kis olvasnivaló

A minap eszembe jutott, hogy még nem is ajánlottam a figyelembe az egyik legjobb hazai művészeti újságot. Jó-jó, van némi hátránya is, méghozzá az, hogy kb 90-100 éve nem adják ki, de, mind időkapszulaként, mind művészeti magazinként máig kellemes olvasnivaló.

a Művészet

lyka-1.jpg

Élt régen egy Lyka Károly nevű művészettörténész, kritikus, aki festéssel is foglalkozott. Ő a tökéletes megtestesítője volt annak, hogy milyen az, ha valaki történeti oldalról is körül tudja járni a témákat, illetve szakmai rálátása is van. És ráadásul a kortársait véleményezte, az ő munkájukat, hátterüket írta meg a saját idejükben. Az életrajza már önmagában érdekes olvasmány, mivel úgy hozta az élet, hogy nagyon belekerült a művészeti világ sűrűjébe.

lyka-2.jpg

Legtöbben a monográfiáit ismerik, antikváriumokban szép számmal lehet ezekre rábukkanni és fillérekért megvásárolni, de ez alkalommal egy másik, jelentős munkáját emelném ki, méghozzá a Művészetet. Ezt a magazint 1902-től szerkesztette, és rendszeresen, gazdagon illusztrálva mutatta be a Budapestre készülő, illetve az országos jelentőségű szoborterveket, a festők műhelyeiben kalandozott, vázlatokat publikált, szóval mindent azoknak, akik a konkurenciáról szerettek volna tudni, vagy éppen a művészeti élet után érdeklődtek. Mindezt a szecessziós és historizáló, nemzeti romantikus és klasszicista Magyarországon.

lyka-4.jpg
lyka-3.jpg

És, hogy hol lehet ezeket az írásokat megtalálni?  Papír formában csak könyvbe kötve, de a Képző mellett működő Lyka Könyvtár sok éve digitalizálta a kiadványokat és ingyen elérhetővé is tett az alábbi linken: KATT IDE!

És, ha valakinek ez kevés lenne a hétvégére - vagy amúgy -, akkor neki külön öröm, hogy Magyar Művészet címen a ’20-as években is szerkesztett egy sorozatot, mely szintén digitalizálva olvasható a Könyvtár oldalán: KATT IDE!

 

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!