egy tipikus kutyás poszt

A minap összefutottam egy régi ismerőssel, Jamilla hercegnővel, akivel még úgy ismerkedtem meg, hogy december 19-én csörgött a telefonom és az a kérdés szegeződött nekem, hogy „szerinted tudnál egy rajzot 2 nap alatt elkészíteni?”. 

Ilyenekre rendszerint a szokásos ’attól függ!’-gel válaszolok, mivel sem a méretet, sem a témát, sem az összes egyéb részletet nem tudom. Úgyhogy rá is tértünk a lényegre. Egy srác azt találta ki párjának karácsonyra, hogy a két kutyusáról készíttetne portrét, és mivel anno én nagy kutyásnaptáros*-nak voltam elkönyvelve az egyetemen, adódott, hogy lehet menne a dolog.
Villámgyors 2 napos munkával aztán sikerült megrajzolni a lányokat, és még be is kereteztük a képet.

És ugye most, amikor felmentem a sráchoz, akkor láttam a képet egy szekrény fölött - mivel azóta már megházasodtak és összeköltözött a hölggyel, a kutyusok gazdijával. 
- Jé, már el is felejtettem, hogy rajzoltam ezt is! - jött ki belőlem a képet megpillantva
- Tudod Palkó, amikor az esküvőn megkérdezték feleségemtől, hogy mi a legkedvesebb dolog számára, amit tőlem kapott vagy velem kapcsolatos, akkor ő azt mondta, hogy a rajz a kutyáiról. És ez azért jó volt!

Szóval íme Jamilla és a kép (sajnos csak ilyen fotókat tudtam csinálni róluk).

35 1 jam1.jpg
35 2 jam2.jpg

* kutyásnaptáros: ez volt a tanszéki vélemény munkáimról, pontosabban a kutyákról készített rajzaimról, melyekkel a tónusos rézkarc technikáját fejlesztettem. Nagyrabecsült egykori istenkomplexusos „mesterem” véleményezte úgy munkáimat, hogy „nagyon szépen megrajzolt rajzok ezek, de ezek semmik… mert jó, mondjuk elmennének egy kutyás naptárban, de nincs bennük gondolatiság.”… az irónia az, hogy én róla hasonlókat gondoltam, ’jó-jó, talán elmenne egy kutyás naptárba, de nincs benne gondolatiság’.

Elvégre, aki rendszeresen azt mondja a technika vonatkozásában, hogy ’megrajzolni’, a ’rajzolni’ helyett, egy művészeti egyetemen, az valószínűleg nem gondolkodott el 5 percnél tovább a szakmáról. (laikusoknak: nincs olyan, hogy megakvatintázni, vagy megfametszeni vagy megheliogravürözni vagy, más területen például a ’megmondta’ kifejezés sem jelenti ugyan azt, mint a ’mondta’)

Pali

beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!

kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!