gellerfipal.com

mi ez a Hübrisz?

A Hübrisz három kötetben és illusztrációk segítségével, mutatja be, hogy mi okozza azt a bénultságot, amely ellehetetleníti a fellépést az ökológiai- és civilizációs összeroppanással szemben. Természetesen, hogy a problémák okai bemutathatóvá váljanak, a különböző fejezetek a párhuzamosan és egyszerre ható folyamatok szétszálazására épülnek. A könyv tudományos megalapozottságát és hitelességét a gazdag hivatkozásai biztosítják, közöttük a legelismertebb légkörkutatók, klímamodellezők, sarkkutatók, ökológusok, illetve a felmerülő speciális kérdéskörökben jelentős megállapításokat tevő közgazdászok, történészek, eszmetörténészek, filozófusok, szociológusok, oknyomozó újságírók és további más területek képviselőinek munkái biztosítják. Ezek a források nem egyszer olyan gyűjtő anyagok, tudományos publikációk, amelyek önmagukban is elegendők a kihívások értelmezéséhez, de a szélesebb spektrum megértéséhez szükséges ezeket együtt szemlélni.

Három kötetben, a gondolat születésétől indul az utazás, át az írás hatalomra jutásáig, majd tovább az látszat fogságán, egészen egy civilizáció felemelkedéséig és bukásáig. Bemutatom az emberi evolúció folyamatát és a kulturális átadódás működésének kifejlődését, az emberi érzékelés és eszmélés korlátait, és az első fejezetek végén egy különleges példán keresztül ismertetem ennek a kulturális átadásnak a megdöbbentő mértékét és hatását.

A kereszténység válságát követően a technológiai és ipari forradalmak világába vezetem tovább a történetet. Sor kerül a máig ható eszmék születésére és elkísérem ezeket jelenünkig, hogy az ökológiai összeroppanás fényében érthetővé tegyem e gondolatok buktatóit. Kiemelt témaként írok a művészet válságáról és haláláról, egyben a totális emberi érzékvesztés tényéről, hogy miért nem vagyunk képesek (megfelelően) észlelni a már javában megindult válságfolyamatokat.

A harmadik kötet első részében a bolygó kerül górcső alá. A klímamodellek fejlődéstörténete mellett a természeti- és civilizációs problémákat tárgyalom, súlyozva olyan paradoxonokkal, melyek rávilágítanak arra, hogy a technológia, illetve a zöld célkitűzések majd mindegyike valószínűleg ellentétes hatást ér el, mint amire szükség volna.

miért kezdtem a megírásának?

Talán meglepő, hogy olyan írja ezt a könyvet, aki nem a természettudományok területen tevékenykedik és ebből adódóan nem „szakértője” a klímaváltozás és ökológiai válság témáinak. Magam sem tudtam, hogy egy sokadik „klímakönyvet” írok majd. Nem ebbe az irányba kezdtem a kutatásaimat, mert a XIX.-XX. századi művészeti, művészetelméleti kérdésekre és tendenciákra kerestem válaszokat. Eleinte a tágan vett ipari forradalom idején (1750-1920) bekövetkező társadalmi és kulturális változásokra fókuszáltam, hiszen ezek megjelenése alapjaiban kavarta meg a vizuális művészetek világát. Számomra ez kiemelten fontos volt, hiszen a realizmus értelmezési rendszere ekkoriban született, az ekkor végbemenő változásokra reagálva alakult. Olyan kérdésekre kell itt gondolni, minthogy hogyan változott meg az emberek hozzáállása a vizuális kultúrához a fényképezés megjelenésével. Vagy hogyan változott a művészeten értékének megítélése az egyre növekvő tőkemennyiség és tőkefelhalmozódás hatására. Hogyan vette át a vezető szerepet a műkereskedelem az esztétika és ízlés uralásában és ezt milyen modellek szerint tette. De például a XX. századi művészeti extrémitások kapcsán az emberi érzékelés megváltozását elemeztem, így ehhez már a látásérzékelés biológiai hátterével is foglalkoznom kellett.

Az már a legelején feltűnt, hogy nagyon sok ponton átfedések vannak a kulturális változások és a klímaválsággal kapcsolatban felmerülő kérdések között. Mindegy, hogy a kézművesség felszámolódásáról, az értékmegítélés torzulásáról, a gépiesítés és digitalizáció szerepéről és irányáról van szó, rendszerint azonos sémák szerint működtek a folyamatok a művészeti, kulturális területen és úgy általában az ökológiai válság világában.

Számomra talán az értékszubjektivitás volt az a kritikus pont, amikor ezt leginkább észrevettem, és elkezdtem egy szélesebb merítésben kutatni az összefüggéseket. Az értékszubjektivitás az a – szerintem – problémaforrás, amely szerint minden ember maga döntheti el, hogy egy bizonyos dolog, tárgy, valami milyen értéket képvisel, illetve, hogy mennyit ér ez az érték pénzben kifejezve. Az értékszubjektivitás szerint nincs egy egyetemes vagy nagytársadalmi értékrendszer, eszmerendszer, amely külső pontként meghatározhatná a dolgok eszmei és valós értékét. Az elgondolás szerint az árak és a mögöttük lévő érték nagyjából azonos, és fordítva: minden érték árban is kifejezhető. Ugyanakkor az érték, mint olyan, mindenki számára szubjektív, nem összemérhető. Ez a szabadpiac vagy kapitalizmus egyik olyan alapelgondolása, amely a művészeti alkotások terén az értelmetlen licitálásokat, túlárazásokat generálta, bevonzotta a kereskedelmet a folyamatba, aztán generálta a hamisítást és a dezinformációt is és átalakította a piacot egy megfoghatatlan, ellenőrizhetetlen zsibvásárrá. Ez a gondolat azóta alapvetéssé lett. Ma már iskolákban tanítják, múzeumokban fetisizálják a piaci szempont szerint megítélt képeket, amelyeket például 150 évvel ezelőtt, amikor készültek, kutyát sem értékeltek.

A tendenciák azonosak maradtak, de folyamatosan átvándoroltak a művészeti, kulturális területről a gazdasági, szociális, eszmetörténeti, természettudományos területekre.

Ahogy a kulturális változások terén fejtegettem vissza a szálakat, rátaláltam olyan ’60-as, ’70-es években készült filozófiai, szociológiai munkákra (illetve inkább tudományterületek közötti elemzésekre), amelyek – meglepődésemre – igazodtak az én saját előfeltételezéseimhez. És saját korukból máig helyes jóslatokat mondtak a mi jelenünkre nézve. De ezek az anyagok sem önmagában a kultúráról, mint ’festmények és ponyvaregények gyűjteményéről’ szóltak, hanem egy másikról. Arról, amely fajunk kritikus és központi evolúciós fejlesztése: a kultúra, ami az ismeretek, társadalmi beállítások, értékrendszerek generációkon átívelő, időn túlra mentésének módszere.

Önmagában – mint az evolúció összes formájánál – a kulturális átadódás is a lehetőségek gazdagságára fekteti a hangsúlyt. A feladata, hogy minél több alternatíva maradjon meg, hogyha a létezés valamelyik körülménye módosulna, legyen olyan működő megoldás, amely adaptálódni tud a változáshoz. Az emberi kultúra ugyanezt teszi, őrzi az emberi közösségek lehetőségeit.

Viszont az eredményesség szempontjából, a célok tekintetében vannak jó és rossz stratégiák. A természeti rendszerekben a zsákutcába kerülő fajok, akik nem jó lehetőségeket, körülményeket, géneket kaptak vagy rosszul döntöttek, azok lassan vagy gyorsan, de végül kihalnak. Az emberen kívüli fajoknál közismert dolog, hogy ők passzív elszenvedői életüknek (amolyan örök buddhisták). A nap nem miattuk kel fel, hanem tőlük függetlenül. Ám az ember fordítva is gondolkodik, mert (ön)tudattal rendelkezik. Azaz mindent szemlél a saját szempontjából is. Számára a változás egyaránt lehet jó ÉS rossz, az érdekétől függ, hogyan ítéli meg. Ha érdeke, előnye fűződik az említett változáshoz, akkor az lesz a célja, hogy az végbe menjen.

Az emberiség kulturális átadódása lehetőséget teremtett olyan képességek kifejlődésére, amelyekkel vagy a tapasztalati múltból (kollektív emlékezet) vagy a tudományos előrejelzés (speciális ismeretek) segítségével többé-kevésbé képessé váltunk azonosítani jövőbeli eshetőségeket. Olyan jövőalternatívákat, amelyeket már „be tudunk árazni”. Részben ez a folyamat vezetetett oda, hogy napjainkban tudományosan tervezhetőnek tartjuk a jövőt és inkább elképzeléseinkhez, tudásunkhoz formáljuk. Nem tudjuk elképzelni, hogy kicsússzon a kezünkből, hiszen már van tudományosságunk, van technológiánk, magabiztos történelmünk.

Az én meglátásom az, hogy ezt a kulturális diszfunkciót természettudományos oldalról nem lehet felismerni. A természettudományok az objektivitásra törekednek, valószínűségeket próbálnak beazonosítani és nem cselekvési terveket diktálnak az emberek számára. Éppen ezért nagyon nehéz felismerni a hírekből, +/-0,5°C-os eltérésekről szóló jelentésekből vagy a természettudósok óvatos megfogalmazásaiból, hogy ténylegesen mekkora lehet a baj. Hogy az emberiség előtt álló kihívás hatalmasabb, mint a teljes emberi evolúciónk alatt bármikor volt. Még úgy is, hogy legalább két alkalommal már majdnem kihalt fajunk.

Ennek a kihívásnak a megértése, megoldása a legkevésbé tudományos módszerekkel oldható meg. Természetesen azoknak is van benne szerepük, de csak töredéknyi.

akkor ez egy olyan olyan lehangolókönyv?

Én fontosnak tartom, hogy ha valaki ilyen témában megnyilatkozik, akkor a bizonyos „végítélet időpontok”, „összeomlási határidők” egyaránt szerepeljenek álláspontjában. Számos kutató valószínűsített már különböző tól-ig időpontokat, és ezekből, illetve a számításaik történeti teljesítéseiből eléggé konkrétan meg lehet határozni olyan sarokpontokat, amikor bezuhannak a modellek. Ezeket a tudományos elemzéseket összefésülve kirajzolódik egy szűk időkapu, amikor a modellezett struktúra, a civilizáció, világtársadalom elakad önmaga működési elvei okán. Hogy ez az elakadás háború, járvány, esetleg éhezés vagy technológiai összeomlás, az lényegében mindegy, mert azonos a kifutásuk, és a struktúra tehetetlensége lehetetlenné teszi a további valószínűsítéseket.

Persze akik úgy akarnak szembenézni az őket érintő problémával, hogy nekik semmit se, vagy maximum elenyésző mértékben kelljen ellene tenni, azoknak lehet lehangoló a Hübrisz. Vagy azoknak is, akik a történelem megváltoztathatatlanságát hiszik (bár megnyugtathatom őket, ezt is kulturális determináció hiteti el velük). Én inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy a közelgő kihívásról tudni már önmagában előnyös, és ennek fényében a Hübrisz egy jó ismeretalapozó olvasmány. Fejezeteken keresztül mutatom be a különböző, egyidőben jelenlévő problémát, azok okainak körülményeit és a speciális sajátosságaikat. Kitérek benne mindezek történeti vetületére, majd a harmadik kötet végén egy egész fejezetben írok az egyéni megoldási alternatívákról és lehetőségekről, illetve egy globálisan alkalmazható elképzelésről, amely eddig még nem lett publikálva és meglátásom szerint a nagyon kevés életképes ötlet egyike lehet.

mekkora munka áll a könyv mögött?

3,5 éve kezdtem el foglalkozni a szélesebb anyaggyűjtéssel, a tematikus, konkrét résztémakörök kutatása ekkor kezdődött el. A művészeti, kulturális, eszmetörténeti és érzékelési anyagok szakmámból adódóan már előtte rendelkezésemre álltak. De hogy konkrét számokat mondjak, jelenleg, szerkesztés előtt 264 könyv és publikáció szerepel a hivatkozási listában. Valamint ezek mellett még számos videó, podcast, újságcikk és nagyjából 80 egyéb, konkrétan nem hivatkozott, de felhasznált könyv is feldolgozásra került.

Összességében hozzávetőleg 120 millió karaktert fed le a forrásanyag. Hogy jobban meg lehessen érteni a mértékeket: egy alapszakos szakdolgozat beadásához 80-120.000 karakter terjedelem szükséges, míg mesterszakon már 120-160.000. Egy ízesebb regény 4-500.000 karakterből áll, míg egy komoly, átfogó szakkönyv elérheti az 1,2 millió karaktert (a Hübrisz forrásainál több ilyen szerepel). Az anyajegyzet – minden említendő hivatkozás, saját szempont, meglátás jegyzete – 1,4 millió karaktert tesz ki. Ez a jegyzet kerül húzásra és átfogalmazásra, hogy közérthetőbb, befogadhatóbb szövegezése legyen a három kötetnek.

Ki szeretnék térni arra is, hogy miért nem podcast, videó vagy hangoskönyv formája lesz a Hübrisznek. Bár nagyon divatosak ezek a kommunikációs formák, de nem szórakoztatásnak szánom a gondolataim. Ez a mennyiségű anyag elképesztően nagy, és sok esetben hivatkozott egyszerűsítéseket tartalmaz a közérthetőség megtartása miatt. Ugyan hang vagy videós anyagot is lehet hivatkozásokkal ellátni, de ebben az esetben több a hibalehetőség. Az írás nem véletlenül alakult ki, szükséges olvasni, hogy a gondolkodásunk fókuszáltan tudja értelmezni az információkat. Úgymond, az írás hatására közvetlenül tudunk tapasztalni elvont fogalmakat és gondolatokat.

Akinek persze nincs ideje 3 könyvet elolvasni, annak felhívnám a figyelmét, hogy a Hübrisszel sokkal jobban jár, mintha 264+80 másik könyvet kellene elolvasnia, hogy képbe kerüljön. Ez így bőven megéri! ;)

melyik háttérhatalom finanszírozza ezt?

Bár adódik, hogy a Bildenberg-csoport, a Föld Geomérnökség vagy a Világ Elektrifikálási Gyikemberszövetsége húzódhat meg a soraim között, sajnos ebben a projektben semmilyen pályázati pénz, illegális juttatás nincsen. Magam számára kezdtem kutatni, és ez már olyan régóta tart, hogy összeállt egy jelentős anyag belőle, a kezdetektől fogva vezetett hivatkozás-megjelölésekkel. Nem terveztem könyvet írni, csupán előadások formájában beszéltem a részanyagokról, de be kellett látnom, hogy a hitelesség megőrzése szükségessé teszi a könyv formát, illetve azt, hogy az anyagot széles körben elérhetővé tegyem a nevem alatt.

A Hübrisz magánkiadásban jelenik meg, ugyanis kiadók nem tudnák kellően gyorsan átvilágítani, lektoráltatni a sorokat, és számukra még költségesebb lenne a kiadás, és a téma hangulata miatt sem érné meg nekik. Így hát a számok az alábbi módon alakulnak:

Az elhagyhatatlan publikálási, kiadási, tördelési, szerkesztési, korrektúrázási, grafikai és kiadási (nyomdai) költségekkel és 2023 év eleji árakon számolva hozzávetőleg a kiadás teljes költségvetése 3.300.000.-. Ez 200 példány elkészítését fedi le (200 x 3 kötetét). A nullszaldóhoz és az imént említett, szűken vett költségek fedezetére 140-160 példányt kell eladni, a további 40 eladása pedig egy potenciális utánnyomáshoz szükséges (újabb 200 Hübriszhez). Tehát ezen nincsen semmi nyereség. Az előzetes kalkulációim szerint 5500.-ba fog kerülni egy kötet, így a három együtt 16.500.- lesz, ingyenes postázással…

A kiadás rizikói miatt döntöttem úgy, hogy a könyv egy részét, valamelyest átszerkesztve, ingyen elérhetővé fogom tenni. Ez az alap forgatókönyvem. Tehát ha nem jön össze elég forrás a kiadáshoz, akkor a Hübriszből készítek egy kivonatot és azt jelentetem meg digitális formában, szabadon letölthető pdf-ként.

A második körben a teljes könyv korrektúrázása és ellenőrzése, szerkesztése, illusztrálása van célként meghatározva. Minden olyan feladat, ami a kötetek nyomdába küldéséhez szükséges. Ennél a célnál 1.750.000.-nál van a megugrandó léc. A harmadik körben állna elő az a helyzet, hogy végül mind a 200 x 3 kötet papírra kerülne, és remélhetőleg 193-an meg is vásárolnák, előrendelnék (7 példány köteles, könyvtáraknak leadandó).

Egyelőre tehát itt tartunk! Az első céldátum 2024. március 1., amikor már látható lesz, hogy az első vagy a második mérföldkőhöz lehet eljutni. A második május 1., amikorra a könyv teljesen elkészülhet.

***

Amennyiben szeretnél értesülni a Hübriszt érintő történésekről, kérlek, iratkozz fel az alábbi listára! Ez nem adatrablás, GDPR barát módon bánok az adatokkal, és kizárólag a Hübrisz megjelenéséig tárolom, illetve a Hübrisszel kapcsolatos tájékoztatásra fogom használni ezeket.

segítenél?

Ha szeretnél a Hübrisz megjelenésében segíteni, indul egy többlépcsős támogatási program, amelynek részleteiről a blogon olvashatsz!