Többször felmerült már a rajzok kapcsán, hogy azok csak a 2. helyet foglalhatják el a festmények után. És ez tényleg így van, ha például a kereskedelmi árukat nézzük. De mégis miért és eleve, tényleg így van ez egyáltalán?
Nincs így. Mármint tényleg olcsóbban lehet azonos méretű és kaliberű képhez jutni, ha az nem festmény, hanem rajz. Viszont ennek okai nem visszavezethetőek semmire sem. Kb hagyomány és kész.
Régen egy szürke, kő vagy fa burkolatú otthon, lakás feldíszítésére egy festmény jobb választás volt. Eleve a festészet fejlődése is a valóság színesítésére szolgált. A fejlettebb festészet, tehát a reneszánsz idején a pigment értéke meghatározta a kép árát is, előtte már sokszor megkötötték, hogy a drágább színekből hány grammot kell felhasználnia a művésznek (bár akkoriban a ’gramm’ még nem létezett). A kék szín (lapis lazuli) így terjedt el eleinte a képeken. Aztán jöttek olcsóbb pigmentek, amik minőségben is ideálisak voltak, nomeg mindenkinek volt már szép, színes festménye, kellett valami több. Áttevődött a technikára a hangsúly, és kvalitásosabb, tuningoltabb képekre áhítozott a vásárló közönség. Ez alatt persze az otthonok is színesedtek, alap festést kaptak a falak, és kevés volt a csak színes kép, több szín, virtuózabb, trükkösebb látványra is szükség keletkezett. Ez jellemezte a barokk kort például.
Aztán fokozatosan kezdett kikristályosodni az enteriőrök látványvilága és ezzel párhuzamosan a technikásság is felülreprezentálódott, viszont a képek témája kezdte elveszíteni a szimbolikát, allegóriákat. Ezek egyre inkább csak keretet szabtak az ábrázolandó tartalomnak, a valóság vált érdekessé (és mellesleg megszületett a grafika).
A századfordulóra került harmóniába az enteriőr gazdagsága és zsúfoltsága és a képek festészeti stílusa, hatása, összetettsége. Ez a cérna és selyem tapéták kora, a nehéz falvédő brokátok világa, a polgári lakások minipalota fílingjének világa. De ekkor kialakult a formatervezés, a szecesszió, mely egy teljesen új nyelvet és teret szabott a síkművészeteknek…
Lassan eljutottunk a modernista világig, ahol modern kinézetű (mamár inkább komikus) bútorok között voltak a festészetet érthetetlenséggé redukáló modern képek. Fröcskölt foltok, absztraktok és leányaik. Az volt az elgondolás, hogy a modern, a jövőt mutató stílus lehet jelenbéli.
És eljutottunk jelenünkig, ahol a modernizmust inkább a gazdagsága, belső összetettsége jellemzi. Ha egy autót nézünk, ami magától parkol, kiáll, millióegy izét tud még, ha egy telefont, amivel minden elérhető, irányítható, ikondömpinggel gazdagítja az életet, akkor mindenhol ez az összetettség és lehetőségekben gazdag világ fogad minket, egyszerű tárgyakba zárva... sok ilyen egyszerű tárgyba zárva.
viszont a színkavalkád már sok lenne
Ahogy egyre inkább monokrómok lesznek az eszközök és letisztultak a formák, úgy bonyolultabbak a tartalmak. Egy darab fa lapból készített csavart asztal hordozza az azt elkészítő szakma szaktudását, kvalitását, és szépsége ebben a tudásban, illetve sajátosságában van (pl a fa anyagában és erezetében, hiszen ma már ritka a festés a fán). Erre pl Japánban már régen rájöttek és az óta sem változtattak sokat, inkább folyamatosan fejlesztették. Összességében ezt lehet tárgykultúrának nevezni. Viszont az eltérő tárgyak önmaguk egyszerűségében is színesek, együtt pedig nagyon tarkák lehetnek. Ezek miatt (is) jelentek meg hát a fekete fehér képek, a rajzolt alkotások, grafikák a falakon (a régi penthouseokban, loftokban vagy a megboldogult sorozatok New York-i lakásainak falain a fekete fehér fotók).
És ezért is jó választás egy rajz a szoba ékítőjének. Harmonikusabban illeszkedik bele, mindenhez megy, és ha elég minőségi, akkor bármilyen tárgykultúrába, eklektikus berendezésbe passzol. Ma már nincs stílus, ma már inkább individuális tárgykultúra van, olyan eklektika, amelyben mégis passzol minden mindenhez.
számít, hogy a lakókörnyezet olyan pompás legyen, amiben még nem érezzük idegennek magunkat, de belső világunk szabadon és örömmel élhessen benne
és van még egy fontos szempont
Vajon értékőrző és értéktartó egy rajz? Mert régen nem volt az. Rajzolni csak vázlatozásnak rajzoltak, a pasztell képekről peregtek a porszemek, míg több esetben a papír hordozók megsárgultak. Ám manapság ez már nem probléma. A technika annyit fejlődött, hogy ilyen gondok ne jelentsenek problémát. Még ha fel is merül valami hasonló, akkor is van rá eljárás, mely meg tudja azt oldani.
Így egy festmény semmivel sem időt állóbb egy rajznál, egyedi grafikánál, és munkaigényessége sem kisebb a festett képekénél… erre biztos helyről tudok példát hozni. :)
Szóval, aki magának szeretne az otthonába képet, annak csak azt tudom ajánlani, hogy első sorban kortársat vegyen. Mert mégiscsak az szól arról a látásmódról, ami neki magának is van, amiben él. És aki tényleg komolyan gondolkozik ilyenen, hogy képpel dobja fel az irodáját, képpel alakítsa meghittebbé a hálószobáját vagy műalkotással emelje nappalija fényét, annak külön ajánlom a rajzot, az egyedi grafikákat, mert tiszta látványviláguk és frissességük igazi nívót ad bármely helynek, ahol a falra kerülnek.
és még IKEA környezetben is ütős a hatás, bár nem tudom, hogy ki képes ilyen számos-írásos installációk között élni!
Pali
beleolvasnál korábbi posztjaimba? akkor KATTINTS IDE!
kövess facebookon és instán, mert ezek is vannak!