The Tricks of the Magician

Ugye nagyon figyelnek?!

Szerettem volna az új képeket felfűzni egyfajta tematika köré, bár ennek a jelentésadásnak én sohasem tulajdonítok túl nagy jelentőséget. Inkább valami olyan keretre gondoltam, ami indokot ad a képek témáinak, illetve hangulatában passzol azok látványvilágához. Aztán ahogy készültek a rajzok, rá kellett jönnöm, hogy nem lőném el a frissen kiagyalt koncepciót csupán egy kiállításra, illetve egy kicsit több potenciált érzek benne, így kitágítottam a dolgot.

Módosítottam minden eddigi terven és a ’Magician’ kiállításból helyből két és fél anyagot építettem fel, melynek az első része március 22-én válik láthatóvá a Tricks of the Magician kiállításon.

Merthogy március 22-én, 18:00-kor nyílik a The Tricks of the Magician, a Patyolat/PRÓBAüzemben!

varázsoljunk cseppet

Ez a kiállítás, bár önmagában nem lesz kicsi, de egy amolyan nagytárlat előkészületeként lehet majd értelmezni. A kikerülő képek egy hozzávetőleg 40 darabos sorozat első részét alkotják, a készülődést egy előadás, vagy show előtt. Láthatóak lesznek a trükkök, melyekkel rajzokon lehet találkozni, és melyek összetettségük ellenére is csak bemelegítései a sorozatnak. Szemfényvesztések és illúziók, amikről elsőre azt hiheti bárki, hogy látja a lényegüket, ám mégis rá kell majd jönnie, hogy amennyire felismerhető egy-egy kép, legalább annyira megközelíthetetlen.

Hiszen miről is szól a varázslat? Egy hétköznapi pillanatról, mozzanatról, pár tárgyról, melyekkel valami olyan történik, amit elsőre csak nehezen vagyunk képesek felfogni. Tudjuk, hogy valami trükk van a látottak mögött, de ha jó a varázslat, akkor inkább hiszünk a misztikumban. Így átlépve a realitásból egy illúzióba.

A legtöbb kép amúgy a Realizmus. - a valóság természete című könyv illusztrálásaként vagy kiegészítőjének készül(t). Az eredeti koncepcióm is az volt, hogy a könyvbemutató a kiállítással párhuzamosan legyen megtartva, és bár csúszott menetrend, ebben nem történt változás. Így a tárlatvezetések és beszélgetések mellett egy sajtótájékoztató is megrendezésre fog kerülni, valamint egy kifejezett beszélgetést is szeretnék tartani a könyvről.

a hattyú, mely mindig jelen volt

Talán több olvasónak is feltűnt, hogy van egy Csernus festmény, melyet nagyon sokszor szerepeltettem rajzaimon, és most, a véletlen műveként megint előkerül a hattyú történetemben. Ám ezúttal a kiállítótér régi-új logójaként. 

A 1082 Budapest, Baross utca 85. alatti kulturális központ, a Patyolat/PRÓBAüzem lesz a házigazdája az eseménynek. Egy különleges hely, mely több kulturális rendezvénynek ad folyamatosan teret, színháztól filmvetítésekig, galériaként, vagy sajtótájékoztatóknak, társas rendezvényeknek, képzési programoknak. És meg kell, hogy valljam, régóta nem láttam ennyire komplex és színvonalas kulturális teret. Az alapító mindenre gondol és a szívén viseli a Patyolatot. Hosszas munkával és kimagasló szinten rakta össze a teret, úgyhogy én is csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogassa, mert gazdag programjai tényleg felüdülést jelentenek manapság. (ide kattintva lehet a Facebook oldalukra rápillantani!)

„Egy régi trükk jól előadva jobb, mint egy új, ami hatás nélkül marad.”

Amúgy a sok-sok eddigi munkálkodásom összegzéseként valami olyasmire jutottam, hogy éppen ideje van az utolsó kötöttségektől, formalitásoktól is megszabadulnom. Persze, nem kell túlértelmezni ezt, inkább csak arról van szó, hogy a rendszeres problémákból és lehetetlen helyzetekből elegem lett. Az eddigi „ez lesz az utolsó, és ha ez sem…” alapesetéből inkább váltok arra, hogy „akkor ezzel kezdjük el…”.

A minap ugyanis papírceruzáért caplattam.

Ez a kis nudli eszköz egy kész kis szimbólummá vált számomra. A jele annak, hogy a legegyszerűbb dolgokat sem lehet biztosra venni, és valahogyan, alternatív módon kell felszámolni a problémákat.

Feltekercselt, rosszminőségű papírból készült rajzeszközről beszélek, mely végeit gyártáskor kihegyezik. Ennyi. Nem nagy rendkívüliség, nem achát végű simítóvas a bankjegynyomdák metszőitől, nem roulette vagy mattoir a 18. századi pasztelmetszetek készítéséhez. Egyszerű, feltekert papír, faragva. Amikor bementem egy ellátóba, és megkérdeztem, hogy kapható-e náluk az említett eszköz, egyszerűen kiborult és nekikezdett hisztizni az eladónő. Nincs ilyenjük már 3/4 éve. Karácsonyra sem hoztak, pedig mind a 3 gyártótól kértek (a negyediket nem forgalmazzák, azt a kizárólagos terjesztő hálózat nem tudja beszerezni), de semmi. Idén meg még egyáltalán nem küldtek árut sem, mert állnak a gépek. Már mindent kipróbáltak, fű alatt és direktben is kikerülték a magyar forgalmazót, de semmi. Külföldön is a készleteket ürítik, és amíg egy kevés is van raktáron, addig nincs gyártás.

Ez mind egy szikrányit sem érdekelt persze, én a dühkór kitörése alatt csak két dolgon agyaltam.

Előszöris, hogy mégis miért minden ekkora megoldhatatlan kihívás? Hogy egy eszköz, egy bágátell cucc megvásárlása is lehetetlen. Miért kell külföldről vagy a net piactereiről egyesével beszerezni ezeket? Az eszközöket, melyek nélkül is lehet ugyan rajzolni, csak sokkal több időben és nyűgösebb munkafolyamattal, melyek utána korbácsütésként rám csapódnak vissza. Utána hallgathatom, hogy a „nincs ez meg az” történéseknek hála én vagyok a balf*sz. Az elmúlt években minden létező dologgal lejátszottam már ezt, és a tradicionális, normális út vagy pályaépítés túlnyomó részt ezek miatt a lehetetlenkedések miatt akadt le újra meg újra.

És másodiknak meg bevillant, hogy erre - az örök hisztikre - nekem semennyire sincs szükségem. Ha már nem tudok ezeken a szitukon változtatni, akkor okés, legyen, teljesen más módon oldom meg a helyzetet. Készítek egy spéci tisztítóeszközt, amivel a régi papírceruzáimat fel tudom újítani, és innentől kezdve nem foglalkozom sem a probléma forrásával, sem a hatásaival. Illetve, az „ez lesz az utolsó, és ha ez sem…” hozzáállás helyett inkább módosítok. Akkor nem kell a megszokott, „kifizetődő”, „így működik” út, hanem dobom a kukába azt, és átállok egy másikra. Hogy „akkor elkezdhessem”.

Ha valaki drámázik a problémák miatt, akkor szépen széttárom a kezeimet és annyit mondok, hogy: nem érdekel az egész! Nekem a rajzolás minden részlete és készítése a feladatom. És sokáig azt hittem, ha minden egyebet is átveszek, akkor azzal előrébb lehet jutni. De egy pont fölött már képtelenség minőségromlás nélkül előrefelé meneteli. Azokkal szeretnék foglalkozni, és nem minden egyéb dologgal, amik ezt próbálják ellehetetleníteni. Új rajzok, új látványvilág, és minden más, eddigi nyűg nélkül.

Ígyhát a Tricks of the Magician már több eljövendő változás előszelét fogja hozni.

Ez pedig a kiállítás Facebook eseménye (kattints!)

Nagyon hálás vagyok, ha bárki megosztja, kedveli, meghívja rá ismerőseit (persze, a vadidegeneket is lehet, csak az izgibb kicsit). Ez nagyon sokat segít nekem a kiállítás hírének terjesztésében!

Pali

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Csernus

A minap elrándultunk a Csernus kiállításra. Éshát eléggé vegyes érzelmekkel jöttünk ki.

Maga a kiállítás elég nagy, sok olyan kép van kiállítva, amit ritkán lehet látni, sőt, még mennyiségre is okés az egész.

viszont!

Bár nem olvastam el a mű-történészi kiírásokat, mert 10-ből 9x hülyeség, az az 1 meg sok újat nem adna nekem (gyűjtök minden információt, és követem az összes hírt Csernusról már úgy 10 éve). Mondhatni úgy néztem végig, ahogy bárki tenné, hiszen a galéria nem könyvtár, nem olvasni mennek oda az emberek.

Első és legszembetűnőbb probléma - leszámítva a hiányos útirány jelöléseket -, hogy a kurátor valahogy elfelejtette tematikus sorrendbe helyezni a képeket (vagy nem ismeri Csernus életét). A múltból jövünk, aztán ugrunk egyet, majd egy technikai csoportosítás következik, majd megint ugrunk egy nagyot az időben, utána kicsit vissza, és a végéhez érünk. Gondolkoztam a dolgon, hogy mégis miért sikerült így összerakni a kiállítást, de nem jutok másra, minthogy a kurátor futott vakvágányon. Vagy megkapta feladatnak a rendezést, miközben ő maga annyira nem rajong Csernusért. Így érthető lenne a kavarodás.

Csernusról előadásokon is mesélek, és ott mindig elmondom, hogy az életútjának ismerete nagyon fontos, hogy meg lehessen érteni a képeit. Mikor evett hangyát, mikor rettegett éppen és mitől, mikor fordított hátat saját kora magyar topművészetének. Ezek az ő esetében lényegesek, különben könnyen félre lehet magyarázni a képeit. Mint ennél a kiállításnál. Szemlélődőpartneremnél is teljesen jól lejött ez a szitu. A tárlat végére már hangot is adott annak, hogy nem érti miért készített olyan képeket Csernus, mint amilyeneket a halála előtt. Bár jártas a művészetekben, és - számomra érthetetlen módon - a színeket is szereti („Zolikám”! Szeretsz?), az öreg késői festményei kicsit kiakasztották. Ezért is lett volna jobb, ha a., minimum egy szakmabeli is beleszólhatott volna a sorrendbe, b., nem egy kortárs világtalant, egy kurátort kérnek fel a koncepciózásra. Én mondtam - ahogy mindig szoktam -, hogy az utolsó képeket le kell választani a Csernus életműről. Azokat egy pánikban lévő, magányos, elfeledett öregember munkáiként kell kezelni. Nem az egykori hiperrealista, majd realista (vagy szintén egy sötét elme szavaival élve: neokaravadzsisztikus) festő művészi koncepciójának beteljesedését kell látni azokban. Inkább a főnixet, aki visszatér, hogy újra megsemmisüljön a tűzben, miközben tudja azt, hogy többet nem támadhat fel.

az öreg megtoldott ecsetje

de a kurátor az kurátor

Nem azért szeretjük mert… illetve, nem szeretjük. Mert a saját hülyeségeit erőlteti rá a nézőkre, akik emiatt teljesen elveszítik a lehetőségét is, hogy valami újat, érdekeset láthassanak. Csúcspéldája ennek egy tárló, amibe „összehányták” Csernus rajzait, vázlatait. Az áltis szinten gondolkodó kurátor ebben bizonyára húdenagy ötletet látott, miközben eszméletlen nagy hülyeséget csinált. Nem írták ki, hogy melyik rajz mikori, hanem úgy mindent egyben odaszekszeltek a nézőknek. Az egyik papíron egy alak szerkezeti rajza volt, mely stílusában, elgondolásában egyáltalán nem volt jellemző Csernusra. A vonalakból látni lehet, hogy azt a rajzot egy nagyon gyakorlott illető készítette, aki olyanokat is jelölt a figurán, melyek neki biztosan nem hordoztak információkat. Ilyen vázlatokat azok készítenek, akik bizonytalanok még a kezükben, vagy jegyzetelnek egy látványt. Egyből meg is jegyeztem, hogy az a rajz egy kicsit más. Magamban persze üvöltöttem, hogy minek kell egy sz*ros zsepit a rajzok közé tenni. A képen ugyanis az amerikai iskola (mint művészeti ízlés, elgondolás) jellemző emberszerkesztésének minden eleme látható volt. Csernus pedig az európait űzte. Ez akkora különbség, mintha valaki tűzifát akarna tankolni a kocsijába.

A kiállítás utolsó részén látható a teljes párizsi műtermének rekonstrukciója. Ezt még anno Kovács „KogART” Gábor vásárolta meg és hozatta Magyarországra, és pontosan úgy lett kiállítva, ahogy az Párizsban is volt. Én még azért elviseltem volna, ha egy kordont köréhúznak, mert se teremőr, se kamera nincs itt, és ahogy látom a kiállításról készült fotókon, azért hozzányúlnak a látogatók és átrendezik a tárgyakat. BÁRMIT EL LEHET ITT LOPNI! De sorolhatnám még a problémákat. Sőt, sorolom is!

Mi az úréletért kell két csomagmegőrző bekeretezett kulcsait kiaggatni a falra úgy, hogy nem írják oda, hogy mi volt a csomagmegőrzőkben, azok miért fontosak. Feliratok, háttérinfók nélkül bármit ki lehetne pakolni oda. Remélem nem arról van szó, hogy eddig ez senkinek sem esett le, és 5-10 festmény egy párizsi pályaudvar szekrényeiben penészedik éppen.

Vagy mióta szabad egy festő hagyatékából a festékpigmentjeit kiállítani? Hahó! Ez szakmai infó! Innentől kezdve nagyon jól lehet majd hamisítani a képeit, hisz az anyagokból látszik, hogy például az általa használt festékek, a 2 kerülettel arrébb lévő művészellátóban is megtalálhatóak.

Vagy ha már kiállítanak egy tv-t, amin megy az egyik utolsó Csernus interjús kisfilm, akkor legalább arra figyeljenek, hogy szedjék le a jutúbról újra, mert így nem kellene a néha arra kószáló biztonságinak elmondania minden azt néző vendégnek, hogy a film rossz, néha megakad, de sajnos ez van.

És mégegy! Ha már ki van rakva egy fotó a műterem installációjában, akkor ugyanmá’ írják oda, hogy kik vannak rajta és miért érdekes. Én elmondom, a három lényegtelen alak (őket cenzúráztam is az alábbi képen) mellett balra Csernus, jobbra Sándorfi látható. És egy sajtótájékoztatón készült, amikor a Párizsban élő magyar művészeket összehívták, hogy jól rájuk lehessen csodálkozni, és megkérdezni, hogy miért nem ismerünk titeket (Csernusnál ennek külön sztorija van).

slussz poén

Kicsit szét is estem a műteremben. Nem segített az, hogy egy migrén-epizód végén voltam, de az egész kiállítási káosz sem. Így ott már teljesen dezorientáltként nézelődtem. De azért annyi lélekjelenlét még volt bennem, hogy felfedezzem a műhelyasztalon a korábban látott rajzos kavarodás eredetét. Mármint azt, hogy miért csinálhatott Csernus egy olyan vázlatot, ami az amerikai iskola jellemzőit hordozza magán.

Hát azért, mert böngészte az Art in America magazint, az egyik legismertebb amesz művészeti folyóiratot, amiben gyakran vannak ilyen vázlatok is. Fellapozta, látott benne egyet, majd kipróbálta. ENNYI! Nincs varázslat, hogy ő így meg úgy rajzolt. Az a rajza, a zsepi, csak egy zsíros csomagolópapír, amibe a lecsókolbászt tekerték a boltban, és otthon meg elfelejtette kidobni.

Nekem ez nagy fájdalom, mert így lehet tök jól elhülyíteni embereket. És ezért mondom mindig, hogy a kurátoroknak semmi közük a művészethez.

Elfelé menve nem tudtuk eldönteni, hogy a 2000.-/fő sok vagy kevés ezért az egész hókamókáért. Önmagában megéri megnézni, ha felkészül a látogató arra, hogy randomszerűen vannak kirakva a képek. De tudva, hogy se a Hattyúk, se a tisztán realista képek közül nincs kint 2-nél több… úgy már azért fogszíjjós a dolog.

És még a kazánházba berendezett múzeumshop sem vígasztalt! Mert 35°C-ban eleve nem voltam vásárlós kedvemben, de nem is volt kellő kínálat. Pedig vettem volna egy Hattyúk-os fürdőkacsát vagy valami ilyesmit, de csak régi, eladatlan művészeti könyvek voltak a Szépművészetiből meg a Galériából.

A kiállítás linkje itt található!

Olvasnál valami érdekeset a művészetről és a gondolkodás fejlődéséről? KATTINTS IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

banzai

Említettem, hogy mindenről vezetek statisztikákat és, hogy ez IS a heppem. Viszont ennek van más előnye is, ami nagyon jól jön akkor, amikor például egy novemberi kiállítást szervezek.

Öveket becsatolni, állakat szigszalagozni, bepillantunk a fundamentális rajzolás motorházteteje alá!

The Tricks of the Magician

(Az olvasáshoz javaslom aláfestő zenének ezt!)

Említettem már itt, meg itt, hogy egy új kiállítási koncepción dolgozom. És hogy ennek jegyében elindult a helykeresés, sok vicces szituval (mintha Monthy Python világában lenne az összes galéria és ilyesmi), de nem is ez az érdekes.

Hanem az, hogy már nagyon régóta készülök rá, és ilyenkor folyamatosan teszem magamnak magasabbra és magasabbra a lécet, mígnem már elfelejtem azt is, hogy minek is tettem annyira magasra. De hát hiába, ez szokott lenni, amikor kezdek ráfordulni egy hosszabb munkaperiódusra és megindul a befundamentalizálódás. Szépen lezárok minden egyéb melót, kicsit megcsúsztatom az időbontást, hogy a ’késésben vagyok’ parám is bekapcsoljon, és hajrá.

Ugye a léc. Sikerült oda tornásznom, hogy már most tiszta feszkó vagyok, pedig mikor lesz itt a november… 117 nap múlva. Tudom, mert, ahogy az előkalkulálásokat, terveket rakom össze, kiszámoltam, hogy mire mennyi időm van, és a rendelkezésre álló kb 140 nap a novemberi kiállításig pont necces. Fontos fejlesztésekre elmegy kb 19 nap, melyek keretében elkészítem az új rajzállványom, valamint teljesen összerakom a keretezőműhelyt, gérvágó pulttal, illetve asztalos multipaddal (alsómaróval, szögbe állítható körfűrésszel, tolósínekkel, ciklon leválasztós elszívóval), valamint beüzemelem az új gépes infrastruktúrát, új íróasztallal, mert már nagyon ideje van. És közben kell időt szakítani még minden marketing és kommunikációs tevékenységre, videós anyagokra, mindenféle fotóra, az Insta csatorna elindítására. Meg persze nem ártana a képeket is előkészíteni.

Ami nem lesz akármilyen mutatvány, hiszen látványban valami nagyon érdekeset szeretnék készíteni, jobb, részletesebb, tónusgazdagabb világot, mely olyan témákat mutat be, amik önmagukban is meglepőek. A trükköket, melyekkel a valóságot próbáljuk értelmezni és, melyek teljesen megvezetik gondolatainkat és minket magunkat. A valóság illúziója lesz a fő csapás, de mindez bemutatva a realizmus keltette illúzióval… persze, azért még kell néhány ponton csiszolnom az erről folytatott beszélgetéseimet/írásaimat, mert azt vettem észre, hogy sokan elvesznek a sorok között. :) Van is listám erről:

- kerüld a 40 szónál hosszabb mondatokat!

- nem kell mindent elmondani, ami „erről jut eszedbe”!

- a görög, latin és egyéb antik eredetű szavakból maximum kettőt használj 10 percben vagy 2 oldalon

- bár nagyon szép, hogy a realizmus, realitás, reális, realizálás, reál, realizál, és a valódi, valóság, valóságos, való szavakat eltérő jelentésük szerint használod, de valószínűleg mások nem… :(

- ha valaki beugrik hozzád és megkérdi, hogy mi van veled, akkor nem biztos, hogy a tömegspektrométer működési elvére és a szürke tónusokból álló, fény visszaverődési témájú, összehasonlító disszertációra kíváncsi, 15.000 karakter terjedelemben… bár, kétségtelen, hogy izgalmasabb lenne, ha pont akkor ez IS érdekelné

és a kedvencem, melyre Fanni világított rá:

- „Tudod, azért nehéz követni, amiről beszélsz, mert az ember mindig várja, hogy majd lesz a mondatban egy pont. De aztán rájön, hogy nem… nem lesz.”

Realizmus. a valóság természete

A fentebb vázolt ipari méretű tennivalóval párhuzamosan - amikor az idei 2, röpke rándulásunkon vagyunk (Fannival) - összeállítom a Realizmus.-t is. Mely megírására például 14 napot szánok, miután hazajövünk (remélem már érthető, hogy mik ezek a léctologatásaim). Hiszen - heppem jóvoltából - ennél is kiszámoltam, hogy 400-440.000 karaktert kellene írnom, ha egy A5-ös, és minimum 1,4cm vastag könyvet szeretnék eredményül, így hamar kijött, hogy akkor, ha napi 14 oldalt pötyögök le átlagban, akkor ez a mennyiség simán össze is jön 9-10 nap alatt. És még marad is 4 nap! Ami igazán fontos tény, mert ezekben a megmaradó plusz napokban lehet minden mást csinálnom novemberig! Ezek a megmaradó napok lesznek a hétvégék, a pihik és bármi egyéb, mert máshogy nem lehet tartani az ütemtervet.

Úgyhogy előre is elnézést minden ismerősömtől, de egy darabig nem nagyon leszek elérhető, csak naponta 19:00 és 23:30 között.

Anno Károly egyszer azt a feladatot adta ki rajzolás közben az egybegyűlteknek, hogy „Ha már úgy gondoljátok, hogy eleget tudtok, akkor kezdjetek azon is agyalni, hogy mindezt hogy tudjátok visszacsatolni a társadalomnak! Mert enélkül eléggé nincs értelme a dolognak.”.

Már itt a blogon tettem róla említést, hogy - szerintem -, amiken tűnődtem, mások számára is hasznosak lehetnek. Én azzal foglalkozom, hogy hogyan szemléljük a dolgokat és abból mit látunk meg végül. Arról a játékról szólnak a művészetek, ahogy közvetlen és eredeti gondolkodásunk és megismerésünk, megértésünk működik. Az érzékelt információk feldolgozásáról és rendszerezéséről tudatunk számára, hogy az képes legyen valami mindenkit körülvevő rendszert építeni és abban tájékozódni, ahhoz alkalmazkodni. És nagyon meglepő tud lenni, hogy mennyire nem a valóságot látjuk az esetek többségében, hanem csak részleteket, kitöltve minden fiktív hülyeséggel, amit csak beilleszt oda az agy. Amikor a tudatunk akarja determinálni az őt körülvevő környezetet, hogy az legyen olyan, mint amilyennek ő a realitást képzeli.

Valami ahhoz hasonló állt össze bennem is, amire Anil Seth, a híres neurobiológus mutatott rá, illetve amiről Mark Fisher, társadalomtudós és filozófus is oly sokat magyarázott. Valóság nincs, csak egyéni, szubjektív realitások, melyek csonkák, pontatlanok és ez az ember működéséből adódik.

nagy a hangzavar, ott bent a toronyban

Mondhatjuk, hogy elborult az agyam, mert valahol tényleg erről IS van szó. 10 éve rajzolok, és sok olyan köztes megoldást kellett hoznom, amiknek eleve nem is voltam a híve. És, amikor a mensás kurzusok mentek, közben jöttem rá, hogy lassan szeretnék már olyan dolgokat is csinálni, melyeket nem szedálnak le a körülmények, hanem tényleg a saját ritmusomban tudok velük haladni. Hogy ez mennyire és mire elég, azzal nem foglalkozom, mert ha ez sem elég, akkor fölösleges bármi művészetesdiről beszélni és mondhatom, hogy mindent megtettem. De, ha ez bejön, akkor meg meg van találva a kellő… izé. És az nagyon jó, mert régóta keresgélem.

Most írhatnék ide mindenféle szónoklatokat a belemerülős életérzés-munkálkodásról, a FLOW-ról, de azzal, hogy valami kap egy új címkét, még nem lesz senki számára érthetőbb, csak a fogalom - melyre használjuk - kap egy kis pikantériát és érdeklődést másoktól. De, hogy ne magamnak írkáljak, azért kibontom a dolgot:

A fejlesztésekhez, a könyvhöz, az új képekhez és a tálalásaikhoz nagyon kell koncentrálni majd. Sőt, annyira tudni kell már az elején az egészet egyben látni - részletekbe menően -, hogy ez ad egy különleges hangulatot.

A minap hallottam valakitől, hogy „mennyire jó érzés, amikor elkészít valamit az ember”. Hát igen, és milyen jó érzés az, amikor kb 40-50 ilyent készít el, viccből, mert egy nem kötné le kellő szinten. Sohasem értettem, amikor az életük fő dobására készültek bizonyos emberek vagy ki tudták jelenteni, hogy ez vagy az a munkájuk, tettük volt életük csúcsa. Én nem így fogom fel a dolgokat, és a rajzolás miatt eleve nem is lehet egy pillanatba csúcsosítani az egész életet.

Szerintem folyamatok vannak, melyek úgy egyszerűsödnek, tisztulnak le, hogy közben - egy külső szemlélő számára - egyre összetettebbé és részletezettebbekké válnak. Én úgy gondolom, hogy a világ nem bonyolult, hanem csak dús, sűrű, ami nem átláthatatlan és végképp nem felfoghatatlan. És minél több dolgot értünk meg belőle (sajátítjuk el a dolgok ismeretét), annál kevésbé fogjuk zavarosnak látni és annál inkább látjuk majd rendezettnek.

Amikor valaki elképzeli, hogy milyen lehet összeállítani egy ilyen hosszabb távú prodzsektet, akkor az építő elemeinek sokaságától könnyen meg tud ijedni, és inkább több emberes munkára bontja szét, látva a határidőket. De a gyakorlat teljesen más. Előre adja magát. Mint a rajzolásnál. Nincs soha az a kérdés, hogy hol kell elkezdeni egy képet, mert mindig bal felül, különben elmosódik a grafit.

Ilyen jellegű munkákhoz kitalált részletek kellenek, hogy pontosan idomuljanak a mindennapi feladatokhoz. Óramű pontosságú időbeosztás, függetlenül a hét napjaitól. Konstans alaphangulat, hogy ne variálja meg a képeket és ne mozdítódjak ki a gondolataimból. Bizonyos féle ételek, melyek nem terhelnek le, nem lassítják a rajzolást, minden nap 2 óra edzés (végre újra), hogy lehessen fizikálisan bírni, és hasonlók.

nincs más hátra, mint előre

Dr. Motte

145 nap, 92 nap rajzolással töltve, ami kb 828, órákban számolva, 19 nap intenzív műhely és kellékfejlesztés, 5 nap keretezés és kiállítási munkálatok, 12 nap marketing 14 nap könyvírás és 3 nap ráhagyás, progresszív ős house összeszedve Dr. Motte-tól, idők összeállítva, jegyzetek egységesítve, indulhat a banzai! Izgi lesz! :)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

kis olvasnivaló

A minap eszembe jutott, hogy még nem is ajánlottam a figyelembe az egyik legjobb hazai művészeti újságot. Jó-jó, van némi hátránya is, méghozzá az, hogy kb 90-100 éve nem adják ki, de, mind időkapszulaként, mind művészeti magazinként máig kellemes olvasnivaló.

a Művészet

Élt régen egy Lyka Károly nevű művészettörténész, kritikus, aki festéssel is foglalkozott. Ő a tökéletes megtestesítője volt annak, hogy milyen az, ha valaki történeti oldalról is körül tudja járni a témákat, illetve szakmai rálátása is van. És ráadásul a kortársait véleményezte, az ő munkájukat, hátterüket írta meg a saját idejükben. Az életrajza már önmagában érdekes olvasmány, mivel úgy hozta az élet, hogy nagyon belekerült a művészeti világ sűrűjébe.

Legtöbben a monográfiáit ismerik, antikváriumokban szép számmal lehet ezekre rábukkanni és fillérekért megvásárolni, de ez alkalommal egy másik, jelentős munkáját emelném ki, méghozzá a Művészetet. Ezt a magazint 1902-től szerkesztette, és rendszeresen, gazdagon illusztrálva mutatta be a Budapestre készülő, illetve az országos jelentőségű szoborterveket, a festők műhelyeiben kalandozott, vázlatokat publikált, szóval mindent azoknak, akik a konkurenciáról szerettek volna tudni, vagy éppen a művészeti élet után érdeklődtek. Mindezt a szecessziós és historizáló, nemzeti romantikus és klasszicista Magyarországon.

És, hogy hol lehet ezeket az írásokat megtalálni?  Papír formában csak könyvbe kötve, de a Képző mellett működő Lyka Könyvtár sok éve digitalizálta a kiadványokat és ingyen elérhetővé is tett az alábbi linken: KATT IDE!

És, ha valakinek ez kevés lenne a hétvégére - vagy amúgy -, akkor neki külön öröm, hogy Magyar Művészet címen a ’20-as években is szerkesztett egy sorozatot, mely szintén digitalizálva olvasható a Könyvtár oldalán: KATT IDE!

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!

Programajánló

Nos, ha valaki novemberben és február között Moszkvában lenne, vagy február és április között Szaratovban, akkor azoknak ajánlanám figyelmébe, hogy 3 rajzom megnézhetik a Volga-Danube kiállításon.

Ugyanis úgy két hónapja érkezett egy felkérés az Orosz Művészeti Akadémiától (Természetesen ez NEM megfelelője a Magyar Művészeti Akadémiának, mert ezt 1757-ben alapították és nem politikai okokból. Ez az Orosz Föderáció művészeti területeket egybefogó 'tudományos akadémiája', és Szentpéterváron ennek az iskolája van az Ermitázs mellett, a naaaagy, sárga palotában.), hogy szeretnék, ha a kb 200 művet felvonultató kiállításukon részt vennék én is.

A kiállítás tematikája egyfajta tisztelgés Commenius (a "nemzetek tanítója" féle Commenius) előtt, ugyanis az ő, A látható világ képekben című művéből kiemelt 100 fogalom köré épül a kiállítás. És minden fogalmat 1 Duna menti országból meghívott és 1 orosz művész munkáival illusztrálnak. 

Ígyhát elküldtem 3 kisebb rajzot (Banános csendélet, Nadar, Nagy szappanos kép) illetve a Melpomene-t az előválogatásra, hogy hátha az egyiket kiválasztják, és végül nemrég derült ki, hogy a három kisebbet egyaránt szeretnék, viszont a Melpomene túl nagy, bonyolult lenne szállítani vagy reprózni, így az sajnos nem jó erre a kiállításra.

Egyenlőre csak ennyit tudni, de ezeket viszont biztosan. :)

Úgyhogy novembertől Volga-Danube - Visible World in Pictures - Academy of Arts, Moszkva, majd februártól Radishchev Art Museum*, Szaratov.

*: ez a múzeum az első művészeti múzeum, mely bárki számára látogatható volt az Orosz Birodalomban és olyan művészek képeit is őrzik, mint Repin vagy Kramszkoj. Amúgy előbb nyitottak, mint a Tretyakov Galéria, annak ellenére, hogy maga Tretyakov is a donátora volt a múzeumnak. Mik vannak...

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!