy jelentősége van a művészet történetét tekintve, hiszen a dogmásodást, az elgondolások megcsontosodását csak így lehet kivédeni.

Úgyhogy ez lesz az idei év egyik nagy ténykedése, hogy az összeállt kurzusanyagokat tovább bontsam és egységesítsem egy könyv formába. Nomeg, hogy kiszámoljam, hogy ha egy könyv kb 15x21x1,5cm-es lesz, azaz 0,0004725 m2, akkor hova az úr istenbe fogok tudni elpakolni 2,5 köbméter el nem adott példányt.

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!